Amikor a titkosügynök azon háborog, hogy lebukott


A Pegasus-ügy újabb adalékát dobta hétfőn a nagyközönség elé a Telex.hu, ahol a Direkt36 újságírója, Panyi „Áldozat” Szabolcs által jegyzett cikk akörül rója végtelen köreit, hogy a magyar kormány 2021-ben megállapodást kötött a Pegasus kémszoftvert gyártó NSO nevű cég korábbi, angol lobbistájával. A mindentől is független, ám a Soros György nevével fémjelzett Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) is támogatott portál szokás szerint minden gyanú felett áll. Saját erőből, rendőrkutyákat megszégyenítő szimattal nyomozott ki mindent. Vagyis nem. Szokás szerint messziről bűzlik a cikk.

Álfüggetlen oknyomozóink azt írták, hogy miután tavaly novemberben az USA-ban szankciós listára került a Pegasust gyártó NSO Group, a magyar kormány külpolitikája is csorbát szenvedhet. Okfejtésük szerint mivel a Biden-adminisztráció külpolitikájának központjában az emberi jogok érvényesülésének támogatása, illetve az azok elnyomására alkalmas digitális eszközök visszaszorítása került a hangsúly, a magyar kormánynak különösen fontos lehetett egy olyan lobbista szerződtetése, aki segíthet elsikálni az esetleges konfliktusokat.

Panyiék csalódottan sóhajthattak, amikor azt a mondatot is le kellett írniuk, hogy bár több demokrata párti kongresszusi képviselő is az kérte Bidenéktől, hogy az NSO mellett szankcionálják azokat a klienseket is, akik visszaéltek a szoftverrel, ebből végül nem lett semmi. Panyi „Áldozat” Szabolcsék itt konkrétan azt fájlalták, hogy semmilyen következménye nem lett annak a pocsolyában vergődésnek, amit tavaly nyáron a Direkt36-on indítottak el. Panyiék elképzelése szerint és egy, ki tudja, milyen adatok alapján összeguberált „nemzetközi adatbázis” tanúsága alapján többek között őt és más baloldali újságírókat, valamint baloldali politikai és gazdasági szereplőket is lehallgattak azzal a kémszoftverrel, amelyet a magyar nemzetbiztonság is alkalmaz. Megjegyzem, hogy bár szinte az összes rangos hazai jogi szakérő elmondta többször, hogy a hazai törvényi szabályozás értelmében csoportos megfigyelésről is beszélhetünk, amikor valaki olyan személlyel vagy személyekkel kerül kapcsolatba, akik nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, sajnos független objektívék szerint ők maguk a magyar közélet alfái és ómegái, tehát csak és kizárólag róluk szólhat a történet. Ne rontsuk hát el a kedvüket! Egyelőre.

Visszatérve a cikkhez, független objektívék szerint a Pegasust gyártó NSO Group annyira gonosz és társadalomellenes szervezet, hogy még az oly ártatlan és szent Facebooknak is gondja akadt velük, mert kiderült, hogy a WhatsApp hibáit kihasználva tömegesen fertőzték meg a felhasználók telefonjait a Pegasussal. Ezen a ponton viszont a korrektség kedvéért említsük meg, hogy a Facebook, amely egy szimpla közösségi oldalként indult, az utóbbi években pedig felvásárolta a legnépszerűbb mobilkommunikációs platformokat – WhatsApp, Instagram, illetve minden olyan eszköz ide tartozik, amelyekből üzleti konkurens lehetett volna –, a közelmúltban éppen azért változtatta meg a nevét Metára, mivel az eredeti márkanevet egyre több visszaélés és botrány tette hiteltelenné. Elegendő megemlíteni a Cambridge Analytica botrányát, amikor egy életmód alkalmazáson keresztül csaknem kilencvenmillió felhasználó adatait lopták el. A lopott adatokból elkészített pszichológiai profilokat később kereskedelmi célokra, illetve politikai kampányokhoz értékesítették tovább.

És ha már lehallgatás, 2019 augusztusában szivárgott ki az a hír is, miszerint a Facebooknál külön alkalmazottak csoportját jelölte ki arra, hogy leírják a felhasználók chaten zajló telefonbeszélgetéseit.

