Az erősebb kutya rezsizik

Rábukunk mi is a csökkenő rezsire, mint pulyka a takonyra, és nyers komcsihúson acélozott állkapcsaink szorítóharapást találtak az aljas Brüsszelokratákon, akik csak finnyognak folyton, ha azt látják: van egy kormány, aki nem annyira és nem úgy kapitalista, mint ahogy ők szeretnék. Amelyiknek van pofája ama bizonyos „széles néptömegek” igényeit, érdekeit figyelembe véve kormányozni, ahelyett, hogy európai értelemben felvilágosulva ellenük kormányozna, ami progresszív fordításban a „még nem felismert önérdekük” megvalósítása akaratuk ellenére.

Csökken a rezsi hát, ki tudja hol áll meg, lehet a vége az lesz, hogy a ruszkik ingyen fogják tolni Paksról az áramot, később a gázt is, tehát nem is lesz rezsi egyáltalán, úgy elfogy. Max. a baráti tankok száma fog nőni, a karóráké meg csökkenni, de hát volt már erre példa: a baráti felszabadítást követően a hetvenes évek „új gazdasági mechanizmusának” csúfolt úgynevezett „kádári jólét” is a szovjetek által a KGST országoknak pumpált olcsó energián alapult. Sziszegett is a Nyugat, aki akkor épp az olajválsággal volt elfoglalva, mi meg vígan pancsoltunk a Balcsiban az eneszkásokkal, meg 1 forint volt a liter benzin. Ihaj-csuhaj.

A helyzet úgy áll, hogy nem sokat változott azóta se. Nyugat megint sziszeg, a ruszkik meg játszadoznak az olcsó (és ezáltal növekedés-serkentő) energiával, mi meg épp újratanulni látszunk a szokásos közép-európai Kállay kettőst, jelenlegi köreinket épp a mackóval táncolva. Nyugat, aki most a hetvenes évek EGK-ja helyén támadt „Brüsszeli EU Központ” lett, a maga „eneszkás” gazdasági szakembereivel természetesen nem örül, hogy itt atomerőmű épül. Pláne, hogy nincs már olyan 35 alatti szavazópolgár a germánoknál, aki ne feküdt volna atomvonat elé. Annak se örülnek tehát, hogy csökken a rezsi, főleg, hogy azt látják, hogy Orbán az ő zsebükből ki kotorja ki a zsét, és épít belőle atomerőművet a ruszkiknak. Ruszkik által. Ruszkikkal. Whatever.

Hiába, a látszat akkor is kemény dolog, ha mi a Toronyházban tudjuk, hogy nem erről van szó, és a Putyin-biznisz és a rezsicsökkentés közti összefüggés csupán a véletlen szülötte. (Nyilván, hisz a Putyin-bizniszt még Fletó kezdte megkötni, és 2035-ben lesz esedékes, ekkora spíler meg még a Fidesz sincs, a rezsicsökkentés meg elsősorban ennek a ciklusnak – és kampánynak – a gazdasági gumicsontja.)

Brüsszel azonban kivár, és valószínűleg az orbáni vízióban rezsiharcnak nevezett támadását a választások utáni immár „új” Orbán kormány elleni első offenzívának szánja immár 2018-ra koncentrálva, hátha végre 8 év után visszahozhatja a hatalomba kedvenc helytartóit, csatlósait, árulóit, pribékjeit, smasszerjeit, vamzereit, strómanjait. (Kérjük olvasóinkat, a kívánt jelzőt radikalizmusuk függvényében válasszák ki, és azonosuljanak vele! Köszönjük – a Szerk.)

Az biztos, hogy bár Bajnai Gordon már az ATV híradóban is kb. mint a reaktiválódott Gyurcsány mögötti béna sidekick jelenik meg, az Amerikai Gazdasági Kamara szemében továbbra is sztár. Legutóbb például a Columbia Egyetemen osztotta hallgatóságának az észt arról, hogy miként kell Orbánt szétküldeni és Föld körüli pályára állítani, de úgy, hogy lehetőleg ne zuhanjon vissza a Földre, mert akkor megsemmisíti Európát. Az amcsi demokrata fejesek meg könnyes szemmel bámulták ezt a remek embert, aki oly okosakat mondott egy távoli földrész szörnyű mindennapjairól. Mi meg egy Amerikában sosem járt német kommunista indiános regényein nőttünk fel, tehát 1:1.

Senki ne gondolja, hogy ebben a nemzetközi küzdelemben, ami a végső soron újfent az oroszok és Amerika közt őrlődő Európán belül zajlik, nem fontos és lényeges eme konfliktus résztvevőinek az, hogy leképezzék érdekeiket a belpolitikai szcénán belül. Nyugat kb. ugyanúgy „válságban van” mint volt a hetvenes években, s ezalatt Kelet megint jön fel, mint a gejzír. Más kérdés, hogy pont 1988-89-ben fordult legutóbb a kocka, amikor nem volt épp vidám „kelethez” tartozni. Fizettük a gulyáskommunizmus árát, Nyugat meg csóválta a fejét, hogy „na ugye megmondtam”. Emlékezünk? Naná. Nem volt olyan rég. Nyugat úgy tűnik már akkor választott és megkapta az oroszok egykori szövetségeseit. Újakat nem nevelt magának, ezért most tapsolhat Bajnainak, meg retteghet a demokráciáért, a hátország korántsem olyan erős, mint volt rég. Elmúltak a mézeshetek, amikor az EU pénzeken ülve, paternalistán simizheti a keleti kormányok készséges buksiját, ők meg a Shrek Csizmás kandúrjának cuki szemeivel várják, mit mond nekik a Nagy Tesó.

Ugyanennyire fura azonban a váltás az egykori antiszovjet, antikomcsi oldal részéről, és annak kacsintgatása az oroszok felé. Ezt még érlelni kell így lelkileg, mert szép a kelet szép nagyon, de azért mi nyugathoz tartozunk 1000 éve, ahogy ezt Lukács professzor a nyílt levelében, és ahogy Farlaine prof. is megaszondta’ nálunk a minap. Még akkor is, ha Nyugat elég furcsán viszonyul hozzánk, ehhez a közép-európai régióhoz. Valahogy az „együtt sírunk, együtt nevetünk” náluk azt jelenti, hogy „ti sírtok, hogy mi nevethessünk”.  Nem számíthatunk tehát igazából soha semmi jóra, de mivel ez egyfajta történelmi paradigma, valahol az itt túlélt 1000 év is annak ékes bizonyítéka, hogy az élelmes magyarság mindig meg tudta úszni.

Itt, Európa közepén soha nem lesz lehetséges a végleges elköteleződés. Nyugatnak mi „úgy” nem kellünk, hogy nem adjuk fel az odatartozásért minden szuverenitásunkat, minden önbecsülésünket. Nekünk meg a Nyugat nem kell úgy, hogy pusztán az különbözteti meg az oroszoktól, hogy jobbra vannak a térképen, nem balra. Ez tény, és ebben egyet értünk Viktorral.

Másik tény, hogy ezzel szemben korántsem hamis dilemma a „ha ezek nem, akkor azok” felállás Közép Európa vidékein. A Kállay kettős nem csupán a második világháború sajátja, de Kádár is ezt járta. S
őt. Igazából már Bethlen és Bocskay is úgy tudták megőrizni a magyar identitást. Báthory úgy tudott közép-európai birodalmat építeni Európa leginkább vérzivataros századai során, hogy ügyesen navigáltak a globális hatalmak érdekei közt. Ha nem a Nyugat, akkor a Kelet. Ha nem Brüsszel, akkor Moszkva. És ugyanez fordítva, ha éppen annak látjuk hasznát.

Hát most építenek sok pénzért atomerőművet az oroszok, és ugrálhatnak a hippik, meg tolhatnak látványos performanszokat, akkor is atomot’ fognak építeni. Ha meg nem, akkor nagyon morcosak lesznek, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a kiebrudalt francia multiktól kell tripla áron visszakönyörögni az orosz földgázt, mert Putyin random elzárta a csapot. Magyarország sorsa és feladata, hogy elkerülje azt, hogy egy adott globális hatalom rajta akarjon példát statuálni, és eközben éljen a ritkán adódó lehetőségeivel, miközben megőrzi függetlenségét és identitását. Ez történik most is, és hívhatjuk rezsiharcnak is akár, egy biztos: nem ez a harc lesz a végső. Mert ez nem egy olyan harc, ahol bármit is el lehet nyerni. Amit lehetett, elnyertük: itt vagyunk, s a cél az, hogy ez így is maradjon. Мы не будем колонией!