Egy gyíkember.

Támadnak a gyíkemberek! Nyilvános az ellenzék „szakpolitikusainak” listája


A jó hír az, hogy Gréczy Zsolt nincs rajta, de ez csak lényegtelen mértékben ellensúlyozza azt a katasztrófát, hogy Vadai Ágnes viszont igen. Ő az ellenzék hadügyi szakpolitikusa, mert valamilyen ismeretlen okból valamikor, értelemszerűen egy másik katonai analfabéta mellett, a honvédelmi minisztériumban volt államtitkár.

Vadai Ágnes potenciális honvédelmi minisztersége olyan, mintha egy plutóniumbomba kapná ezt a tárcát, az elrettentő ereje miatt. A lista felbukkanása egybeesett MZP azon klipjének terjedésével, amelyben a kétségbeesett kampánycsapata és a másik, a reményét vesztett kampánycsapata egy rakás amatőr közreműködésével megmutatja Márki-Zay Pétert a hívőt, a keresztényt, és az érzelmekkel teli megváltót. Sajnálatos módon a klipbe bekerült a fantaszta Márki-Zay Péter is, meg a zavaros MZP is. Kötelező darab, de legalább MZP tagadja benne, hogy látomásai lennének.

Egy futóbolond-eregető verseny járási döntőjén is elsápad a zsűri egy ilyen nevezési anyagtól, igaz ebben a szegmensben nem szoktak Magyarországon olyan figurák felbukkanni, akik a nyolcvanas évek amerikai tévés prédikátorainak eszköztárával operálnak. A háztömb körül cirkáló autó hátsó ülésén az amerikai látványprotestantizmus elevenedett meg a szolid csodavárás langymelegével elegyedve.

Ha Jézus ma élne és ismerné Lukácsi Katalint, akkor pont ugyanezeket mondta volna, mint amit a jelölt, akinek láthatóan a szentté avatódás a távlati célja. Nem várja a csodát, ő maga az. MZP saját és Katalin meggyőződése alapján rá tudná venni még magát Jézust is, hogy szerepeljen az ellenzék listájának valamelyik bejutó helyén. Ez nem blaszfémia, ez a realitás, el kell fogadnunk. Lukácsi Katalin csodás egyházügyi akármi lesz, hiszen naiv ateizmusát olyan megejtő magabiztossággal véli istenhitnek, mint az ősember a mennydörgést az óriások köhögésének.

Nem sok minden derült ki ebből a „szakpolitikusi” listából, ha csak az nem, hogy egyetlen komolyan vehető ember sem hajlandó ledarálni magát a szakmájában azzal, hogy ezek mögé a zakkantak mögé beáll.

A „gazdaságpolitikai” bagázs három tagja, maga a megszorítás, a primitív megszorító politika és a nagyvállalati kapitalizmus romboló elegye. Bod Péter Ákos egykori jegybankelnök gyakorlatilag a 2002-es választás első fordulójának éjjelén állt át és árulta el mindazt, ami a dolga lett volna az ország érdekében. Király Júlia a bankszektor és a spekuláció rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a csapatban, míg Bojár Gábor a sikeres nagyvállalkozó, a menedzser, aki azt hiszi, hogy mindenhez is ért, mert egy dologhoz talán igen. A gazdag ember igazi visszataszító típusa ő, aki azt hiszi, hogy semmiféle szerencsére és gátlástalanságra nem volt szüksége egyetlen milliárdjához sem.

Az igazságügyi reform felelőse az a dr. Magyar György, akinél jobban kevesebben használták fel a jogot és a jogrendszert arra, hogy lehúzzanak mindenkit, államot, áldozatot. Egyetlen pozitív tulajdonsága, hogy a bűnözőket is le szokta és tudja húzni. Ő az az ember, akinek semmiféle etikai érzéke sincs, csak jogérzéke van.

A vörösterror jogi megalapozásáért Fleck Zoltán lesz a felelős, ahogy a feles alkotmányozásért is. Szél Bernadett is szakpolitikussá lépett elő, ő fogja vinni a zöld- és klímapolitikai, illetve a közlekedési szakmai ügyeket. Négy éve még miniszterelnök-jelölt volt, de ez most nem visszalépés neki, hiszen most is pont olyan messze van a miniszterelnökségtől, mint akkor. Ahogy természetesen ezt a távolságot bármilyen más szakkérdés esetében is képes garantálni. Bernadett két okból nem lehet szakpolitikus, egyrészt a szakma miatt, másrészt, mert politikusnak is olyan, mint bármilyen szakembernek. Habár a német „energiapolitikát” biztos le tudná másolni.

Az SZDSZ-t Szent-Iványi István képviseli, ő a külpolitikus, és Európa-politika címén az ő dolga lenne majd beilleszteni Magyarországot a Nagy-Német Birodalomba. Ez az ember körülbelül annyira korszerű, mint egy 1982-es MSZMP KB határozat, az elmúlt 40 év geopolitikai változásai nem hagytak nyomot a nézetein.

