Halállista is lesz? Madarat tolláról…

Amerikai politikai blogokat olvasni, legyen az akár demokrata, akár republikánus, körülbelül akkora élvezet, mint Kálmán Olgát nézni, amint Gyurcsány Ferencnek tartja a mikrofont. A fegyverbuzi republikánusok és a géjmeridzs-fanatikus liberók kábé egyazon szinten tolják a trollságot. Ilyen körülmények között az „amerikai tanácsadó” egyre inkább szitokszónak tűnik a békés Európában.

Elvonatkoztatva az egész jelenségtől a legnagyobb csalódás, hogy a hazai politikai kultúránk, ha úgy tetszik, az elmúlt 20 évben „utolérte Amerikát”. Azt az Amerikát, ahol már nem is próbálkoznak azzal, hogy valami többet adjanak a legprimitívebb propagandánál. Ebből van nekik kettő. Nos, nemsokára megérkeznek Magyarországra Obama emberei, hogy ha napalmot nem is dobnak az antidemokratikus rezsimre, azért egy kis CIA-taktikával megtámogassák a jelenleg 7 százalék körül vegetáló Gordonkát. Nem szabad alábecsülni a Sötét oldal erejét, hiszen például Boris Jelcinből is ők faragtak fél év alatt orosz elnököt úgy, hogy közben az öreg ki se billent a delirium tremensből. Zsenialitásukról filmet is készítettek Jeff Goldblum főszereplésével. Tehát ha rajtuk múlik egy plüssmedvéből is elnököt faragnak, nemhogy Gordonból, aki amúgy kábé akkora tehetséggel is rendelkezik a politikában, mint egy szőrös teddymackó. Gordon – saját bevallása szerint – egyáltalán nem „politikus alkat”, a baloldal Jónása ő tehát, aki eleve rühellé a prófétaságot, de hát ha már demokrácia meg ilyenek, ám legyen, lesz ő miniszterelnök.

Similis similem gaudet. Szokták mondani, és ha ránézünk arra, hogy az értelmesebb amerikai elemzők mit mondanak Obama elnökségének vége felé járva (elvégre most tölti második ciklusa második felét) arra a megállapításra jutottak, hogy Obama nem volt más, mint Amerika történetének egyik mélypontja, amely mélypont során annyira mélyponton volt mindenki, hogy konkrétan azért szavaztak rá, mert a széklet általa képviselt halmazállapotához és ízéhez már legalább hozzászoktak. Nézzük meg hát picit Gordonka amcsi haverját, hogy tudjuk, mire számíthatunk, ha esetleg leszünk olyan tuskók, mint a posztszovjet oroszok, hogy simán benyaljuk az import bullshitet.

Menjünk vissza nagyon az elejére! Volt egyszer hol nem volt, volt egyszer egy Duplavé Bokor György. Republikánus volt az eszemadta, szerette nagyon a puskákat, meg Jézust a maga módján, fordítva tartotta a könyvet a propagandafotón, és volt legalább 20 IQ-ja is, amit az apukájától, idősebb Bokor Gyuri bától kapott, aki úgymond – a republikánusok egyik fejeseként – kitalálta, hogy Tompika jó elnök lesz. Volt egy kis választás csalásocska is egyesek szerint, de épp csak annyi, mint nálunk 2002-ben, tehát csak éppen olyan picike, hogy ne kelljen épp határozatokban meg mindenhogy ríkatni az amerikai demokrácia halálát és rajzfilmet csinálni a német köztévébe gyerekeknek. Aztán jött 9/11, jött Irak, tehát a demokraták picit úgy érezhették magukat, mint egy pár évtizeddel korábban a Republikánusok: 8 év alatt a másik annyi szart kavart, hogy igazából nincs is már mit tenni, mint azt valahogy eltakarítani. Ismerős helyzet? 

Nos ebben a helyzetben Amerikában a Demokraták úgy voltak, hogy igazából bárki lehetett volna az elnökjelöltjük, úgyis az nyer, hisz Duplavé volt az amerikai történelem legelutasítottabb elnöke. Olyannyira, hogy a nagy előd, az amúgy méltatlanul megtiport Nixon is végre nyugodtan alhatja örök álmát. A Demokraták – Gordon haverjai –döntöttek: Amerika vesztére. Létrehozták a „liberális gólemet” (nem a mi antiszemita szövegünk! Amcsi szélballerek mondták a Counterpunchon!) és igazából Amerika jövőjét rábízták az Establishmentre és a médiára. Lesz, ami lesz. És lett is ami lett: míg a felszínen „dübörgés” volt, Amerika szép lassan szétrohadt. Marhára menő volt feketebőrű elnökkel vagizni egy darabig, de amikor ez a nagyszerű szónok még az első ciklusa sarkalatos választási ígéretét, azaz a nálunk azért alapnak tekinthető „TB” és „SZTK” rendszer bevezetését sem tudta teljesíteni, Barackunk átállt a Fletó üzemmódra. Naponta alapított (alapít) egy újabb Bizottságot, nyilatkozik, tart sajtótájékoztatót, miközben sutyiban olyan brutális „demokrácia-leépítő” törvényeket túr át, amik miatt leginkább saját legfőbb támogatóitól, a keleti parti liberálisoktól kapja az ívet. A melegházasság kapcsán felvert műbalhé farvizén átnyomta a genetikailag módosított élelmiszerekről szóló botránytörvényt. Hasonlóan trükkösen fogadtatott el egy olyan törvényt is, ami szerint az Elnök különleges engedéllyel bárkit megölethet. Az Obama-féle, eredetileg al-kaidásokra tervezett „Halállista” törvénye még az amúgy ultraliberális és Obama fanatikus sajtóban is kiverte a biztosítékot. A New York Times (minden ultraliberális újság prototípusa) is cikkezett „Obama Halállistájáról” és a jobboldalisággal és republikanizmussal nehezen vádolható Naomi Wolf is hosszan publikált erről az „amerikai demokráciát felszámoló, Amerikát rendőrállammá tévő” rendelkezésről. No comment.

