Amikor a delfinnek a kutyával kell néppártosodnia, avagy a nullához konvergáló szocik kitörési lehetőségei

 

 

  

Pánikolnak a szocialisták, minthogy a parlamenti küszöb alá süllyedhet a párt a félelmek szerint – írja a Népszava. Láthatóbbnak kellene lennie a pártnak, mert „a budapesti alapszervezetek csaknem fele szinte nem is működik, a kistelepüléseken pedig alig vannak jelen. A politizáló párttagok állítólag megosztottak, vannak, akik elégedettek a jelenlegi vezetéssel, mások viszont váltanának.”

Bernard Gui

Nos, legalább megérkezett a valóság a párt köreibe: a szocik most bevallották be maguknak az igazat a tükör előtt, hogy nagy a seggük csendben elismerték, hogy gyöngécske teljesítményük végső soron sokfelé a Jobbik vitorláit dagasztja.

Megint felmerült az örök válasz, az örök megoldás, miszerint „szociáldemokrata pártra” lenne szükség, ami meg felér egy újabb vallomással:

eddig nem voltunk szociáldemokraták, akkor sem, amikor a rendszerváltáskor megakadályoztuk a Kéthly Anna-féle szocdem párt újraélesztését. Pedig most nem ártana még egy hiteles szocdem alakulat a magyar politikai palettán, s mellesleg ugyanez a paletta rengeteg pártot képes eltartani a baloldalt, felesleges volt félni a konkurenciától.

Lehet, hogy érdemes lenne a szociknak tanulni Orbántól és Vona Gábortól is. Sőt inkább tőlük, mint a HaHás-Együtteses-PM-es-LMP-s vonaltól, akik az alterszínházi szcéna antidemokratikus hisztijeivel próbálják meghódítani “a parasztok” szívét (illetve nem próbálják, mert büdösek, majd ha összeszedték magukat). A feltétel nélküli alapjövedelem egy fokkal népközelibb eszméjét sem biztos, hogy nagyon érdemes felkapni. Ha már kéretlenül bejelentkeztünk az MSZP PR-tanácsadói posztjára, Ron Werber helyére, akkor el kell áruljuk az igazságot: a pesti újbalos egyetemisták kivételével, akiknek valamiféle Svédországba és Hollandiába oltott Görögország a példakép, az egyszeri, életét tisztes munkával töltő vidéki keményen dolgozó kisember magyari bizony kuvára fel fogja baszni az agyát ezen, ha pont akkora minimáljutattást akarnak örökre adni valakinek a semmittevésért, mint amennyiért ő keményen dolgozó kisemberkedik.

Szóval ez a feltétel nélküli alapjövedelem még a célcsoport körében sem lesz népszerű, ha pedig bevezetnék, akkor nem arra panaszkodnánk, hogy csak 3,8 millió magyar dolgozik, hanem hogy csak egymillió, ebből is nyolcszázezer a közszférában.

A drogügyet sem ajánljuk, vidéken a cigi és a sör a drog. Ezek használati körét tágítani lenne népszerű, például a cigi újraengedélyezése a megállóban, mert a wellnessnácizmusnak kifejezetten ellensége e szabadságharcos magyari nép. A kortárs nemiszerep-zavaros nyugati ágenda úgyszintén hidegen hagyja a provinciális magyarikat, nem nagyon érdeklik őket az írek se, hiába lett hirtelen belőlük a legújabb bezzegország, amire figyelmezni kéne.

Na, innen szép nyerni, s mivel minden ajánlható témát lenyúlt Orbán és Vona, tőlük kéne visszalopkodni a „napirendet”, miközben a körükben hasító állambácsis szociális megoldásokat a magyarok inkább nemzeti retorikával keverve kedvelik, nem antifasisztával. Egyszóval nemzetiszocialista irány egy létező alternatíva az önnön teszetoszaságából és érdektelenségéből kitörni akaró MSZP-nek, ha a Jobbik-táborra akar rástartolni. Más táborra meg nem érdemes, merengő DK-sokkal nem lehet választást nyerni, a Fideszesek meg a másik irányba távoznak, ha valahova menni akarnak.

Hát ilyen az, amikor a delfinnel-kutyával akar párosodni néppártosodni. Nagy probléma nem lehet, a köpönyegforgatás sosem állt messze a szocialisták világától. Éljen az elveket plauzibilisen kezelő pragmatizmus!