A vörösingesek Horn utcát akarnak

Nincs mit tenni, Horn Gyuláról utcát kell elnevezni. Legalábbis ezt mantrázza mindannyiunk kedves Fletója, aki újabban megint képzi magát ideológiailag, ezt láthatta bárki a Nagy Imre évfordulón előadott szabadon választott gyakorlatából. A DK szerelmes levelét megírta Tarlós főpolgármesternek, hogy kell nekik az a névtábla, mint a sör az egyszeri munkásőrnek. Indokolták is a kérelmüket, hiszen azért a DK sem kapkodna annyira, ugyanakkor: „elvileg nem értett egyet annak rendelkezésnek az eltörlésével, hogy bárkiről csak huszonöt évvel a halála után lehessen utcát elnevezni. Ha viszont már eltörölték, akkor Horn Gyulánál kevesen méltóbbak arra, hogy nevüket közterület viselje a fővárosban”, így gagyog s ragyog. A vörösingeseknek úgy hiányzott egy kihűlt Horn Gyula, mint a jobboldalnak egy jó író a szimpatizánsok közé. 

Íme, a mi példaképünk, gondolták a lányok és fiúk, így szinte biztosan a Farkasházy-féle vörösbulin is utcákat kerestek a nagyúrnak a fröccsök és a mozgalmi dalok mellett.  A prolik Teddyje szépen odaselypítette Marx Károly mellé a könyvespolcra Gyula bácsi alapkönyvét, a Cölöpöket, miközben a Fel vörösök című dalt zümmögte az orra alatt. Érezte, hogy megvan, akit kerestek, Károlyi gróf utódja, a magyar baloldal nagyura Horn Gyula lesz. Könnyes szemmel kereste elő a régi képeket, néha felkiáltott: jé, itt józan! A fotóknál, amikor a nagyúr drótkerítést vág az osztrák-magyar határon, vagy MZ/X fejpántban rendőrökkel jattol, elmosolyodott, tudván, hogy ez kell a népnek. Még hogy Nagy Imre, hagyjuk ezt elvtársak, amikor itt van a mi Gyulánk. 

Már csak egy jó utca kéne. Gyula bácsi angyalföldi proligyereknek írja le magát, lehetne Hornföld a neve, a Nyugati tér lehetne a Horn-fok, az egykori Lenin körút pedig lehetne Horn Gyula körút. A vattával bélelt, orosz típusú téli felsőruházati viselet is használhatná az ellenszenves pufajka név helyett Gyula bácsi nevét. A Margitsziget is felvehetné a Gyula bá nevét és egészen jó ötletnek tűnik, hogy valamelyik olcsóbb pálinkánkat Hornitalnak kereszteljük. 

Egy biztos: filmet kéne forgatni az életéről, hiszen olyan küzdelmes és példaerejű volt. Belső vívódásairól szóló drámánkat az Alföldi rendezhetné, a Stohl pedig mindenképp adott hozzá. Felépítjük újra magunknak a nagy kirakatembert, ez utoljára az ötvenes években ment olyan jól. Az Utcát Gyula Bácsinak mozgalom pedig utat mutathat, nem csak nekünk, hanem gyerekeinknek, unokáinknak is.