Az elmélet szerepe az ember majommá válásában

Ha felteszik a kérdést, hogy mi volt jó a kommunizmusban, akkor mindenki azonnal rávágja: semmi. Egy birodalom által fenntartott önkényuralmi rendszerben – mert ne legyünk naivak, Szovjetunió nélkül egy napig nem maradt volna életben egyik kommunista rezsim sem Európában – nem csak az a rossz, hogy nagyjából annyi szabadság joggal és szabad akarattal bírsz, mint az autók műszerfalán, azok a kis bólogató bábuk, hanem az is, hogy mindezt olyan emberek vezérelték le és tartották fent, akik előtte maximum a tejesüveget rakhatták le az ajtód elé. A régi elitet leváltották, az új meg minden volt, csak elit nem. Sokszor még az írás-olvasás peremfeltétele is hiányzott.

Ideológiai alapot mindenhez lehet gyártani. Bizonyítani is lehet, ha úgy akarjuk. A munkásosztályért folytatott harcban sikerült letörni a burzsoá osztályt, sikeresen eltörölték a születéskor kapott előjogok rendjét, és már-már úgy tűnt, hogy eljött a vörös Kánaán. Csak azzal nem számoltak, hogy a disznó disznó marad. Hogy hiába egyenlő mindenki, van olyan, hogy valaki még egyenlőbb akar lenni. Hogy egy ideológia addig működik rendesen, amíg legfeljebb egy ember fejében létezik.

Amikor Darwin megírta a Fajok eredete könyvét, nem számított rá, hogy mekkora sikere lesz könyvének. Arra sem számított, hogy ezzel a művével gyakorlatilag megágyazott a fasizmusnak, mint a megvalósult darwinizmus jobb szárnyának, valamint a kommunizmusnak is, mint a megvalósult darwinizmus bal szárnyának. Remek ötlet volt kinyírni Istent, és helyébe az embert emelni a csúcsra, mint az evolúció végtermékét. Hogy a táplálék megszerzéséért folytatott kiválasztódást majd a dolgozó/tisztavérű nép mindennapos küzdelmével állítják majd párhuzamba, nem számolt. Az a Darwin, aki rosszul lett az érzéstelenítés nélkül végrehajtott műtét látványától, lehet vakargatta volna a fejét egy picit, ha megtudja mivé lett a nagy műve.  

De a nagy mű, a Fajok eredete önálló életre kelt. Túlnőtt mesterén. Napokkal később, hogy megjelent, Engels írta Marxnak: „Mily csodás gondolatok”. Marx válaszában kifejtette: „Ez a mű tartalmazza a kommunizmus természettudományos alapjait”. Még Plehanov is megírta, hogy a marxizmus a darwinizmus szociológiai alkalmazása. Aztán ott van Sztálin, aki e könyv hatására lett ateista. Aztán meg kommunista. Kicsit később népirtó és tömeggyilkos.

Áradás után dögvész. Eső után meg vérszívók. Alighogy túléltük a második világháborút, a kertek alatt szépen besétált a kommunizmus vörös köpenyében és kezdetét vette a félelem kora. A nyílt színi hadviselésben az a jó – ha lehet így fogalmazni – hogy legalább tudod ki az ellenség. Legalább meg tudod különböztetni a sajátjaidtól. A második világháború után a kommunista párt vezetése határozta meg ideológiai alapon, de inkább pillanatnyi érdek alapján, hogy ki az ellenség. Emberek ezreit börtönözték be, vallatták, kínozták, tüntették el.

És nem csak azokat az embereket nyomorították meg egy életre, akik túlélték a kínzásokat, hanem azokat is, akiknek minden nap azzal a félelemmel kellett élniük, hogy mikor jön értük a fekete autó, hogy mikor nyomják fel a kommunista szimpatizáns szomszédok, hogy nem beszélhet még csak halkan sem bizonyos dolgokról.

Ám a kommunizmusnak nem csak azok az áldozatai, akik életüket vesztették, hanem mi is, akik évtizedekkel később még mindig annak a rohadt fának a gyümölcseit vagyunk kénytelenek enni, amit akkor ültettek el. Volt az elszámoltatás? Szembenéztünk azokkal az emberekkel, akik irányítói és haszonélvezői voltak a gyilkosságokra, elnyomásra, zabrálásra épülő rendszernek? Történt a szellemi, társadalmi, kulturális megújulás, sikerült magunk mögött hagyni a kádári posványt?

Nem. A kommunizmus szellemi öröksége itt maradt rajtunk. Minden ember egyenlő, vagyis mindenkinek az emberi élet legalja jár egyformán. Az erény, a kiválóság, a tekintély szavak olyan gyűlöletrohamot váltanak ki, mint a kommunizmus legvadabb tombolásakor a kulák vagy a burzsoá. Csak felvettük a nyugati felöltőt a koszos munkásőrkabátra. És közben minden rohad tovább, ünnepeljük a középszert.

Szóval Darwinnak igaza volt, amikor azt mondta, hogy az élet egy küzdelem. Csak nem a táplálékért vagy az élettérért, hanem az ostobasággal és szűklátókörűséggel szemben. Hogy küzdeni kell ellenük, ha végre magunk mögött akarjuk hagyni a kommunizmust. Erre vannak az olyan napok is, minta a kommunizmus áldozatainak emléknapja.