A toronyház jelenti

Újabb rasszista támadások menekültek ellen – ezúttal kissé másképpen

  Megverték, megalázták őket, menekülniük kellett, csak azért, mert menekültek. A sztori biztosan ismerősen hangzik, ezzel van tele a sajtó, ez a történet azonban most más, a bántalmazottak ugyanis keresztények, és csak azért támadtak rájuk, mert keresztet viseltek. A két keresztény család egy menekültházban élt 80 muszlimmal, akik eltiltották őket a kereszt viselésétől, illetve a közösségi helyek használatától. Miért? Mert …

Több »

Hogy ne csak a népvándorláson pörögjünk, boldog születésnapot kívánunk a legviccesebb LSD tripnek!

  Lewis Caroll Alice Csodaországban című műve idén ünnepli 150. születésnapját, a droghasználók pedig erről úgy emlékeznek meg, hogy idén eszméletlen méreteket öltött köreikben az Alice Csodaországban szindróma. A jelenséget egy 26 éves férfi produkálta először, aki a hallucinogén drogok használata közben aránytalan alakokat kezdett látni: az embereknek óriási feje volt, az állatoknak méretes lába és néha még beszéltek is hozzá. …

Több »

Gender ösztöndíjból amatőr videó – az új libnyaf wunderwaffe

Na, akkor most megint megvan, miről kell beszélni közvetlenül szegény fogorvos által lelőtt oroszlán után. Beszéljünk tehát arról a nőről, aki baloldali csim-bum cirkusz dobosként barangolta be Európa nagyvárosait a tőke, a kirekesztés és a fasizmus ellen menetelve, olyan értelmes jelmondatokat kísérve hangszerével, mint a nemrég nálunk is bemutatott no border, no nation, stop deportation bölcsessége. Lelke rajta, más meg …

Több »

Nyílt levélben szólítja fela feministákat egy női csoport, hogy álljanak le végre!

  Jóérzés, hogy vannak még olyan nők a világon, akik tisztában vannak azzal, hogy a nők és a férfiak alapvetően mások, és hogy a nemi jellegeinkből adódóan az élet is más szerepet szánt nekünk. A Women Against Feminism (Nők a feminizmus ellen) nevű, már 31 ezer Facebook követővel rendelkező csoport most nyílt levélben tiltakozik a nősoviniszták megmozdulásai ellen. A mozgalmat …

Több »