Az ellenzéki közlemény a következő mondatot is tartalmazza (tényleg, ez egy idézet, nem vicc):

…a szakpolitikai kabinetvezetők eddigi szakmai és szakpolitikusi tevékenységükkel már bizonyítottak, és garanciát jelentenek arra, hogy a kormányváltó erők programja nem ígérethalmaz, hanem átfogó helyzetelemzésen alapuló, a mozgásteret figyelembe vevő, megvalósítható intézkedések sorozata.

Ennél kevésbé igazat nehéz írni, ugyanis az érintettek egyikére se lehet ráfogni, hogy a leghalványabban értene ahhoz, aminek a felelőse. Kétségtelenül van olyan, aki máshoz esetleg ért, de amihez szakértenie kellene, ahhoz tutira nem.

Ne feledjük el, ezek az emberek ráadásul nem karrierlovagok, ezek tényleg elhiszik, hogy MZP alkalmas miniszterelnöknek.

Ezért életveszélyesek, mert küldetéstudatuk van, a főnökükhöz hasonló beszűkült tudatállapottal együtt. Az is rémisztő, hogy szinte mindegyik inkább kötődik MZP-hez, mint a DK-hoz, tehát egyúttal abban is biztosak lehetünk, hogy soha semmilyen hatalomhoz nem fognak jutni, legfeljebb csak kirakatemberek lehetnek. Márki-Zay csapata tehát ennyire komoly, a „szakértői” azért függetlenek, mert még a minipártok szakértőnek látszó emberei sem hajlandók lejáratni magukat egy ilyen nominálással.

 

 


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

16 hozzászólás

  1. Milyen ellenzékről van már szó megint ? Jah az összefogás ti tényleg el hiszitek, hogy ezek indulnak végül loool 😀 Esélyük sincs ad1 ad2 április 2-ÁN vissza fog lépni minden jelöltjük ez tény. Kell meg valamit mondanom Ildikó?!

  2. Akárcsak „vágóistván” a BKV járműjavításhoz.

  3. Vadai Ágnes meg a honvédelem !
    Gyurcsány Benyomta.

  4. Az Egy Igaz Élő Isten mentse meg Hazánkat ettől a soros-sátáni–böszmék-böszméje –moslékkoalíciótól.!!!

    /Judit néne /

  5. Ez nem nevetséges, ez véresen komoly. Látjuk Ukrajnán, mi a sorsa egy országnak, amelyet egy „Nyugat” által felállított korrupt, rasszista, nacionalista bábkormany urall. Magyarországnak még sokkal rosszabb lenne, mert az első lépésük az lenne, hogy havi több 10 ezer migránssal felszámolják az országot, de szó szerint. A magyar nyelv, kultúra ugyanúgy be lenne tiltva, mint mondjuk Ukrajnában.

  6. Rettenetes volt még olvasni is; de hogy ezt komolyan gondolták, az már rosszabb, mint bármelyik horror-sorozat!
    Nem, nem szabad még elgondolkodni sem azon, hogy KIKRE SZAVAZZUNK VALÓJÁBAN!!!

  7. Nem tehetek róla, de nekem erről a paródiáról Rejtő Jenő A három testőr Afrikában c. remeke jut eszembe: Igoriban minden fegyenc azt csinálhatta, amit akart- valahogy ez a társaság is így jöhetett össze

    • De ott az elkövetőket egy szép hajnali órában az erőd sáncán lelőtték,mint a veszett kutyákat!

  8. …a szakpolitikai kabinetvezetők eddigi szakmai és szakpolitikusi tevékenységükkel már bizonyítottak, és garanciát jelentenek arra, hogy a kormányváltó erők programja nem ígérethalmaz, hanem átfogó helyzetelemzésen alapuló, a mozgásteret figyelembe vevő, megvalósítható intézkedések sorozata.

    Ezt a mondatot azért tették a közleményükbe, mert ők is érezték, hogy aki ránéz erre a névsorra annak kételyei lesznek. Hehehe. (Márkizagyvásan úgy is lehet mondani, hogy az ellenség betette a lábát a sorainkba és az összes alkalmatlan személyt „pozícióba” tolta. Hehehe.)

  9. Szent-Iványi öt évig volt nagykövet Szlovéniában a Zsidesz alatt. Libsi harcostársat pozícióban tartották.

    • Azért,mert fajtatársad volt.
      Esetleg nem volt másik?
      Ez eddig két verzió. Alszok rá egyet és jövök még további teóriákkal.

  10. Egy valamire mégis csak jó, hogy közzétették a „szakértői” névsort. A Napnál is világosabb, milyen intellektuális színvonalat képesek csak felvonultatni. Ordít a hozzá nem értés, az ostoba arrogancia, a totális alkalmatlanság. Erre a társaságra még egy kecskét sem szabadna rábízni.

    • Bogaras-Tóth

      Lényegeset kifelejtettél! Ha már csak a bőrére van szükség! Nem kell már gazolni, a zöldmezőgazdaság idejétmúlta, a kecske is mehet a pitébe!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük