Kunbélák újra Brüsszel felé vették az irányt

 

 

  

Az évtized kérdése, az unijós árulkodás kontraproduktív-e vagy tényleg segít hazai pályán megszerezni a hatalmat? Függetlenül attól, hogy kik csinálják éppen, kiben kelt szimpátiát, ha egy ellenzéki politikus külföldi segítséggel karatézik a kormánnyal?

Boris Vian

Úgy tűnik, igen gyorsan túltették magukat a tapolcai bukáson a szocik. Sőt, igazából csak ők tették túl magukat rajta. Habár ma már aligha állíthatják magukról, hogy ők lennének a második választás, az esetleges kormányváltó erő, ugyanott folytatják a kormány elleni kunbélázós aknamunkát, ahol abbahagyták; pontosabban ugyanúgy Brüsszelbe szaladnak jelentést tenni az elbitorolt homokozó lapátról, ahogy azt az elmúlt években már megszokhattuk tőlük. Pedig vannak hangok, melyek szerint a kormány az unijós feljelentgetése kevesebbet hoz a konyhára, mint amennyit elvisz, mivel pont a gyengeségről, az önbizalom hiányáról tanúskodik, amellett, hogy az árulkodást általános iskola óta mindenki jellemhibának tartja. Ezt úgy általában a közvélemény-kutatások is visszaigazolják, ráadásul a fityeszes oldalon közösségképző erőként jelentkezik, ha szabadságharcolni kell Brüsszel ellenében.

De úgy tűnik, a szocik nem hallgatnak senkire sem. És az sem érdekli őket, hogy függetlenül attól, hogy mit érnek el az árulkodó ovis szerepükkel, óhatatlanul felmerül az emberben a kétely, hogy ezek csakugyan hazaárulók. Hogy ezeknek tényleg az a jó, ha Magyarországot lejárathatják, mert ha már nem ők ülik meg a lovat, akkor dögöljön csak meg az a bizonyos ló!

Ennek jegyében a tapolcai bukás után egy hét alatt sikerült két ügyben is a hazaárulás vádját magukra rántani. Az első baklövést Újhelyi István követte el még április 15-én, mikor a londoni Európai Bankfelügyelethez és a párizsi Európai Értékpapír-piaci Hatósághoz fordult, hogy megismerhetőek legyenek a magyar brókerbotrány felügyeleti hibái, következményei és tanulságai.

Habár kétséges, hogy a két megszólított hatóság mennyivel tud többet, mint egy magyarországi szervezet, másrészről az is igen furcsa, hogy az úgynevezett „brókerbotrányokhoz” vezető hibás döntésekben a szoci kormányok is jócskán kivették a részüket, ennek ellenére ugyanolyan hibás lendülettel folytatják az ellenoldalhoz ragasztgatását, mint a Fidesz.

Mindenestre – ha például vigyázó szemünket Tapolcára vetjük – jól látszik, hogy egy választási körzetben élő szavazókat aztán kurvára nem izgatja, hogy egy biszem-baszom unijós hatóság milyen választ fog kiadni Újhelyi kérésére. Azt hiszem érthető a felvetés lényege, s jól magyarázza azt is, hogy miért tartanak több éve ugyanott a szocik, ahol…

És csak két napot kellett arra várni, hogy a Lendvai reinkarnációja, Kunhalmi Ágnes és a furcsa családi politikai vitáktól terhes Bárándy klán legkisebb tagja, Gergely ismét nyilvánosság elé álljon egy hasonló „homokozó lapátos” ügyben. Ráadásul egy olyan témán csámcsogtak tovább, amit már ezerszer lerágtak, csontig, s lassan már a kutyát sem érdekli a magyar sajtószabadság helyzete és a közszolgálati média szerencsétlenkedései. Legalábbis itthon.

Nálunk járt ugyanis a Velencei Bizottság néhány „médiaszakértője”, hogy a sajtószabadság minőségét vizsgálják. Természetesen teljesen maguktól támadt ez az ötletük, hisz Bárándy szerint nem hívta őket senki, hanem az Európa Tanács megrendelésére jöttek csupán – no persze! Mindenestre a szocik két ifjú titánja (illetve titánja és titániája), mint a kulturális, illetve a törvényalkotási bizottságának tagjai voltak jelen a messziről érkezett „médiaszakértőkkel” való megbeszélésen.

Habár a médiatörvényt már vagy tucatszor megtámadták, s a kormány, illetve a parlament az unijós alapelvek szerint módosította azt, úgy tűnik, hogy ez már kiapadhatatlan slágertéma marad a magyar közéletben. Legalábbis a szocik számára. Azonban míg pár évvel ezelőtt az Európai Bizottság és a Parlament is foglalkozott az üggyel, illetve „tanácsokkal” látta el a magyar jogalkotókat (amiket meg is fogadtak a kormánypárti politikusok), később már csak üres köpködés maradt egy jelentéktelen unijós bizottság színe előtt, addig mára ott tartunk, hogy már csupán a sok sebből vérző Európa Tanács (nem azonos az Európai Tanáccsal!) legkisebb tagozata vizsgálódik médiaügyben minálunk. De ha nincs ló, a szamár is megteszi alapon – a szocik erre is ráharaptak.

A Velencei Bizottság egyébként még semmit sem mondott hivatalosan, csak meghallgatta a kulturális bizottság szoci tagjainak „panaszát”, illetve azt ígérte, hogy nemsokára jelentést fog kiadni a magyarországi sajtószabadság helyzetéről. Van egy tippünk: lesújtó lesz! És nem nemcsak a kissé félresiklott közszolgálati tévéről fog szólni, hanem az egész sajtószabadságról.

Annak ellenére, hogy Magyarországon nagy nyilvánosság előtt le lehet írni, hogy „nincs sajtószabadság”, s mégsem cenzúrázzák ki; illetve senkit sem visz el ilyen cselekedetéért a fekete autó. Annak ellenére, hogy Orbán és csapata éppen most rúgta össze a port az egyik legnagyobb médiabirodalommal; illetve a legnézettebb RTL Klubból is csak a kormányellenes, ellenzéki propaganda folyik – a szocik komolyan gondolják, hogy közszolgálati tévénél lévő állapotokon keresztül az egész sajtószabadságot meg lehet kérdőjelezni. Lelkük rajta! Mindenesetre nem éppen a legalkalmasabb idő ez arra, hogy a sajtószabadsággal kapcsolatos kételyek merüljenek fel…

És akkor itt térjünk csak vissza a szocik helyzetére! Nem véletlen, hogy továbbra is a béka segge alatt vannak, míg a Jobbik megelőzte őket a második helyért folytatott versenyben. Hisz a tapolcai, de a nyíregyházi, vagy a pusztamonostori lakost sem érdeklik ezek az ügyek. Nekik az a fontos, hogy van-e, és milyen a szakrendelő, vagy a kórház; hogy a gyermekük milyen iskolába jár; hogy van-e olyan munkájuk, amiből ki tudják fizetni a rezsit, s így tovább…

Magunk részéről pedig alig várjuk már azt a pillanatot, mikor megjelenik majd a Velencei Bizottság lesújtó jelentése és valamelyik idióta kiáll egy sajtótájékoztatóra, ahol kijelenti, hogy „demokratikus deficit van”, mert sérül „a sajtószabadság”. A választópolgár pedig megvonja a vállát és tovább lép…