Miért Rigó

Gréta

Gréta kislány kora óta élénken érdeklődött a csillagok iránt, esténként megbabonázva várta, mikor kel fel a Hold, tudta több csillagkép nevét, meg tudta mutatni az Esthajnalcsillagot is. Egészen különös extázis lett rajta úrrá, amikor először megtudta, illetve fel tudta fogni, hogy ő is egy bolygó lakója, a Földé, amely hihetetlen sebességgel száguld Nap körüli pályáján. Felelős szülőként úgy gondoltuk, nem …

Több »

Bábel

És akkor végtére mind az egész Európának egy nyelve és egyféle beszéde vala. Egyféleképpen beszélének mindenről, hasonlóképp egyféleképpen nem beszélének minden másról. Egyféle vala a WC-jük, és egyféle vala az ő Iphone-juk is, és egyféle a pénzük. És nem különbözének többé az ő atyafiaik az ő atyalányaiktól. És nem valának többé szőkék, és barnák, és vörösek, és nem valának többé …

Több »

Karácsony Gergely és a láthatatlanná tévő fog

Karácsony Gergely már régen meg akarta csináltatni a fogát, illetve a fogait, a két kisőrlőt, jobb és bal oldalon, a Kottász doktor mondta is a nevüket, valami alsófelső kettesnégyes, de ki figyel az ilyesmire, mindegy is. Meg kell végre csinálni – erősítette magát Karácsony Gergely, és ösztönzésképpen a combjaira csapott. Aztán eszébe jutott a Kottász doktor tudálékos hümmögése, meg az …

Több »

A transzromán – Riportrészlet

A nap is lassan nyugovóra tér, megkönnyebbül a vidék a tikkasztó verőfény után, az emberek csoportokba verődve beszélgetnek, pakolnak, interjúalanyommal tőlük távolabb húztuk a székeket, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni, de mindenekelőtt iszunk valami hideget. Bár a történet úgy tűnik itt, Spanyolország tengerpartjához közel, Gandiában ért véget, időben jóval korábbra kell visszanyúlnunk, hogy megértsük igazi jelentőségét… Kezdjük tehát 2018-tól felgombolyítani az …

Több »