Obama 2008-ban amúgy elég erőteljes konzervatív hátszelet kapott első megválasztásához is. Bár Clintonék – a Demokraták Bush-ai – eleinte ellene voltak, később elég furcsa „koalíció” alakult ki Obama mögött. Sok, egyébiránt regisztrált republikánus szavazott Obamára, aki ekkor a megtért keresztény, a klasszikus családmodell követője, az egyszerű fekete srác imázsát mutatta úgy, hogy igazából mindenki számára csak spekuláció volt, hogy ki is ő valójában, hisz úgymond „új volt a pályán.” Ugye milyen ismerős felállás? A „homo novus” igazából bármit elmondhatott, és el is mondott ahhoz, hogy egy konzervatívoktól az ultraliberálisokig ívelő koalíció révén nyerje el Amerika bizalmát. Change. Hope: Korszakváltás programja, Remény koalíciója… Hát Gordonék nem agyaltak sokat a szlogeneken sem. 

Csakhogy eltelt négy év, és elkezdett kibújni a szög a zsákból. A média által jól felépített és „jól kitalált” Obama fejében nem volt vízió Amerikát illetően. A gonosz elemzők a „house nigger” meglehetősen dehonesztáló jelzőjével illették. Ez
t a nagyon sértő és tényleg rasszista fogalmat itthon leginkább Quentin Tarantino „Django Elszabadul” című filmjéből ismerhettük meg a Samuel L. Jackson által amúgy zseniálisan alakított karakter révén. A gazdájához lojális, sőt azon túl is menően fanatikus szolga. Obama is ilyennek hat kritikusai szemében: önálló akarattal nem bíró, túlkompenzáló báb. Egy eminens fekete srác, aki miközben folyamatos bizonyítási kényszerrel küzd, felmondja a liberális házi feladatot a toleranciáról. Ez is ismerős? Az Obama féle „Progress” ugyanis szimbolikus. Ez a szimbolikus előrelépés azonban csak nagyon rövid ideig érdekes. Amerika, ahol közel 38 állam rendelkezik konkrét alkotmányos tiltással a melegházasság ügyében, és csupán alig párban lehetséges valamiféle, a jelenlegi magyarországi szabályozásánál szűkebb jogi lehetőség a melegek házasságára, konkrétan nem áll készen arra, hogy a földtől elrugaszkodott liberális álom földi paradicsoma legyen. Tények versus Obama: 1:0. Az államadósság megtriplázódása, a szociális leszakadás felgyorsulása, az amerikai ipar összeomlása, a bűnözés növekedése, a gazdasági recesszió, és a nagy beharangozással átküszködött „Obamacare” kudarca mind olyan dolgok, amiket nehéz egy idő után feledtetni szimbolikus kérdésekkel, illetve olyan meddő vitákkal, hogy vajon mennyire felel meg a „család” fogalmának egy juhnyáj. 

Obama tehát egy lejáróban lévő lemez, akinek a „sikerét” az garantálja, hogy Amerika maga alatt van. A „Nagy Öreg Párt”, a Republikánusok ugyanúgy nem rendelkeznek egy Reagan-nel, de még egy Nixonnal sem, ahogy a Demokraták is súlyos Roosevelt, sőt Truman-hiányban szenvednek, és csak bukott Clintonjaik és üres, lufi Obamáik vannak talonban. Két év múlva már ez se, hisz második ciklusát betöltve Obama ideje is lejár, és mehet olyan „turnédemokratának” amilyen a demokrata párt legtöbb „senior” képviselője, aki pénzért osztja a demokráciát és a humanitárius jószolgálatot különböző pártalapítványok segítségével. Kérdés, hogy Obama agóniájának utolsó két évében jön-e bármely amerikai párt másodvonalából egy valóban vízióval rendelkező, karakán államférfi, aki az évtizedes tabukat felrúgva majd jól rendet tesz akár azon az áron is, hogy ő lesz a XXI. Század mumusa. Egy új tökös Nixon, vagy Reagan. Egy amerikai Orbán Viktor. 

Nekünk már csak annyit kell eldöntenünk jövőre: mi ér többet? Obama sikerét a Republikánus összeomlás, Jelcin sikerét a Szovjet káosz okozta. Hazánkban – egyenlőre – nincs káosz, és hatalmi vákuum sincs. Ne is hagyjuk, hogy megteremtsék! Keep calm, and keep your government.