A jobbikos bérunió jár a focistáinknak is?

 

 

  

Oké, hogy makrogazdasági értelemben felérne egy öntökönszúrással a Jobbik által felvetett bérunió esetleges bevezetése, és nyilvánvaló, hogy nincs rá semmilyen fedezet. És teljesen világos az is, hogy egyetlen uniós polgári kezdeményezés még sohasem vezetett sikerre. Igaz, a Jobbik újdonsült baloldali populizmusa is inkább a szavazóknak szánt plüsskutyuli, de mivel csak gyűjtik az aláírásokat, érdemes egy kicsit megvizsgálni az esetleges következményeket.

Ezúttal most hagyjuk a liberális közgazdászok elemzéseit, akik sosem voltak liberálisok, dehogy! Maradjunk csak a mikro-vonalon és keressünk egy-két valós példát, ami jól mutatja, hogy olyasféle abszurd fantazmagóriával állunk szemben, mint amikor a bördzsekis görög pénzügyminiszter leült az IMF-el és a németekkel, hogy akkor holnaptól adjanak sok pénzt a semmiért.

Az alapelv a következő: „ugyanazért a munkáért, ugyanazokat a béreket követeljük az egész unióban”. Persze nyilvánvaló, hogy nem az a Jobbik célja, hogy a német, az osztrák vagy a holland melósok bérét csökkentsük, hanem az, hogy a magyarokét (meg a többi, bérekben elmaradó országét) növeljük. Az elvekkel természetesen egyet tudunk érteni, bár részünkről támogatnánk a sokkal több bért sokkal kevesebb munkáért elméletet is.

De, akkor nézzünk egy magyar kisvállalkozót! Például egy karosszérialakatos Bélát, és tegyük fel, hogy van neki három alkalmazottja. Ez a három melós ugyanannyit keres együtt összesen, mint egy holland kollégája és valószínűleg kevesebbet egy luxemburgi szakinál. A magyar vállalkozónak még annyi bevétele sincs, hogy azt az egy luxemburgit kifizesse… Mit fog ő akkor tenni, ha ugyanannyit kell majd tejelnie a három magyarnak? Költői…

És ne felejtsük el, hogy a foglalkoztatottak közel 70 százalékát kis és középvállalkozások teszik ki!

De itt vannak a politikusok is. A német parlamenti képviselők például több mint kétmilliós (forintra átszámolva) alapfizetéssel indulnak, pótlék nélkül… a miniszterek pedig négymillióról. Azaz a Jobbik béruniós javaslata szerint keressenek ötször annyit a magyar parlamenti képviselők, és négyszeresét a miniszterek?

Ezt vajon végiggondolták a Jobbik vezetői?

De a német, svéd, osztrák stb. állami cégek vezetői is legalább tízszeresét teszik zsebre a magyar kollégájukhoz képest. Ergo: a jobbikos javaslat szerint a magyar államicég vezetők is kapjanak húszmillió nettót? De mi lesz így a Jobbik által is támogatott állami cégvezetők bérplafonjával? Nincs itt némi koherenciazavar?

De a legabszurdabb következmény az lenne, hogy a magyar focisták is annyit keresnének, mint nyugati társaik, ha a Jobbik béruniós javaslata megvalósulna.

Képzeljük csak el, mikor a Puskás Akadémia csatára ugyanannyit tesz majd zsebre, mint Neymar… Vagy a Mezőköves hátvédje megkeresi azt a pénzt, mint Sergio Ramos a Real Madridból. Ó de szép is lenne! Lenne itt foci a kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci elv alapján.

És még sorolhatnánk azt a rengeteg abszurd helyzetet, amihez a jobbikos bérunió esetleges megvalósulása vezetne. De persze aggónak azért nem kell! Szegény Eppel Marci nem fog sosem annyit keresni, mint Messi, hiába lett gólkirály. Ahogy az egész bérunióból sem lesz semmi. Mert mindez csupán a baloldali populizmus! Nagyobb, mint amit valaha Botka ki tudott, vagy esetleg kitalál majd a befejezéséhez közeledő politikai pályafutása során.

Mégis vannak, akik álmodozva, csillogószemmel aláírják. Nosza hát – hátha! Már csak a szegény, éhhalál küszöbén küszködő nb1-es focistáink miatt is!