A nyugat európai társadalmak elértek a töréspontra


Thierry Baudet a leideni egyetemen tanára nemrég tette közzé az Áthatolhatatlan határok című tanulmányát Miért pusztította el a szupranacionalizmus és a multikulturalizmus a demokráciát? alcímmel. A Le Figaro interjút közölt vele, amiben erősebb mondatok hangzanak el a bevándorlásról és Európáról, mint amit a Fidesz kommunikációs hadosztálya egy év alatt össze tudna hozni. Egy példa a bőven megváltozott a közhangulatra.

B.Boogieman- a Le Figaro nyomán

Tény: a nyitott határok már nem tarthatóak fenn. Az elmúlt évben, mintegy 170.000 embert tartóztattak fel, akik Észak-Afrikából illegálisan érkeztek Lampedusa partjaihoz. 70.000 közülük menedékjogot is kért Olaszországban. A többiek Észak-Olaszországon keresztül Európa többi részén kerestek menedéket. A határellenőrzés hiányosságai miatt semmi sem állíthatta meg őket. Az illegális bevándorlók hatalmas áramlása és az olasz állam működése lehetetlenné teszik, hogy Európa többi része határellenőrzések nélküli maradhasson.

Fel kell ismernünk, hogy az egyetlen fenntartható megoldás, hogy elfogadjuk az ausztrál modellt: nem kaphat menekült státuszt olyan ember, aki illegális úton, a tengeren át érkezik. El kellene fogadnia ezt a menekültügyi politika alapjaként, lévén a jelenlegi európai politika kifejezett meghívást jelent. Ez visszaállítaná a függetlenségünket, leállna az ipari mennyiségű “menekült-kereskedelem”, és megakadályozná azt is, hogy az emberek hajókon veszítsék életüket a rendkívül veszélyes átkelés során. Csak ennek a politikának az elfogadásával tudjuk az ilyen típusú emberáramlást egyszer s mindenkorra megállítani.

Először is: nagyon fontos különbséget tenni “Európa” és az “EU” között. Az EU nem “Európa” és az “Európa-párti” nem azt jelenti, hogy EU-párti. Véleményem szerint lehetetlen, hogy Európa érdekeit kövesse, egy olyan szervezet, mint az EU, amely egy mélyen Európa-ellenes szervezet. Ellenséges kontinensünk demokrácia-felfogásának összes olyan alapvető tulajdonságával, mint amilyen a nemzeti identitás, a szabad vállalkozás, az átláthatóság és az elszámoltathatóság.

Összekeverni Európát az EU-val egy hatalmas nagy intellektuális tévedés.

Visszatérve a kérdésre. Nem, nem hiszem, hogy az EU a “csak egy” dolog, ami “választ ad” a jelenlegi problémára. Az EU maga az ok. Kezdetnek ott vannak a schengeni megállapodások, aminél azt látjuk, hogy megakadályozza a tagállamokat abban, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket, hogy foglalkozhassanak a jelenlegi helyzet legközvetlenebb következményeivel és az illegális bevándorlók áradatával, akiknek a határainkon való átáramlása is egyre tömegesebb jelenség. Másodszor, az Európai Emberi Jogi Bíróság, a dublini szabályok (és a kapcsolódó határozatok), arra kötelezik a tagállamokat, hogy fontolják meg az összes menedékjog iránti kérelmet. Nem gondoltak azonban arra, hogy ez serkentő hatást kelt azokban az országokban, ahol a kivándorlás a fő szempont. Harmadszor, az EU féltékenyen törekszik arra, hogy kizárólagos irányítója legyen az összes olyan katonai erőfeszítésnek, mely a csempészek semlegesítésére irányul, miközben nyilvánvaló, hogy hiányzik belőle erre bármiféle képesség és az ilyesféle intézkedésekhez szükséges legitimitás. Az EU így megakadályozza államok számára, hogy megfelelően és határozottan legyenek képesek önállóan reagálni.

Egy európai polgárháború lehetőségéről.

A kockázat valós. Vannak határok, ameddig a társadalom képes még a problémát elnyelni. Szomorú, de az “integráció” nagyrészt egy mítosz, a fogalom, hogy mindenki egy nyelvet beszél, olyan már nem fordul elő a valóságban, legalábbis nem tömegesen. Sok második és harmadik generációs bevándorló érzi, egyre kevésbé kötődik a befogadó ország felé, nem érez hálát a befogadásáért és az életéért, ahogy szüleik és nagyszüleik. A bűnözési arány köreikben megdöbbentően magas, és az említett társadalmi csoportokban az iskolai sikertelenségek után a szociális ellátó rendszerektől való aránytalanul nagy függés figyelhető meg. Az iszlám radikális irányzataiban pedig egyre erősebb a nőellenesség, az antiszemitizmus és a nyugatellenesség is.

Mi egy tartósan alacsony intenzitású konfliktushoz vagyunk szokva.

Az elit továbbra is nagyrészt politikájuk következményeinek elkerülésben érdekelt (a nem európai bevándorlók tömeges beáramlását Európa szívébe már rég meg kellett volna állítani). Előkelő negyedekben élnek, gyermekeiket elitiskolákban oktatják, öregen élvezik a nyugdíj és egyéb juttatások örömeit. Az elkövetkező években, az fogjuk látni, hogy kikerülhetetlenül nagyobb lesz a polarizáció, ami több bizalmatlanságot, több ellenségeskedést szül majd. Az erőszak és a terrorizmus hatással lesz a társadalom minden rétegére. A stabilitás illúzió, amely minden korosztályt áthat, mivel mindannyian inkább optimisták vagyunk, és azt hisszük, hogy a liberális életmód egyfajta „jog” amit „kivívtunk” magunknak. Egy keresztény, vagy poszt-keresztény naiv elképzelés érvényesül, hogy az újonnan érkezők egyszerűen hasonulnak majd és hogy minden rendben lesz. De a valóságban a társadalom elérte a töréspontot.

Egy de facto apartheid rendszerben élünk.

Az őslakosok állítják, hogy nem látják, illetve nem érdekli őket nemzeti kultúrájuk hígulása és úgy tesznek, mintha hasonlóképp nem látnák, vagy nem érdekelné őket az utcák átalakulása, a mecsetek épülése, és ezzel párhuzamosan az iskolák, kórházak és szociális rendszer összeomlása. Alapvetően, ez a “tolerancia” pont olyan hazugság, mint amilyen az “integráció” a bevándorlókat illetően. És amíg ez így lesz, az emberek a lábukkal szavaznak.

Szemtanúi vagyunk egy hatalmas és gyorsabb átalakulásnak, mint gondolnánk és a függöny hamarosan le fog hullni. Amikor ez megtörténik, a dolgok nagyon kemények és kellemetlenek lesznek. Ez az, amit a baloldal elősegített Franciaországban, ez az amit felgyorsított az EU azáltal, hogy a határok nyitva állnak.

Ennek véget kell vetni sürgősen, ha fenn akarjuk tartani a társadalmi békét, a demokráciát és a jogállamiságot.

(Az eredeti interjút itt találják)


  B. Boogieman

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük