Nemcsak a 444.hu kajánkodott azon, hogy az állítólagos adószakértő a Híradó.hu-n belemondta a kormány pofájába az Igazságot, az egész adócsökkentés tulajdonképpen a fogyasztói árak emelkedésével fog járni, és ígyis-úgyis mindenképpen csak rosszabb lehet annál, mint amilyen előbb volt, és a legkevésbé a fogyasztók járnak megint jól, főleg a kisnyugdíjasok. Merthogy időközben a zseniális szakember keltette visszhangokra reáreagált a Népszava publicistája …
Több »Miért Rigó
Majd mi is elmegyünk közösképviselőt választani a baloldalnak…
Úgy tűnik kicsit érzéketlenül fogadja a magyari közvélemény a hazájukért élő és dolgozó baloldali pártok összefogásáért, megújulásáért, a hatalom megszerzéséért folytatott törekvéseit. Holott annyi tüntizés után végre sikerült összeekecsölni azt a fapumát, amivel végre bevehetik a kormányzópárt unortodox védvonalait. Ez az ötlet volna az előválasztás, ahol minden baloldali pártocska a százegynéhány választókerületben összerakhatná emberanyagából, amije van, és az aktív, érdekelt …
Több »Google Anya a feministák oldalán küzd az elnyomó férfiak ellen
Vannak azok a nők, akik már ideje korán rájöttek arra, hogy nem szükséges semmilyen különösebb erőfeszítés az elismerés kivívására vagy a dicséretre, elég ha kihisztizzük aputól. Az ilyen kevéssé tehetséges, mondhatni tohonyalelkű női hőgyek aztán felnőve azt látják, hogy a felnőttek világában bizony nem apuci mindent elismerő tekintete veszi őket körbe, és ekkor szintén a jól bevált módszerhez folyamodnak, a …
Több »Amikor Terry Black visszanyal
Ezúton gratulálok a méltán színvonalas Riposzt-nak, hogy a magyari közélet meghatározó szereplőit felvonultató cikkében buzinak titulálta a Vonát. Értem én, kellett találni valamit, ami egy jobbikos szavazót is meg tud botránkoztatni, így hát Terry Black transzvesztita múvészúr leleplezőnek szánt megnyilatkozásának alanya lett. Eszerint Vona ugyanazt a kört látogatta ifjúkorában, amit az örökbecsű, borostás magyar transzi is. Vona Gábor tehát buzi. …
Több »