A Vidnyánszky híres nyája

Szóval a Tutiblog az nem egy olyan hely, ahol vékával mérnék a nyuszinyálat, és a kurzuslovagok aranyszőrű paripáról hintenék az igét, miközben a méhecske bibéről bibére száll, az őzikék meg cukin odanyomják a nedves nózijukat az autópálya zajvédő falához. Ezért is van nehéz helyzetben az ember, pláne a Menyhárt, ha dicsérni jött az izét és nem temetni. Mármint az új nemzeti Nemzetit. Hogy el a kezekkel, meg ilyenek.

Mert ami szar, az ugye jobbról, meg balról nézve is szar. Jobb esetben. A mai témánkhoz illő kategóriát pedig már réges-régen kitalálták a Magyar Narancs azóta Szabad Népes slapajjá, meg Gordon-smasszerrá lett nagyszájúi: KÖZÉPSZAR. Három csillag. Az ötből. (Nem Narancs kompatibilis olvasóink cseréljék az “a” betűt “e”-re!)

Vidnyánszky Attila új Nemzeti Színházának első saját darabja, Tamási Árontól a Vitéz lélek leginkább középszar. Nagyon nem lehet belekötni (azért itt bele fogok), csak éppen megint elloptak három órát az életemből. Pedig ismerve Vidnyánszky tehetségét és eddigi húzásait azért ennél sokkal többre számítottunk. De mielőtt belevágnék, muszáj orrba ütnöm a vállamon vernyákoló kisördögöt, aki azzal hülyít, hogy a népi vonal tényleg alapból szarabb mint az urbánus. Hiába a tiszta forrás, a tiszta lélek, hiába a sok fontos érték, ha a végeredmény majdnem mindig a dögunalom lesz. Vagy csak a Menyhártot rontották el már a gimiben a szürrealista filmklubbal, engedjük meg.

Szóval a narancsbrigádból többen is kaptunk jegyet a Vitéz lélekre, így ideírom a közös nevezőt: Vidnyánszky ennyi balhé után biztosra akart menni. Ezért indított ilyen semmilyen darabbal. Tamási Árontól a jobbakat már amúgy is lenyúlta Dörner György, maradt tehát az egyébként is inkább feledésre érdemes Vitéz lélek. A sztori röviden (diákok olvasónaplóként is felhasználhatják): Balla Péter visszajön a háborúból és egy szamárral akar szégyent hozni a kemény tökű székelyekre, akik kiröhögik, meg kiutálják, de idővel (két és fél óra alatt) mégis rájönnek, hogy Péter mindenkinek utat mutat, mert a szamárral, dolgos munkával kell, alulról kezdve újjávarázsolni a szétkúrt falut és a nemzetet. Közben jó hozományért rásóznak Péterre egy régen vadállatok által széttépett feleséget, aki így csak a csillagokban él és pont 21 éves lenne. A hozományért szép házat építhet, ám meló közben mégiscsak kedve támad egy kis hús-vér puncihoz, ezért beleszeret az ács ugyancsak 21 éves lányába. A lélekpicsa apja lebaltázza Pétert, hogy nem erről volt szó, aki így visszateszi a brét a gatyába és memgmarad szomorúan a lélekneje mellett. 2 óra 45 perckor felgyorsulnak az események, mert kiderül, hogy a lélekpicsa, meg az ács dögös leánykája ugyanaz, tehát a kecske is, meg a káposzta is megmarad. Ami úgy fordulhat elő (figyelem, innentől u.a. mint a Dallas 2346. része), hogy kiderül: valójában az ács lányát tépték szét a vadállatok kislánykorában, ám az ács a horror után észre vett egy elkolbászolt kislányt a réten és a tetemet kicserélte Péter későbbi lélekfeleségére. Akinek szegény faterja meg azt hitte, a saját lányát tépték szét a vadállatok, és egy életre megfikkant. A végén tehát minden jóra fordul, az ács bevallja bűnét, Péter meg végre három dimenzióban is megszorongathatja a léleknejét. A főszereplő falubeli haverját alakító Reviczky Gábornak a váratlan végkifejlet okán 2 óra 45 perc után ugyanakkor abba kell hagynia a poénkodást, hogy hogy örülne, ha az ő neje is csak a csillagon lakna. A szamarat meg rásózzák az egyik falubeli balfaszra, aki történetesen lenyúlta Péter előző nőjét, amíg az a háborúban volt. A balfaszról már a darab elején kiderül, hogy azt hiszi, hogy a gép a minden, vesz is egy cséplőgépet, ám az epilógusnál megtudjuk, hogy a gép levágta a fél kezét, ezért rádöbben, hogy Péternek van igaza és ő is a szamárral akarja újrakezdeni az életét. (Vö.: a népi írók tényleg alapból szarabbak?…) 

A fentiekből következik, hogy a Vidnyánszky-rendezés utolsó 15 perce egész élvezhetővé válik, hiszen kurvára felpörögnek az események. Külön megkönnyebbülés ebben az utolsó 15 percben, hogy a főszerep itt Péterről a megtörő és bűnét egy zseniális jelenet során bevalló, és egyébként is mindvégig a legjobban játszó ácsra, azaz Lázárra (Horváth Lajos Ottó) hullik és így a nézőnek nem kell nonstop hallgatnia Péter (Trill Zsolt) kurvára idegesítő affektálását. Mert van egy olyan problémája is a rendezésnek, hogy a szereplőknek székely tájszólásban kell beszélniük. Van akinek (a többségnek) ez egész jól megy. Viszont szegély Trill a világra rácsodálkozó álnaiv alapkarakterét megpróbálta ötvözni a székely legények stílusával, és a végeredmény elmondhatatlanul borzalmas lett. Gyakorlatilag olyan akcentust vett fel, mint amilyen Alföldi Róberté lenne, ha a 2013-as Román Egység Napjának bukaresti központi ünnepsége felé tartva a sófalvai kanyarban foglyul ejtenék a székelyek, és az ENSZ kéksisakosok csak húsz évnyi kaszálás meg ganajozás után szabadítanák ki a fogságból.

Tehát az értékelés ó-Magyar Narancs stílusban (egy csillag: szar, kettő csillag: elégséges, három csillag: középszar, négy csillag: igyekvő dolgozat, öt csillag. konyak):

Egyszóval lesz ez még jobb is, ha Vidnyánszky úr nem kizárólag a korosodó polgári
úrhölgyek Teletubbies-világában akarja sikerre vinni a színházát, hanem tud, mer és tesz.