A repik és Csipkerózsika: Trump versus Hillary a Szuper Kedd után

Bejött a papírforma: a Hazug Kurva és a Csaló Gazember behúzták saját pártjaik Szuper Keddjét, Hillary amolyan „landslide” módon söpörte el Berniet. A szükséges 2387 delegátus majdnem fele már meg is van neki, tehát kb. lehetetlen, hogy ne Hillary legyen a demokrata jelölt.

[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””][/title]

Két állam érezte a „Bern-momentumot”: a füvet elsőnek legalizáló Colorado és a nyolcvanas évek popzenéjének szülőföldje, Minnesota.  Még az ultraliberális Massachusettsben is csak megszorongatni volt képes Klingonnét előző sorozatunkban (a befejező rész még hátra van) tárgyalt bogaras szenátorunk. A másik térfélen a Csipkerózsika álmából ébredő Republikánus párt képtelen volt megállítani Arturo Ui-t. Trump a 12-ből 7 államot söpört be. Némi reményt ad, hogy a legtöbb delegátust adó Texasban a „helyi erő”, Ted Cruz győzött.

Az amerikai választások alakulása minden magyar konzervatív számára intő jel. Figyelmeztetés, hogyan lehet egy történelmi lehetőséget eljátszani. Egy párt, legyen az akár konzervatív vagy baloldali, a saját cipőfűzőjében bukja el azt a választást, amit minden józan számítás szerint meg kellene nyernie.

Két évvel ezelőtt Amerikában a Republikánus Párt olyan „landslide” győzelmet aratott a döglődő Demokraták fölött a szenátusi választásokon, amilyenre nem volt példa Roosevelt ideje óta.

A Demokraták halottak voltak. Amikor kiderült, hogy Soros Gyuri és társai a Hazug Kurvát fogják indítani elnöknek, a Demokraták háza táján is sziszegő hangokat lehetett hallani. A Republikánusoknak nem lett volna nagy dolga, kellett volna keresni egy kellemes figurát vagy egy golden retrievert és elindítani Clintonnal szemben, akinél elég lett volna, ha az illető nem csinált korábban semmit, hisz Clintont maga alá temette volna saját múltja.

És ezen a ponton jöttek az amcsi Habonyok, Finkelsteinek, G. Fodor Gáborok (a konzervatív USA csak egy politikai termék), és rábeszélték a Republikánusokat, hogy kezdjenek el „taktikázni”. És megtették. Szartak a népre, szartak Amerika érzelmeire, és ami a legnagyobb gond: leszarták saját elveiket és érdekeiket.

Most pedig igazából ott tartunk, hogy a legfélelmetesebb forgatókönyv valósul meg: Amerika következő elnökét Hillary Clintonnak fogják hívni.

Erről egyáltalán nem ő tehet, nem az ő sikere, hanem azon taktika eredménye, amibe sikerült behúzni a Republikánusokat, és ami valószínűleg Amerika politikai életének tartós átalakulását fogja hozni hosszú távon. A Republikánusok ugyanis nagyon elhibázták ezt a választást, egyben egy olyan történelmi lehetőséget bénáztak el, amilyen Reagan, sőt majdnem 100 év óta nem állt rendelkezésükre. Ha a dolgok így alakulnak, nagy valószínűség szerint újabb 8 évre fognak elesni annak lehetőségétől, hogy érdemben változtathassanak azon a politikán, amelyet Amerika 8 éve követve lángtengerré változtatta a Világot.

Az Obama féle „szocialista fordulat”, ha nem is az eddigi tempóban, és nem is a Sanders diktálta gyorsasággal, de Clinton alatt is folytatódni fog. Folytatódik az amerikai külpolitika kiárusítása az NGO-knak, Soros Gyuri „jóhaver” azt csinál majd amit akar, a Wall Street kokaincsíkos farkasai novemberben elrabolt ukrán szűzlányok hasáról fogják felszívni a kokót, a melegek, feministák, transzok és egyebek pedig felbuzdulva bontják le a „keresztény Amerika” maradékait.

Ne legyenek illúzióink: az ISIS is és ezzel együtt Európa összes gondja igazából Amerika közel-keleti politikájának a következménye. A népvándorlás az elcseszett „Arab tavasz” gyermeke. A kérdés csak az, hogy mennyire közvetlen ez a kapcsolat, mennyiben köszönhető tényleg a CIA „csendes amerikai” ügynökeinek a közel-keleti térség lángba borulása, és mennyiben közvetlen vagy közvetett Soros Gyuri és minyonjainak migrációt támogató tevékenysége.