Ilyenkor az egyszerű ember mindig gondolkodóba esik, hogy mekkora különbség van annak megítélése között, ha az állam figyeli meg minket, vagy pedig egy multinacionális cégóriás. Némi iróniával feltehetjük a kérdést, hogy vajon honnan veszi a bátorságot egy ország, hogy megvédje magát az idegen befolyással szemben? Egyáltalán miért szól bele az állampolgárok életébe? Mert hát bezzeg a Facebook vagy Meta és társaik, akiktől oly sok jót kaptunk, mint az online tartalomgyártás elterjedése, a média és a tájékoztatás színvonalának silányulása, a fake news megszületése és villámgyors terjedése, az ostoba és káros szokások felmagasztalása, a kultúra és a szellemi nívó lerohasztása, vagy éppen a kvázi szoftpornó szintű fotók megosztásának trendje az Instagramon. Bezzeg a „csúnya, gonosz állam” mit ad nekünk? A közbiztonságot, az életszínvonalat és a szuverén állami létből fakadó előnyöket nem tudjuk kiposztolni a közösségi térben, celebbé sem válhatunk vele, így hát honnan veszi a bátorságot, hogy csúcstechnológiás eszközöket használjon az ország és annak lakóinak védelmére?

Panyi úr és társai nagyon mellé lőttek a Pegasus üggyel. Tudjuk, hogy ők természetesen csak hálásak akarnak lenni a gazdáiknak a temérdek belső információért, amelyek megszerzéséhez az adott ügyekben legalábbis a tárgyalóasztalnál kell ülnie valakinek. Hálásak az amerikai tanulmányutakért és az amerikai külpolitikai szálakon szerzett elsődleges értesülésekért. Megértjük, hogy a baloldal sajátossága az internacionalista szellem, amely már régen túltette magát a nemzet fogalmán, a Szovjetunió óta pedig egészen egyszerűen nem hisznek a szuverén államok létjogosultságában. Magam is elhiszem, hogy a baloldali értelmiségi körökben a moszkvai kapcsolatok megtapasztalása óta nagy hagyománya van annak, hogy ha nincs kellő mértékű támogatottságuk a nép körében a vezetés demokratikus megszerzéséhez, akkor egy erős külső szövetséges bevonásával kell legyőzni az ellenfeleket. Az pedig, hogy ilyen esetekben felvetődhet a nemzetbiztonsági kockázat kérdése, csupán kormánypropaganda és hazugság. Nyilván teljes mértékben megértjük a Független Objektív Sajtó (FOS) álláspontját. Ők ártatlanok, mint mindig.  

Valószínűleg az is rosszindulatú pletyka, miszerint Panyi úr és több ismert független objektív kollégája hosszú évek óta gyakrabban járnak az amerikai nagykövetségre, mint a magyar parlamentbe.

Az olyan állítások pedig, amelyek szerint ezek a szentéletű újságírók maguk is titkosszolgálati eszközöket használnak a nyomozás során, merő kreációk. Jogosan dobják vissza a labdát azzal, hogy manapság már bárki képes titkosított platformon kommunikálni az online térben és olcsón beszerezhető kémeszközöket használni. Amit azonban nem lehet kimagyarázni és nem lehet belső szivárogtatókra fogni, azok a túlzottan is pontos és konkrét információk, amelyek megszerzése bőven meghaladja az újságírás vagy éppen a jó kapcsolatrendszer lehetőségeit.

Fotó: Facebook


  Gizmo

7 hozzászólás

  1. Proli mentalitás.

  2. “a Biden-adminisztráció külpolitikájának központjában az emberi jogok érvényesülésének támogatása, illetve az azok elnyomására alkalmas digitális eszközök visszaszorítása került a hangsúly,”

    Remélem, volt röhögni, hangosan, térdet csapkodva, könnyet potyogtatva!

  3. Ilyen az, amire azt mondják: MESÉLJ MÉG! Hehehe.

  4. Kocajogász

    Egy valódi diktatúrában KANYI Szabolcsot minimum koszos szívlapáttal tanították volna előre köszönni minden lámpaoszlopnak. Az összes többi ügynök efftásával együtt, természetesen. (Mint tudjuk, ő volt az, aki illegál migrincnek álcázta magát, h. végigkövethesse sanyarú és igazságtalan sorsukat, de lebukott. Pedig támogatni kellett volna KIFELÉ AZ ORSZÁGBÓL! MIELŐBB!)

  5. Egy régi és igazságosabb világban ezeket némi megfigyelés után baleset éri. Aki nem tudta magát tisztázni, azokat pedig először hosszú börtönévek várták, a bizonyítékok után meg kötél. Most áldozatot játszanak, hőbörögnek és fenyegetőznek. Ideje lenne a nyilvánvaló hazaárulók között rendet vágni. Akár kapitány, akár nőnek kinéző tárgy. Egyébként miként lehetne egy idegen(is) állampolgár magyar miniszterelnök? Ráadásul igen távoli ország polgára és nem határon túli magyar, még csak nem is EU-s?

  6. Ments meg, Uram, a” barátainktól”, az ellenségeinkkel majd magunk is elbánunk. Mihail Solohov

  7. Ezeket nem kell titkosszolgálati eszközökkel megfigyelni,elég a baloldali sajtóban megjelenteket elolvasni!Abból is teljesen pontosan kiderül,hogy ők külső hatalmak képviselői,nyilt belső ellenségek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük