danielbakos

Alakul a Bokros-Bajnai koalíció

Megalapította új pártját Bokros Lajos. A Bajuszkirály többek között olyan embereket vett be pártja elnökségébe, mint Cselényi László: ő az, akinek több gyanús ügylete is akadt a Duna Televízió elnökeként. Például százmilliókat akasztott le a tévéről több műsorra, amiket végül egy harmadik céggel készíttetett el az ár töredékéért. Bokros – aki korábban MSZP-tag volt és továbbra sem számolt el a plágiumgyanús szakdolgozatával  – …

Több »

Nehéz néha embernek maradni ugye?

Sokat gondolkoztam azon, hogy megírjam-e ezt a cikket. Hogy érdemes-e foglalkozni olyan emberekkel, akiknek egy haláleset kapcsán is csak a politikai vádaskodás jut az eszébe? Olyan emberekkel, akik még egy ilyen szomorú esemény kapcsán sem képesek kilépni a mindennapi ellenzékiségből. Akik méltó búcsúzás vagy csendben maradás helyett inkább belerúgnak még egyet az elhunytba. Akiknek fontosabb a politikai haszonszerzés, mint Embernek …

Több »

A Bajnaibőrbe bújt Vadai Ágnes

A nemzetpolitikában is korszakváltást tart szükségesnek Bajnai Gordon. A baloldal sírásójamegmentője csütörtökön Budapesten azt mondta: szerzett jogot nem lehet visszavenni a határon túli magyaroktól, így állampolgárságukat és szavazati jogukat is tiszteletben kell tartani 2014 után. Azt azonban elfelejti Bajnai, hogy soha nem is akart nekik jogokat adni. Pár hónapja a Klubrádiónak ugyanis bevallotta, hogy nem vett részt a 2004. december …

Több »

Akkor mi is a baj a rezsicsökkentéssel?

Nem tud mit kezdeni a rezsicsökkentéssel Bajnai Gordon. Ez többek között abból látszik, hogy nagyobbnál nagyobb hülyeségekkel próbálják elmagyarázni a választópolgároknak, hogy a kormány népszerű intézkedése miért is rossz az embereknek. A „szakértő” Bajnaiék szerint a jó kormányzás első számú fokmérője például a tojás árának változása. Azt most hagyjuk, hogy kár Amerikából pénzelni fenntartani a Haza és Haladás Alapítványt, ha …

Több »