Tutiblog Tutiblog – PestiSrácok.hu
Kevés elrettentőbb és visszataszítóbb nyilatkozat hangzott el annál, mint ami az egykori szépemlékezetű Megyó fogainak kerítésén szökött elő egy kis whisky-s böfi kíséretében, miszerint “Csináljuk a fincsit a népnek…!”. Ez az önelégült és önhitt kijelentés valami olyan felsőbbrendűségi tudat maradékáról árulkodott, amely a 40 év alatt fejődött kimindazon ostoba pártkáderekben, akik a párttagság okán, a Kovácselvtárs-jóelvtárs alapon tölthettek be funkciókat, és tervezhették meg 2, 5 vagy 10 évre a magyari ember életét. Miközben a választások járulékos hozadékaként annak is örülhetünk, hogy talán véglegesen el is kullognak a közéletből ezek a minket örökösen megcsinálni akaró illetők, a megismételt kétharmad óvatosságra késztet bennünket. Bár a Viktor alázatos munkát ígért, mi azért aggódva figyeljük, nehogy a Fidesz is túltolja a jószándékot. Egyes beruházások ugyanis úgy száguldanak el észrevétlenül a fejünk fölött, mint valami jótékonysági lopakodó, amelyik egyszercsak ledob egy kis bővítést Paksra, vagy egy kis múzeumkomplexumot a Városligetbe. Hapedig már ledobta, már nem lehet visszadobni az égbe, ahogyan hiába próbálkozott a busman is a kólásüveget visszaadni az isteneknek, akik a fejükre estek.
Hogy egy ilyen jótékonysági roham hogyan jön az emberre, azt könnyű elképzelni. Baán László tervgazda például valószínű kiruccant egyszer Nyugatra. Mármint Bécsig. És meglátott egy csomó múzeumot egy rakáson. És menten úgy döntött, hogy nekünk is így kell ezt csinálni. Ilyen múzeumrakásnegyedet kell csinálni. Nem mintha Bécs nem lenne egy végtelenül unalmas és egyhangú város Budapesthez képest, de hát mindegy. És Baán Lászlóba bele is állt az ideg, hogy márpedig a magyaroknak is müssen museumsquartier, és rábökött a térképen egy foltra, mert annak más színe volt. Ez a folt pedig a Városliget, és azért van más színe, mert ott az úgynevezett növényeket tartják a budapestiek. De nincs mit tenni, ha egyszer a jótékonysági lopakodó hajtóműveit beindították már…
A Liget felújításának koncepciójában persze akadnak jócskán pozitív elemek is, amikről a fába szorult liberális megmondók miatt nem lehet hallani. A Ligetet végérvényesen elzárnák az M0-ás bekötőúttól, így tehermentesítenék a Belvárost és az Andrássy utat is. Felszámolnák aztán a ráncosra töredezett felvonulási teret, amit részben vissza is zöldítenének. Eltüntetnének ill. újragondolnák a Városliget jelenlegi épületeinek funkcióját is, az autóknak meg építenének végre normális parkolóhelyet, be a föld alá. A pozitívumok sora azonban itt véget ér, mert minden más beruházási ötlet valahogy mind arra enged következtetni, hogy az ötletgazdáknak nincs igazi fogalmuk arról, mire is jó és mire használják jelenleg ma az emberek a Városligetet.
A Városliget igazából Városerdő, amelynek funkciója, hogy élő tüdeje legyen a Duna jótékony szeleitől elzárt városrésznek, és legyen egy talpalatnyi zöld, egy szelet erdő, amely nélkül a városi emberek zombik lesznek és egymás fejébe harapnak. A fák és a liget tisztelete emiatt sem zöld hippi-nyavalygás, és aki nem képes értékelni, az tegyen egy tüntető félórás sétát a Hungária körút mentében, és utána garantáltan körbecsókolgatja az édes anyaföldet a Városliget körül. A Városligetnek hagyománya van és elődeink kifejezett céllal hozták létre. De ez a cél nem az volt, hogy építsük tele épülettel, és tömjük meg turistával. Ugyan mi célt szolgálna egy ilyen múzeumtömbösítés, mikor a kulturális egységek szétszórása helyzetbe hozza az adott városrészt is, élettel tölti meg. A Liget környékén amúgy is van már éppen elég múzeum. A városban meg van éppen elég értékes és kihasználatlan épület. És ugyan mi célt szolgálna egy családi élményközpont, ha eddig is tökéletesen bevált az a Királydombnak nevezett sitthalom, ahol a kölkök télen szánkózni tudnak. Élményközpontnak ennyi is éppen elég. Budapestnek és az országnak is az lenne jó, ha a nyugat majmolása helyett értékesnek és adottnak fogadná el azt, ami valóban értékes.
Különös adomány és lehetőség egy közszereplő életében, hogy saját tevékenységét szobrokkal és emléktáblákkal teheti emlékezetesebbé. A Ligetben az új platánok telepítése mellé is járt egy kis emléktábla, hogy miféle jótékony kéz ültette el azt, amit majd lehet mutogatni az unokáknak. A kivágott fák mellé, meg szétbarmolt liget mellé azonban nem helyeznek majd el emléktáblát, hogy tájékoztasson arról, ez a fa adott árnyékot a 48-as szabadságharcban ide menekülőknek. Ez a fa túlélt aztán két világháborút, meg egy csomó újítót és jóakarót és megmondót, közben csak ontotta az oxigént, nyelte a port, adott árnyékot, fészkelőhelyet, eső elöl menedéket. Tartotta a hintát, ágaival meg az elszálló lufik után kapkodott. Aztán egyszercsak szemet szúrt valakinek, egy lázas kis emberkének, aki nem törődött a Ligettel és a történetével, mert nem értette. Volt viszont egy fincsi ötlete, ami nem is volt igazán a sajátja, de amit mindenképpen meg akart valósítani.
Csakhogy ki szavazott erre az emberre? Ki szavazott Baán Lászlóra? Én nem.
