Budapest megmentése

 

 

  

A balliberálisnak nevezett oldal egyik fő tévedése, hogy azt hiszi, hatalmas tömegek várják, hogy felszabadítsa őket. Pedig az igazság az, hogy a társadalom többsége nem kér homályos álhumanista kísérleteikből.

Ennek a rögeszmének egyik laboratóriumi esete, hogy baloldali politikusok mindenképp meg akarják menteni Budapestet, mert szerintük a fővárosnak úgy kell egy baloldali főpolgármester, mint egy falat kenyér.

Mert Budapest az övék – legalábbis ezt ismételgetik magukban ütemesen előre-hátra ringatózva a kényszerzubbonyban.

Az egész ország elveszett már, megfertőződött a fideszes mucsai vírustól, de az öntudatos Budapest még tartja magát. És ha már így van, akkor hivatalosan is el kéne foglalni.

Miután Tarlós bejelentette, hogy vállalna egy újabb ciklust, előbújtak vackaikból a bukott, számtalanszor nevetség tárgyává vált ellenzéki önjelölt-jelölt-jelöltek, hogy sietve jelezzék, ők majd megmentik a város lakóit attól az enyészettől, ami várna rájuk, ha minden így folytatódna, ahogy most van. Persze ahhoz már elég óvatosak, hogy – a szépemlékű, burleszkbe torkolló miniszterelnök casting mintájára – előválasztással akarják megtalálni közös (ez vajon mit takar esetükben?) jelöltjüket.

Karácsony Gergely azt gondolja, hogy küldetése van, fel kell építenie a közösséget. Milyen közösséget? Az összesen 10%-os MSZP-Párbeszéd „közösséget”, amelynek tagjai leplezetlen ellenszenvvel méregetik egymást nap mint nap? Bár ő nem akarna főpolgármester lenni – miniszterelnök sem akart lenni –, de mégis muszáj lesz. Vagy nem. Legyen előválasztás. Aztán mindegy, hogy megválasztják-e az előválasztáson. Mi van? „Szavazzatok rám, pedig igazából nem akarom, illetve nekem mindegy”. Egyszer összefogást akar, aztán nem. Az MSZP azért – biztos, ami biztos – állít majd ellene egy jelöltet. Vagy nem. Mindegy is, ezeket a személyi kérdéseket hagyjuk rájuk, van már benne tapasztalatuk.

Bár nem tudják, mit kezdjenek vele, Budapest fontos nekik, mert utolsó erődjüknek érzik.

Politikai erődnek, ami egyáltalán nem szolgálja a budapestiek érdekeit, pártállástól függetlenül. Egy várost vezetni, működtetni nem ideológiai kérdés, hanem elsősorban szakmai feladat. Attól nem lenne jobb a budapestieknek, ha szivárványszínekbe borulnának köztereink, demonstrálva nyitottságunkat, a progressziót.  

Képtelenek két lépéssel előre gondolkodni, és képtelenek felfogni azt is, hogy a világ nélkülük is halad, sőt, jobban halad.

Illetve, például az oldszkúl kommunista lap, a Népszava még át is csúszott egy párhuzamos dimenzióba: „2010 óta pedig a vidéki „szívű” kormány kirabolja a várost, minden tárgyi érték elfoglalására és a szellemi élet teljes elpusztítására készül.”

Zavarbaejtő vízió, vajon mire gondolhat a szerző?

Arról nem beszélve, hogy a főváros 20 évig nyögte egy „liberális”, posztkommunista vezető teljes alkalmatlanságát. Demszky hivatali ideje alatt intézménnyé vált. Ő, a saját hibáit kívülről szemlélő testelhagyó, aki együtt dudált a kátyúk miatt a város elégedetlen polgáraival. Személyiségét azóta is darabolja, az idejében virágzó korrupcióról úgy beszél azóta is, mintha valaki mással történt volna.

A négyes metró az ő idején nem készült el 10 évig. A tömegközlekedés katasztrofális állapotba került, és épületek sokasága rohadt folyamatosan és ugyanúgy tele volt a város hajléktalanokkal. Az állandóan hajtogatott nagy budapesti beruházások is elmaradtak, pedig 12 évig pártja koalíciós partnerként kormányon is volt.

A rongyosra koptatott „élhető város” kitétel szart sem jelent már, ha ők mondják, csak annak példája, hogy a baloldal mindig elvont kategóriák mögé menekült, ha a tettekre került volna a sor. Nem akarhat magának olyan rosszat egy megszállott Fidesz-, Orbán-gyűlölő sem, hogy az egyik baloldali (még nem) jelöltre bízza ezt a várost.