Kerítés, könnygáz, Köln, Párizs. Ezek mind egytől egyig annak az embernek a „forgatókönyve” szerint kezdődtek el, és mentek félre, aki elérte, hogy Amerika egyik leggyűlöltebb politikusaként mégis elnök lehessen: a neve Hillary Clinton.

Erre jön a Szabadkereskedelmi Társulás erőltetése a begyengült EU-ra, amit ha Merkelmerkel aláír, keresztet vethetünk a magyar mezőgazdaságra többek között. De a sokat emlegetett „magyar un-ortodoxia” is mehet a kukába. Ha Hillary elnök lesz, hazánkat és az egész térséget – Ukrajnával együtt – Sorosnak fogja adni játszótér gyanánt, hisz kampánycsapatát is neki köszönheti, nem beszélve azokról a milliókról, amikről Gyuribá megtolta a Clinton alapítványt és Hillary kampányát.

Ezt Amerika is tudja, és ne higgyük, hogy örül neki. Clinton botrányainak számát nem is lehet felsorolni, bár próbáltuk a múltkor, de a legfrissebb, az ún. e-mail botrány, ami a még el sem ült Bengázi-botrányból dagadt ki, konkrétan FBI nyomozást indított el. Ennél súlyosabb dolgot, minthogy az elnökjelölt ellen szövetségi nyomozás folyik, egyszerűen tényleg nem lehet elképzelni.

Amikor Nixonra, aki még most is a hatalmával visszaélő sátáni politikus amerikai megfelelője, kb. hasonló jellegű és súlyú vád árnyéka vetült, közismert módon lemondott.

Hillary lefitymáló reakciója az „e-mail gate-re” és az ezt követő médiacsönd és következmények nélküliség már Demokrata körökben is feltűnést kelt, és felvetíti a jövőt, amiben Amerika lesz a „következmények nélküli ország”, amikor mindent el lehet intézni egy vállvonással, pár hülye hollywoodi színész majd kiáll mellettünk a legnézettebb talk-showkban és nincs is ügy.

Ennek az egész katasztrófának az oka pedig meg nem más, mint Donald Trump.

Az az ember, aki tulajdonképp a republikánusok Gyurcsányaként úgy veri éppen szét a konzervatív Amerikát, annak politikai felépítményével együtt, ahogy Fletó tette a baloldallal. Ámokfutása után pedig a Demokraták úgy kétharmadolhatnak a népszerűtlen Obamát követő gyűlölt Hillaryvel, ahogy csak akarnak. Úgy tűnik, hogy ebbe az amerikai baloldal „szocialista lelkiismerete”, Bernie Sanders sem tud érdemben beleszólni, hacsak nem az a titkolt, vagy épp kevéssé titkolt célja, hogy alelnökként emelkedik felül elnöki ambícióin, és egy Clinton – Sanders ticket részeként egyesíti „egy tábor egy zászló” alapon a Hillary és Obama helyett Donald Trump ellen protest-szavazó választói tömegeket.

Ennek az esélye nem kicsi, főleg a Szuper Kedd fejleményeinek fényében.

A „varázsfegyver” ugyanis elszabadult az amcsi jobboldalon, és Donald pozíciói rendíthetetlenek. A Republikánus oldal későn ébredt Csipkerózsika álmából, és úgy tűnik, túl későn ébredt rá arra, hogy a vadkapitalista nárcisztikus faszfej lehet, hogy beszól Clintonnak, és felborítja a PC-gondolatrendőrség rémuralmát, ugyanakkor el is szabadít olyan szellemeket a palackból, melyeket nem véletlen zártak be lassan 50 éve egy hermetikus palackba.

Az utolsó utáni pillanatban, az önmaguktól is megrettenő Republikánusoknak keserűen kellett rájönniük, hogy Trump nem semlegesíti azt a veszélyt, amit Clinton jelent, hanem maga a veszély, ami Amerikát, és elsősorban őket fenyegeti.

