danielbakos

Mégis jó a kétharmad, Mr. Bajnai?

Saját mozgalmának mondott ellent Bajnai Gordon. Gyurcsány Ferenc évtizedes cimborája az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán fejtette ki az adóalkotmányról szóló ötletét. Szerinte ugyanis kétharmados törvényben kéne rögzíteni az adók megváltoztatásának folyamatát, hogy milyen és mennyi egyeztetéssel, mennyi türelmi idővel lehessen adóváltozásokat bevezetni. Ezzel szemben minimum érdekes, hogy Tordai Csaba (Bajnai államtitkára, az Együtt 2014 alkotmánytervezetének kidolgozója) a hvg.hu-nak nemrég így …

Több »

Bajnai, a nyugdíjcsökkentő

Bajnai Gordon vagy nem tudja, hogy mit akar, vagy csak megint nem mond igazat – ezúttal nyugdíjügyben.   Tavaly októberben az Indexnek arról beszélt, hogy a mostani kormány a magánnyugdíj-pénztárak államosításával „2,5–3 havi nyugdíjat vett el a majdani nyugdíjasoktól”. Bajnai idén januárban már úgy nyilatkozott, hogy az Orbán-kormány „a ma aktív generációtól, a mai nyugdíjasok gyerekeitől már másfél havi nyugdíjat elvett”. Ezzel szemben érdekes, …

Több »