Az „elfeledett, magára hagyott” Olaszország

 

 

  

Ahogy a fejlett nyugati demokráciákat végignézzük, gyakran szembesülünk káosszal, útkereséssel, belpolitikai válsággal. Elég csak a franciákra gondolni, ahol Macron elvtárs töretlenül töri az utat a progresszió előtt, a társadalom egyre minimálisabb támogatásával, de a Brexittel és önmagukkal kínlódó angolok se festenek túl jól, a folyamatos kormányválsággal szembesülő hollandokat és a kormányalakítással bajlódó németeket nem is említve.

A sort lehetne folytatni, de nézzük most kicsit részletesebben az olaszokat, akikről előbb-utóbb elfelejthetjük a szokásos sztereotípiákat az olaszos életstílusról, életérzésről és utánozhatatlan hangulatról, hiszen szépen lassan és biztosan az olasz társadalom összetétele is átalakulóban van.

Olaszországon lassan akkora a nyomás az Afrikából érkező migránsáradat és a belső zűrzavar következtében, hogy sokan összeomlástól féltik az államot. És ahogy az ilyenkor lenni szokott válság idején, erősödnek a tartományi függetlenséget követelő hangok (ahogy a spanyoloknál), gyengül az állam központi szerepe, egyre nagyobb a bizonytalanság.

Úgy látszik, mégsem azok a világmegváltó sztárok és az EU megmentői az ifjú balos titánok, hiszen – a francia Macron óriási népszerűségvesztését megirigyelve – a magát és az országot lenullázó Matteo Renzi és a baloldali tömörülés sem áll jól Itáliában. A korábban Magyarországot keményen bíráló Renzi már 2016 végén lemondott a számára sikertelen népszavazást követően, de nem tűnt el, pártjának vezetője maradt. Úgy tűnik, ő sem hagy maga után mást, csak belpolitikai káoszt és egy új választás lehetőségét a többiek számára.

A jobbközépnek egyelőre nincs hivatalos miniszterelnök-jelöltje, hiszen az örök fiatal, 80 éves Silvio Berlusconi (elméletileg) nem indulhat a választásokon korábbi adócsalási ügye miatt. Említsük meg, hogy elméletileg, ugyanis a sokat próbált népvezér az Emberi Jogok Európai Bizottságánál fellebbezett, ítélet pedig jövő tavasszal várható. Hivatalos jelölt tehát még nincs, friss, tetterős politikus pillanatnyilag nem tűnt fel, de a közvélemény-kutatók szerint a jobbközép pártszövetség vezet a volt humorista, Beppe Grillo által vezetett Öt Csillag mozgalom és a balközép előtt. Lassan az már nem is meglepetés, hogy a hagyományos baloldalt egy viszonylag új szerveződésű párt is megelőzi, akik többek között Róma polgármesternőjét is adják. Igaz, Berlusconi még a kommunistáknál is rosszabbnak tartja az Öt Csillag mozgalmat, tehetségtelennek, kormányzásukat pedig lehetetlennek, mely Itáliát káoszba süllyesztené.

Mindenesetre egyértelmű jel, hogy őket szidalmazza, Renzit és a baloldalt egyáltalán nem tartja versenytársnak.

A láthatóan kusza helyzetben lévő, jelenleg 60 milliós Olaszország hasonló demográfiai problémákkal küzd, mint a legtöbb nyugat-európai állam. Erőteljes az elöregedési tendencia az olasz társadalomban is, az olasz nagycsaládok legendája már a múlté. A népesedési problémát Itáliában szintén hasonló módszerekkel szeretnék egyesek megoldani, ahogy a franciáknál és az angoloknál: féktelen bevándorlással Afrikából vagy bárhonnan. Az Eurostat adatai szerint jelenleg több mint 5 millió bevándorló él az országban, igaz, ebből mintegy egymillió román, több százezer az albán, de az utóbbi évek tendenciái alapján már nem ők jönnek elsősorban, hanem Afrika a fő kiindulóállomás.

Az olasz társadalom több mint 8%-a külföldi származású.

Olaszország hiába próbálkozik Líbiával egyezségre jutni, a teljesen megosztott, hadurak által feldarabolt észak-afrikai ország sem tudja vagy akarja megállítani a partjairól induló tömegeket. Hiába próbál keményebb hangnemet megütni nemzetközileg, az áradatot nem tudja megszüntetni.

Itt jön a képbe a sokat dicsért index.hu „oknyomozó” cikke, melyben a polgárháborús Szíriát bejárt szerző, Földes András igyekezett kifejteni, hogy Európa cserbenhagyta az olaszokat migránsügyben. Természetesen az általa hangoztatott idegenellenesség, iszlamofóbia egyértelmű terjedése mindenki másnak a hibája, kivéve a bevándorlókat. A felvázolt állapot szerint minden sokkal jobb lehetne, ha az olaszok és az EU több figyelmet és pénzt fordítana az illegális bevándorlók képzésére, elosztására, munkahelyteremtésre.

A cikk írója meglepően kezdi írását, akár még más folytatást is várhatnánk, ha nem tudnánk, hogy a fent említett hírportálról van szó. Nem kell azonban csalódnunk, hiszen a szerző szerint ugyan a megszokott szicíliai hangulat már csak a filmekben létezik a migráció mértéke miatt, a gondolat második felében gyorsan irányba is állít minket a bevándorlók jellemzésével, „akik láthatóan valamilyen szinten már beilleszkedtek a dél-olasz életbe”

Igen, erről nap mint nap kapunk információkat, képeket, videókat.

De ha azt nézzük, a valamilyen beilleszkedés jelentheti az is, amit a szaracén rablók csináltak a félszigettel több mint ezer éve, amikor hordáik néha kikötöttek, egy kicsit balhéztak, keresztényeket vittek magukkal rabszolgának, öldöstek, raboltak. Beilleszkedtek.

Vagy a beilleszkedés másik formáját is láthattuk manapság, amikor Nápoly utcáin levágott fejű fekete afrikaiakat találtak százszámra, akik bele akarták ütni az orrukat az olasz maffia ügyeibe. A szinte mindennapos utcai összetűzések, a bevándorlókat kordában tartani képtelen rendőrség tehetetlensége olyan tragikus gondolatokat ébresztett, hogy a lakosság egyes csoportjai a maffiától várják a rendteremtést, nem az államtól.

De biztos a helyi lakossághoz és európai kultúrkörhöz való megfelelés bizonyítéka, amikor az illegális bevándorlót éppen őrizetbe vevő rendőrség kénytelen visszavonulni és a helyszínen hagyni az elfogott fekete afrikait, mert olyan vehemensen támadják az utcán a bevándorlók az rendőri egységet, hogy nem tehetnek mást. Ez előfordulhat egy európai államban?

Földes megszólaltat egy kutatót is, aki szerint 25 év alatt tízszeresére nőtt a bevándorlók száma Olaszországban, 20 év alatt pedig 5 millió ember érkezett az országba. Meghökkentő adat, a konklúzió mégis az, hogy ez alapvetően jó, tudnának „pozitív grafikonokat” sorolni, de az amúgy hidegen hagyja az embereket.

Tehát Földes Bandiék nem is sorolnak nekünk, ostobáknak semmilyen adatot.

Inkább a populizmus, és a szélsőségek erősödését emelik ki, hisz az az igazi probléma. Menjünk csak tovább, mert kész kincsesbánya ez a cikk: „Az emberek hat hónap után már legálisan vállalhatnak munkát. A tábor területén munkaközvetítő is működik, hogy segítsünk a menekülteknek.”

Az ideális körülményekbe persze itt is a valóság rondít bele. „Szinte lehetetlen a menekülteknek munkát találniuk” – vezetett vissza a földközelbe egy helyi civilszervezet munkatársa. „Ennek egyik oka, hogy a szicíliaiak közt is óriási a munkanélküliség. A másik, hogy a tábornak nem ott kerestek helyet, ahol a táborlakók a legtöbb lehetőséget kapnák, hanem ott, ahol a helyieknek a legjobb” – mondta Lucia Borghi. Azok a szemét helyiek. Mit képzelnek vajon, hogy az illegális bevándorlók elé helyezik magukat? Maguknak tartják fenn a legjobb helyeket? Miért nem költöztek el valami kietlen területre, így is a migránsok elől veszik el a munkát és a helyet.

Bizony, a valóság belerondít ebbe az idilli helyzetbe, amikor a helyieknek sincs munkájuk, nincstelenek, kevés a lehetőségük és még azt is elveszik előlük. Kit illik ilyenkor támogatni?

Sajnos a számok magukért beszélnek, Földes idéz egy másik beszélgetőtársat is: „Míg az olasz társadalom elöregszik, és az olaszok 30 százaléka 60 év feletti, addig a menekültek kipótolják a fiatalok jelentette hiányt. Náluk 25 százalék 17 év alatti.” Ennyire egyszerű ez.

A demográfiai problémák megoldása tehát ilyen sima ügy, számok számok ellen.

Az természetesen fikarcnyit sem számít, hogy az úgynevezett menekültek milyen végzettséggel rendelkeznek, mihez értenek, akarnak-e egyáltalán dolgozni. Az meg pláne nem, hogy esetleg néhány olasz szeretne olasz maradni a saját hazájában és nem kisebbségben élni.

Lehetne még Földes András írásával foglalkozni, de teljesen fölösleges. Az arcunkba nyomja kíméletlenül, hogy kegyetlen dolgok történnek, de egyben megértően és a gyermekét oktató felnőtt magabiztosságával meg is simogat, hogy nekünk ez alapvetően jó, csak még nem jöttünk rá.

Adott tehát egy megosztott, legyengült ország, ahol nincs semmire pénz, ömlenek az illegális bevándorlók és nehéz valódi kiutat látni ebből a kusza helyzetből. A jövő évi választás pedig nem biztos, hogy bármit megold Olaszországban, addig inkább barátkozzunk Szicília formálódó új arculatával.