A Szuper Kedd előtti utolsó republikánus vitán Marco Rubio végül ugyan nekiesett Trumpnak, és ebben követte a republikánus sajtó túlnyomó része is, olyannyira, hogy szinte nem volt olyan amerikai jobboldali újság, amelyik nem Trump ellen foglalt volna állást. Az első fecske kezdetektől a The Blaze publicistája, Matt Walsh volt, akinél ebben következetesebb és bátrabb publicista kevés van az amerikai jobboldalon. Úgy tűnik, hogy vészmadár előrejelzése szó szerint igazolódott be. Minden kezdeti támadás ellenére figyelmeztetett ugyanis arra, hogy Trump egy csaló, egy megtévesztő „con artist”, egy Clintonhoz hasonló hazug ember, és hogy az amerikai jobboldal nagyon rosszul gondolja, hogy pont egy ilyen önjáró elmebetegre van szüksége ahhoz, hogy megfékezzen egy hasonló önjáró elmebeteget, Clintont.

A Republikánusok ott rontották el a dolgot, hogy egyrészt elbízták magukat legutóbbi győzelmük után és nem kezdtek azonnal hozzá egy életképes elnökjelölt felépítésének. Vártak a Demokratákra, és amikor jöttek a hírek (eleve Clintonban gondolkodtak), és úgy vélték, a hagyományos republikánus „jófiúk” és az Establishment jelöltjei nem lesznek képesek érdemben legyűrni a Hollywoodi sztárok, celebek, a média, Soros György és a saját alapítványa által támogatott Hillary Clintont.

Az volt az általános vélekedés, hogy mivel Clinton maga az establishment, tehát csakis úgy lesz legyőzhető, ha valaki az anti-establishment oldaláról, de ugyanilyen „celeb támogatással” érkezik.

Így lett a NASCAR vezetője, híres country zenészek, TV-show celebek és Film+-os akciósztárok támogatta, maga is TV-híresség státuszban tetszelgő milliárdos, Trump a „sztár”, aki akár a populizmus eszközét is bevetve zúzza szét Clintonék állásait. Trump így érkezett, s tűnt akkor még csak inkább „társutas, hasznos idiótának” és nem feltételezték róla azt, ami végül történt.

Most ott tartunk, hogy Mussolinit idézget, és a celebek mellé betársult a Ku Klux Klán nagymestere is a támogatók közé, akinek a támogatását fura mód nem utasítja vissza. Ott tartunk, hogy miközben a Republikánus oldalon építkezik Trump, pofátlanul támogat demokrata jelölteket, abortuszpárti és melegszervezeteket, demokrata think tnkokat.

Homlokegyenesen megy szembe az őt támogató párt alapvető politikai fundamentumaival.

Valószínű, Trump akkor kapott vérszemet, amikor legyűrte Jeb Bush-t. Jeb Bush amúgy nem volt eredetileg rossz jelölt. Sokkal intelligensebb öccsénél, felesége mexikói, tehát egy esetleges Rubio-alelnökséggel még szorosabbra is tudta volna fonni ezt a köteléket. Kormányzóként bizonyította, hogy képes nagyban is gondolkodni, képes volt a mostanában Demokrata főhadiszállásnak tekinthető hintaállamban, Floridában, politikai ellenszélben kormányozni és népszerű intézkedéseket hozni. Ezen túl ő aztán tényleg az Establishment, a „dinasztikus republikánus keménymag” embere volt, személyében a Bush család a Rooseveltek szintjére léphetett volna. Ehelyett a Reagan-éra utolsó dinasztiája épp most hullik darabokra egy senkiházi csaló mesterkedései miatt. Trump ugyanis Jeb Busht gyakorlatilag teljesen szétverte, kihasználva saját helyzetét, és az „anti-establishment hangulatot”.

A vérmesebb repik persze a „demokrata illumináti szabadkőműves összeesküvést” is belelátják az eseményekbe, hisz köztudott, a libertariánus, milliárdos, „örök kívülálló” Trump számoltalanul adta a dollármilliókat Clintonéknak, a Planned Parenthoodnak, és számtalan demokrata szervezetnek, amikor pedig ezekre kérdések irányultak, nemes egyszerűséggel mindenkit perrel fenyegetett.

Nem más, mint maga a Washington Post hozott le riportot „stratégiai átszavazó” liberális aktivistákról, akik szándékosan regisztrálták magukat Republikánus előválasztásokon, hogy „átszavazással” befolyásolják annak eredményét. Köztudott, és a Szuper Kedd választásai előtt lehozott statisztika: Hillary Clintont tulajdonképpen két jelölt, Kasich és Cruz lenne képes „verni”, ha a súlyozott indexet nézzük. Elég szoros lenne a verseny ugyan, de nem lenne lehetetlen még Rubio győzelme sem.

Egyetlen olyan Republikánus jelölt van, amelyet Clinton tulajdonképpen már most verni képes: Donald Trump.

