Blogok

Márki-Zay Péter letépte láncait és beszél, beszél tovább…

MZP otthon azt csinál, amit akar. Vasárnap este például bejelentkezik egy ocsmány könyvespolc elől a Facebookra, körülbelül 1000 (ezer) híve, meg néhány mazochista pedig meghallgatja. Majd a mazochisták az ország tudomására hozzák, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje miket beszél össze meg vissza. Nem leplezik rémületüket, mert a jelöltjük olyan lendülettel esik neki védett társadalmi kisebbségeknek, hogy csak na. Gyakorlatilag nincs egy …

Több »

A perdita

„Szeressétek, akik gyűlölnek titeket, de szeretni azt, akit az ember maga gyűlöl, lehetetlen.” Lev Tolsztoj Úgy esett, hogy Néró császár – amikor már végleg elveszítette az önkontrollját – kiheréltette Sporus nevezetű hímszeretőjét és szabályosan össze is házasodott vele. Mindenhová magával cipelte, csókolgatta és cirógatta; általában is úgy viselkedett vele, mintha a házastársa lenne. El is terjedt a mondás: „be jól …

Több »

Családi körben

Reggeliii! Gyertek gyerekek, kész a reggeli! Nem, nem, nem és nem! Hányszor mondtam már, hogy pizsamában nem ülünk asztalhoz Andorkám, most megint rád kell majd várni mindnyájunknak – hiába az új év, valami csak lassan változik. A nagycsalád néha döcögős reggeleinek ismerős mondatai elvegyültek az édes palacsintaillattal. Péter hálás szívvel gondolt az új év szokatlanul enyhe, napsütötte reggeleire, végtére is, …

Több »

Meg merik-e mondani az ellenzéki szavazóknak, hogy egy zakkantat választottak?

Az “Ellenzék” feliratú pszichiátriai osztály lakói eddig, ha összeszorított foggal is, képesek voltak elvegyülni a normális emberek között, ha kijutottak valaha a szabad levegőre. Az Európai Parlamentben, az ellenzéki tévék stúdióiban szinte semmiféle önkontrollt nem vártak el a háromszori kétharmad poszttraumás stresszétől gyötört páciensektől; ha nem habzott a száj, már minden rendben volt. Köztudomású, hogy az elmebetegek folyamatos társasága – …

Több »