A legtöbb libnyaf troll, aki elmondja nekünk a véleményét rólunk itt a posztok alatt, fel szokta róni, hogy azért foglalkozunk melegfesztiválokkal, a buzisgárvetővel, a transzklotyókkal és a leszbikus bálnákkal, mert mindannyian látens melegek vagyunk. Hozzájuk szólunk most. [rule style=”rule-dotted” ] Állítólag egy Valamilyen-berg nevű brit pszichológus buzinyította bizonyította be, hogy aki sokat gyűlölködik valami ellen, az bizony a saját …
Több »Miért Rigó
Aztán kanna volt-e már a kezedben?
Történt a múlt héten, hogy három hippi megakadályozta a Közlekedési múzeum felújításának megkezdését. Bár több hónapja gyűjtik az aláírást, tulajdonképpen nem tudni kik is a ligetvédők, mennyien vannak, és miért vetkőznek meztelenre. Elgondolkodtató, ugyan milyen szubkultúrának lehetnek menő arcai ezek a gyanús, ökölbe szorított zöld ököllel magukat reklámozó fiatalok illetve félfiatalok. A Haladás Nevében Mindenre Nem! ideológiájának hirdetői. Munkanélküli hipszterek, …
Több »Mi kérünk elnézést, Péter!
Dániel Péter igazi csalódást okozhat azoknak, akik mindenféle szabadkőműves/zsidó-világösszeesküvések elszánt hívei. Ha Dániel egy az illumiátus-szabadkőműves-echelontanúk közül, akkor világuralmi törekvéseik megragadnak annál, amit egy legóvár mellett meg lehet álmodni. Dániel Péter egy lelkileg sérült, frusztrált ember. Sok lelkileg sérült, frusztrált ember egyet is ért vele. Nekünk az a feladatunk a felnőtt társadalom tagjaiként, hogy segítsük visszakapaszkodni Dániel Pétert a lecsúszásból. …
Több »Kimondta a buzibíróság: a buzizás politikailag korrekt
“Ettől kezdve minden heteroszexuálist le lehet buzizni, a homoszexuálisokat meg gondolom továbbra sem. Érdekes logika” – így kommentálta fb-oldalán a buzi Fővárosi Ítélőtábla ma kihirdetett döntését a buzi Kocsis Máté, Józsefváros fideszes polgármestere. Az Ungár Buziklára ellen jó hírnév és emberi méltóság megsértése miatt indított perben ugyanis a buzi Ítélőtábla kimondta: bár a vállaltan leszbikus buzi Ungár valótlanságot állított a …
Több »