Trump azonban olyannyira gyenge jelölt, hogy őt még Sanders is verné. Innentől kezdve érthető, hogy a Demokraták alapvető érdeke, hogy a Republikánus térfél megosztott maradjon, és lehetőleg Trump legyen az ellenfél, hisz – főleg az utóbbi idők kipattant botrányai következtében – még átszavazó Republikánusokra is számíthatnak. Most akkor a Washington Post Rubiora szavazó liberálisaihoz hasonlóan nagyon nem elképzelhetetlen, hogy Soros Gyuri bá és a Clinton alapítvány és kampánystáb ott is ráuszított pár minyont a Republikánusokra.

Ha az átlagos amcsi B filmek gonosz oligarchájáról lenne szó, akinek a végén bepancsol Steven Seagal, nem lenne gond, de képzeljük csak el, ha Amerikában egy ilyen ember elnöki jogkörökkel felruházva tesz rendet politikai ellenfelei közt! Donald Trump elnökként totálisan elképzelhetetlen. Karikatúrának is beillő nárcizmusa mindent felülír, azonban politikai elképzelései ködösek, és csak képzeljük el, ha immár elnökként korábbi, üzletemberi módszereit használva uszítja mondjuk rá ellenfeleire az adóhatóságot, pereket akaszt a nyakukba, vagy szimplán olyan rendeleteket hoz, melyek aláássák Amerikában (!!) annak lehetőségét, hogy kérdőre lehessen vonni az elnököt korábbi és épp folyamatban lévő tetteiért.

A Gyurcsány-korszak felturbózva, a Világ legnagyobb hadseregének főparancsnokaként.

Ez azonban csak egy horrorfilmbe illő lehetőség egyenlőre, ami már azzal megakadályozható lenne, hogy igazából egy politikai öngyilkos merénylettel a Republikánusok megakadályoznák azt, hogy a nevükben egy ilyen barom induljon. A Demokrata térfélen Szuper Kedd után Sanders és Clinton versenye lezárult, és Clinton már most rendelkezik a számára az induláshoz szükséges delegátusok majdnem felével. Ez Trump esetében még mindig csupán 285 delegátus, csak hát mivel 4 ellenfele van, így az ottani delegátusok megoszlanak.

A „szupertöbbség” és az elnöki „landslide” reményei immár végleg elszálltak. Az ún. mainstream (liberális balos) média egyre inkább gondolkodik Hillary elnökségében, arról nem is beszélve, hogy immár az elfogultság látszatát is tudja kerülni azzal, hogy egyszerűen hallgat Clinton ügyeiről és csak Trumppal foglalkozik.

Elég végignézni a Donald azon ügyein, melyből akár egy is elég ahhoz, hogy esélytelenné váljon.

Az, hogy a másik oldal jelöltje törvényt sértett, ellene az FBI nyomoz, valamint még az Obama-adminisztráció bizonyos prominens tagjai is erősen ellene vannak, nem beszélve az Obama népszerűségének gerincét adó balos-liberális Y generációról, amely inkább Bernie Sanders mögött gyülekezik.

Ez mind semmi ahhoz képest, hogy a most falat emelni akaró Trump a birodalmát illegális munkaerővel építette. Hogy milliókat tolt tesója révén a Planned Parenthoodba. Hogy ateistább, mint Bernie Sanders. Hogy Pozzi-sémákat üzemeltetett, amivel millióktól lopott pénzt. Hogy összehozott egy „hamis egyetemet”, amivel dollártízezreket nyúlt le kisemberektől semmit sem érő diplomákért. Hogy többször volt adópere, amit sorra bedőlő cégeinek felszámolása révén akasztottak a nyakába. Hogy tevékeny része volt a Trump Jelzálog cégének 2006-2008 után az Ingatlanválságban, és hogy innen is sikerült kilopnia vagyont. Hogy az apja, aki a kádkőgyárat az ingatlanbirodalmat ráhagyta, valószínűleg KKK-szimpatizáns volt. Hogy TÉNYLEG rasszista, nőgyűlölő, iszlamofób, antiszemita stb. stb. És sorolhatnánk tovább, hisz kimutatták: állandó önellentmondásban van, paneleket ismételget, és tulajdonképp kampánya állításainak majd 80%-a valamilyen szinten hazugság.

