A nulla tüntetés, avagy a kín az úr…

És összegyűle vala megint a „kevesek klubja” a téren és láták vala saját magukat megszorozva kétszázötvennel nagy-nagy millának és megállapíttatott, hogy alul a sör és felül a virsli, de a vodka az úr…és történe mindez a kettőezertizenharmadik esztendő márciusának tizenhetedik napján…

…egyszer majd megmutatjuk nekik, egyszer majd, talán és esetleg, majd egy bazi nagy milla fél százaléka is lehetünk, de legközelebb minden nagyi hozza magával a dédit is… egyszer majd lesz saját ötletünk, de addig nem mondunk semmit, igaz azt dadogva és leginkább papírból…legközelebb a „jujj” és a „mondjon le” mellett a Schilling Árpi megtanít bennünket köszönni…egyszerre és hangosan, ahogy kell…talán a vastapsot is bevethetné, az mindig működik…a néző vagy leüti magát, vagy frankón elkezdhet parázni, mert itt már a nagy testvér: hitlersztálinszálasiviktor átvette a hatalmat és annyi…mert megmondta a buli sztárja, az egyetlen, aki…hölgyeim és uraim, a férfi,  aki a Kálvin téri nagy…, aki a vidám haknin megpróbált valamit mondani, csak nem jött össze, szóval maga a nagy Tamásgazsi megüzente nekünk, hogy mostan ki kell menni az Országházból az utcára, megasztán népi bizottságok, sztrájkbizottságok, tömegtüntetések és népszavazások kellenek…meg is lett a negyvennyolcas hangulatom, de rögvest…ugyanezeket mondták akkor is, ja akkor, negyvennyolcban…ezerkilencszáznegyvennyolcban…mondták is utána rögvest: szavazz a kommunista pártra…

…azt is lehetett ám hallani, hogy ott vala személyesen a nagy Bajnai Úr is, áldassék a neve, de ő maga nem szólala fel, de látának sokan Együtt 2014-es táblákat a nénik és bácsik kezében és együtt utálták mind a háromésfélezer millásan a nagygonoszviktátort…fujj…beee…ezek után gondolták is mind a fideszes tanácsadók, hogy nincs itt mitől félni, csak kis hülyegyerekek viháncolának vala a színpadon és ott csak a morcos-vörös  nénik-bácsik örvendezének vala…azt is lehetett ám hallani, hogy spanglimagos Juhász Péter bácsi is ott vala személyesen, de nem szólala fel…teljesen meghasonlott ettől az igaz millás-egyesült-kettőezertizennégy-munkáspárt-rajongók szíve, unalmas lett a program és halkan, mint egy gonoszul és hirtelen felbukkanó setét felleg, úgy szólalt meg bennük a belső félelem: elvtársak, a Bajnai és a Juhász elvtársak már nem is az elvtársaink?  …de senki nem mert válaszolni erre a kérdésre magának…a fellépők enyhén rekedten, a közönség tagjai pedig kissé bizonytalanul kérték ki maguknak aznap este az első felest…valami elfogadhatatlanul kimondhatatlan kezdett bennük megfogalmazódni…azon az éjjel félve fordultak az izzadt takaró alatt a fal felé…tudták, hogy kevesen vannak és egyedül…

…persze zene is dukál az olvasáshoz…