Cél az örökélet, de az IDDQD nem működik, ezért gyerekeket kell gyilkolni

 

 

  

Megtaláltuk a legundorítóbb megszólalót a nemrég nálunk megénekelt amerikai botrány és gyomorforgató gonoszság, az abortusz címszó alatt kivégzett gyermekek darabjait kiárusító szervkereskedelem kapcsán. A nagytudású véleményvezér ezúttal és nem kivételesen az úgynevezett felvilágosult és liberális nő, aki szerint „senki nem beszél bébi testrészek eladásáról, az viszont rendben van, hogy a magzati szövetet az abortuszra készülő anyák orvosi célokra használják fel”. Hősünk szerint „a magzat, amely akkor sem számít embernek, ha terhesség utolsó harmadában szakítanak darabokra, tehát bármit tehetünk vele azért, hogy nekünk jobb legyen”.

Bubu Woodcutter

Az amerikai elnökválasztást is befolyásoló botránnyá dagadt az a felvétel, amelyben egy PP-s igazgatónő magyarázza el a magát érdeklődő ügyfélnek kiadó abortuszellenes aktivistának, hogyan juthat hozzá abortált gyerekek szerveihez és mennyiért. A történet persze hamar bejárta a világsajtót, és várható volt, hogy a gender-érzékeny, értelmileg és érzelmileg sérült libnyafok elkezdik megmagyarázni a lehetetlent. Íme:

A videóban szereplő liberálnáci-feminista-életgyűlölő akármicsoda azt ecseteli, “szó sincsen arról, hogy a Planned Parenthood babatestrészekkel kereskedne”, hiába hangzott el ez konkrétan titokban készített felvételen az igazgatónő szájából. A történet pusztán csak annyi: “a gyereküket meggyilkoltatni készülő várandós anyáknak igenis joguk van ahhoz, hogy a magzati szövetet (nem gyerek, hanem szövet!) orvosi kutatásoknak felajánlják, ahelyett, hogy a szemétbe dobnák”. Még egy csavar a lelkesítő beszédben: még ez a nő nézi retardáltnak, maradi ostobának azokat, akik szerint a gyilkosság az gyilkosság, a szervkereskedelem meg szervkereskedelem, és úgy vélik, az életet tisztelni és védeni kell.

A vlogra természetesen be is futottak a reakciók: Például Greg Guttenfeld műsorvezető, szerző, blogger remekül elmagyarázta, amit kikaparandó szemétként emlegetnek, az egy kisbaba. Az a szövet és szív az nem csak a tudománynak érték, nem csak társadalmilag (magyarul pénzben) képvisel értéket, hanem egy ember része. Guttenfeld rámutat arra is, elég mélyre süllyedt az az emberiség, amelyik már nem a gyermekeiért él, hanem a gyermekeinek kell meghalni értük.

https://www.youtube.com/watch?v=nZJJaONji9Y

És valóban. Nyugodtan kimondhatjuk, a liberalizmus, a haladár gondolkodás, a nyitottság és a tolerancia jegyében ma már nem azért dolgozunk, hogy az utánunk következő jobb legyen az élete, hanem bizony emberek szeretnék felhasználni a gyermekeinket, hogy a szabadság magasan lobogó zászlaja alatt tönkreivott, tönkredrogozz és tönkredohányzott szerveiket egyszer majd megjavíthassák, mert nekik kell az örökélet.

Ahogy bizonyos járadékos rétegek – a rossz nyelvek szerint –  állami támogatások reményében szülnek 10 gyereket, úgy hamarosan talán még nagyobb biznisz lesz csak simán teherbe esni és nem szülni, hanem abortálni. Ami jóval egyszerűbb, hiszen sem felnevelni, sem etetni nem kell, elég csak várni az utalást, majd venni egy láda műanyag palackos bort és hátradőlni, mint aki jól végezte a dolgát.

A botránynak egyébként közel sincsen vége. Az ügybe keményen beleálltak páran, ahogy abba vetületébe is, hogy vajon miért foglalkozik az amerikai média egy szexuális erőszakkal állandóan meg Cecillel az oroszlánnal és miért fut el a Planned Parenthood botrány elöl. A válasz egyszerű, míg egy nemi erőszak esetében az elkövető egy személy, addig a PP-szervkereskedelem esetében a felelős maga az emberiség egy látszólagos tettes mögé bújva, akit a politika véd. A következő leleplező videón egyébként jól látszik, ahogy “kutatók” arról beszélgetnek, hogy hogyan lenne nekik anyagilag a legoptimálisabban elszámolni az abortált gyermekek testét.

Ennek ellenére, mint mindig vannak olyanok, akik úgy vélik, “mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az emberiség megtalálja a rák és az AIDS ellenszerét, és azáltal, hogy a magzat szövet eladása ellen tiltakoznak, tulajdonképpen az emberiség sírját ássák”. Persze a bársonyfotel kényelmétől bódultan nem gondolnak bele abba, hogy ezeket a gyógyszereket akár az esőerdőkben is felfedezhetnénk, de azt éppen hasonlóan haladár gondolatok jegyében kiirtják. Vagy az óceánok mélyén, ahova meg a szemetünket dobjuk.

El kellene gondolkodni, hogy merre tartunk, és mit akarunk.