A legszörnyűbb az, hogy nem is rejti véka alá azt, igazából autokratikus, majdhogynem tyrannikus módszerekkel kormányozná Amerikát. „Újra naggyá”, „kemény kézzel” kormányozná. Egyik horrorisztikus kijelentése alapján tengerészgyalogosokkal irtatná ki a terroristák családjait, asszonyait és gyerekeit, hisz – mint állítja – a terroristák számára csak ezzel lehetne erőt felmutatni. És ez most nem vicc volt. Ez halál komoly.

Egy ilyen ember sikere nem csupán a republikánusok töketlenségét mutatja, hanem Amerika jelenlegi siralmas szellemi és társadalmi állapotait is.

Elképzelhetetlen lett volna akár pár éve is, hogy egy nyíltan „szocialista” jelölt odáig nőhessen, mint Bernie Sanders és egy olyan jelölt, mint Hillary lassan a győzelmét borítékolhassa. Az meg pláne abszurd drámába illő, hogy egy olyan figura, mint Trump, egyáltalán a jelöltség közelébe juthasson, ráadásul a politikai jobboldalon, és ne köznevetség tárgyát képezze, mint valami idióta, aki NASCAR futamokon parádézik a beültetett hajával és a műmosolyával a white trash nagy örömére. Támogatói is pont a mi komcsijaink baromságát tolják, amit akkor hallgathattunk, amikor Gyurcsány, mint „kiváló üzletember, majd úgy fogja vinni az országot, ahogy felvirágoztatta a saját vállalatát.” szövegeket toltak. Úgy is vitte, csak anyós helyett az IMF adott kölcsön, ennek következtében nem működtek az üzleti elképzelései…

Tulajdonképp azonban ez az egész jelenség egybefügg azzal, amit Obama 8 éve beteljesített abból, ami már Bush második mandátuma alatt már elindult: a középosztály felszívódásával Amerika jelenleg végletesen „elproliasodott”.

A nép egyszerűen nem érti saját országa és a politika lényegét. Elszakadt a világtól amelyikben él, és azokat a „kész megoldásokat” követeli, amit Obama és Sanders igér a baloldalon, a „ingyen mindent mindenkinek” révén, illetve amit Trump ígér a másik oldalon, hogy „majd én megoldom nektek”.

Amerika egy megosztott, idióta, elidegenedett, ellenséges és agresszív proli masszává olvadt, amiben a prolik egyet várnak: valaki oldja meg helyettük a mindent.

Ez pedig szöges ellentéte mindennek, amiről Amerika történelme elejétől fogva szól, mégpedig az „önmegvalósítás” lehetőségeinek maximumáról. Amerika nem akarja megvalósítani önmagát, azt akarja, hogy vagy egy félfasiszta diktatúra, vagy valami szocialista buziállam biztosítsa számára az ingyen burgert, a megélhetést, a sok szar filmet és idióta sorozatot a popcorn mellé. Ehhez társul az amerikai baloldal által a végletekig vitt, irracionális és abszurd szintig tolt PC-közbeszéd, a transz, feminista és melegmánia.

Európa, és pláne Kelet Európa ismeri már ezt az apatikus, agymosott, frusztrált társadalmi lelkiállapotot: ez volt nálunk a múlt század. Nem kevéssé a „liberalizmusban és rablókapitalizmusban enyhén túltolt” Weimar. Obama felelőtlenül kiengedte a palackból hidegháború miatt lelakatolt szocializmus és kultúrmarxizmus szellemét, ezzel azonban elérte, hogy reakcióként, az amerikai jobboldalon is leütötték a WASP-fasizmusról a záródugót.

Ha pedig a világra nézünk, a felhevült „demokrácia-export” és „liberalizmus-mánia” egyenes következménye az ez ellen támadó iszlám fundamentalizmus.

A naiv, ideológiailag motivált közel-keleti politika, valamint az Obama- Clinton adminisztráció dilettáns, kommunista, szélsőliberális tempója az egész világot borítja lángba. Ukrajna, Szíria, Irak, Líbia, Egyiptom olyan tűzfészkek, melyekből most épp a szemünk előtt árad a „következmény” a kényszerből épített kerítéseket szaggatva. Nem beszélve az egyre keservesebb kulturkampfról, amit a „liberálisok” ellenében már lassan mindenki vív, akinek a szabadság, a testvériség a méltányosság, a vallási- és szólásszabadság, a létező tolerancia még jelent valamit a valóságban is, és nem kajálja be a Huff Post – The Guardian – 444 vonalon tolt globális liberálnácikommunista agymosást.

Azt láthatjuk, hogy a Demokrata párt mérsékelt szárnya ugyanúgy béna kacsaként néz, mint a Republikánus párt. Emlékezzünk csak arra, az első Demokrata vita alkalmával az egymást a szocialista – liberális jelszavakban tromfoló Clinton és Sanders hogy söpörte le például a szimpatikus és régivágású Jeff Webbet a színről, és hogyan szólt a másik térfélen a nyár a két „kívülálló”, Carson és Trump párbajáról.

Jimmy Carter például ma már elképzelhetetlen lenne Demokrataként a poszt-Obamai pártban, de Clintont követően Johnson vagy épp Roosevelt elnöksége is egyszerűen elképzelhetetlen lesz.

A „szocialista szellem” elszabadulása azonban utat nyitott annak, hogy Trump pofátlanul tweetelhet akár Mussolini idézeteket is, és ez ugyanúgy nem változtat elért sikerein, ahogy Sanders maoista-komcsi kibucban töltött nyaralására se rántja meg a füle bojtját senki.

Érthető, hogy Cruz és Rubio ebben a helyzetben inkább magát mentette és kivárt, de az is ténynek tűnik ma már, hogy ez is el lett taktikázva. Ahelyett, hogy erőiket egyesítve, időben kiegyezve, együtt támadták volna Trumpot, erre csak az elmúlt pár napban mutatkoztak jelek. Egy esetleges Cruz-Rubio páros azonban ma már „halottnak a csók” nem is beszélve arról, ha pont a két spanyolajkú fog össze, ez végletesen feltüzelné az amerikai dél már eleve liberális-hentelő üzemmódba állított fehérjeit, akik egy év alatt a DK-s/ salemi boszorkányégetős szintre agymosva és fanatizálva érzik elfojtott nézeteik nagy felszabadításának azt, hogy Trump úgymond „végig mellettük áll”. Holott nem áll mellettük, használja őket, ahogy Sanders és Clinton a hasonló agyi szinten álló „college liberal” fiatalok segghülye tömegeit.

Cruz és Rubio tehát külön-külön mentek neki Szuper Keddnek, és a győzelmet már beborítékolni lehetett a Donaldnak: a mezőny el is vált szépen: Trump 285 delegátusát Cruz követi 160-nal (ebben a legtöbb delegátust adó Texasban aratott „helyi” győzelme a fő ok) és utánuk kullog Rubio 87 delegátussal. Versenyben maradt még Carson is (4 árva delegátus összesen), akinek az esélyei a nullához közelítenek, de úgy tűnik, most már inkább arra gyúr, hogy valami jó kis szenátori vagy kormányzói hellyel foglaljon magának stabil helyet a Republikánus establishmentben. Az sem kizárt, hogy arra hajt, hogy Trump mellett, mint a „csendes” kisebbségi jelölt, Donald alelnökjelöltjeként épp Trumpot semlegesítse a „rasszizmus vád” alól azzal, hogy felcsap hozzá házinégernek.

Eléggé randa forgatókönyv, de csöppet sem lehetetlen, hisz bármilyen szimpi volt is eddig Ben Carson, ő is úgy tűnik, taktikázik, méghozzá baromi keményen. A nyugdíj mellé kell a zsíros szenátori állás a doktorúrnak.

Trump vs. Clinton párharc várható. Amerika egyik „régi establishmentje” sem volt elég erős ahhoz, hogy megfékezze saját oldalának legrosszabb és leggyűlöltebb trolljait. Egyértelművé válik az, amit eddig is sejtettünk: a választást egész biztos nem az amerikai nép, hanem a Wall Street és a média fejesei fogják eldönteni, hogy végül melyik, már most minden oldalról bezsarolt és korrumpált, nárcisztikus politikai bűnözőt szabadítják rá Amerikára és egyúttal az egész világra.

Úgy tűnik, hogy ez Hillary Clinton lesz, Donald Trump pedig relatíve „jó évet zárva” visszatér a jól megszokott oligarcha létbe, elengedi a Trump elnökség projektet, ahogy tette korábban a Trump vodkával és a Trump sonkával,  hogy aztán boldogan trollkodjon tovább és építse a kétes bizniszeit immáron hű white trash jobbágyai hathatós imádatával megerősítve.

Szomorú, de sajnos késő. Csipkerózsika úgy tűnik újabb nyolc évig aludni fog a Repik oldalán, és a Hidegháborúban elzárt, s idén elszabadult ártó szellemek tovább fogják vívni harcukat a világban is.