Kacsavadászok versus Liberálisok

Szóval van ez a sorozat, a Duck Dynasty. Ez egy amolyan amcsi Győzike show azzal a különbséggel, hogy négy főhőse a louisianai mocsárvilágban élő ún. „swamp people”-ök közé tartozik, ami annyiban különbözik a sokat emlegetett redneck-ektől, hogy nem az Appalache hegységben beltenyésznek, hanem a Mexikói-öböl és a Mississippi menti mocsarakban.

Ez a tény kb. megágyaz annak, hogy a krokodilokat kézigránáttal hatástalanító, szőrös motoros vidéki amcsik életébe nem azért tekint be 5 évad óta átlag 15 millió amerikai, hogy cizellált filozófiai vélekedéseket hallgasson, hanem hogy a Robertsonok meglehetősen egyszerű világát nézve merengjen saját szerencsés mivoltán.

Robertsonék meg hozzák a tuskó amcsi figurát rendesen és valljuk be nincs nehéz dolguk. Ilyen kocsmában bunyózós, kockás-inges, faék egyszerűségű népek ők, és mint ilyenek kb. az „amerikai jobbik” törzsszavazói közé tartozhatnának. Mivel ott ilyen nincs, ezért az úgynevezett „christian right” nevű, a többség szemében a KKK-s nagypapi emlékével ambivalens viszonyt ápoló, a négereket, melegeket, liberálisokat nem túlzottan kedvelő alfaját képezik a republikánusok masszív keménymagjának. Ritkán tévednek Saint Louistól északabbra, tehát egy úgymond „partmenti” tévénézőnek kifejezetten egzotikusnak számítanak. Egy olyan Amerika polgárai ők, akiket többek közt a „fly over country” névvel is szoktak emlegetni, hisz a menő amcsik jóformán a repülőablakból látják ezeket a vidékeket a New York – Los Angeles-Chicago járatokon közlekedve. Meg szúnyogból is sok van.

Tehát tudnunk kell, hogy az A&E csatorna, ami amúgy a sorozatgyilkosokkal készített interjúiról is híres, nem árul zsákbamacskát, amikor a szórakoztatásnak ezt a meglehetősen alpári formáját választja arra, hogy zárójelbe tegye az olyan keleti-parti sztársorozatok nézettségi mutatóit, mint a Breaking Bad vagy a Mad Men vagy éppen pont a környéken játszódó True Blood.

Az amerikai nép pedig zabálja Robertsonékat, akik egy szoros kötelékeket ápoló, evangéliumi keresztény, patriarchális családban élik mindennapjaikat az Isten háta mögött valahol a Texas és Arkansas határolta részén az államnak egy West Monroe nevű párezres kisvároshoz tartozó tanyavilágban. Innen zúznak be csónakon kacsákat gyilkolni a mocsárba. Vannak menő járgányaik, és ZZ Top szakálluk, moci, pickuptruck, minden ami kell.

Nos történt az, hogy a papa, aki úgy néz ki mint Szürke Gandalf motoros kiadásban, az egyik interjúban kitért pár „kényes kérdésre”. A New York Times toplistájára felmászott white trash (egy újabb amcsi szó a prolira) megmondta a frankót.

Hoppá. De nem állt le a vén szivar, folytatta:

„Kezdjük a homoszexuális viselkedésnél, már csak a szónál elég kezdeni. Az állatokkal való fajtalankodás, vagy az, hogy egy pasas egyszer együtt alszik egy nővel, aztán egy másikkal, majd egy férfival, ne tévesszen meg senkit. Sem a házasságtörők, sem a bálványimádók, a férfi prostituáltak, a homoszexualitás elkövetői, a kapzsik, a részegek, a rágalmazók és a csalók – nem fogják örökölni Isten országát. Ne hagyd hát becsapni magad. Az nem igaz, hogy mi ítélkeznénk. Mi soha, de soha nem ítélünk el valakit, hogy ki megy a mennybe és ki a pokolba. Ez a Mindenható feladata. Nagyon szeretjük őket is, imádkozunk értük, és visszük nekik a jó hírt Jézusról. A homoszexuálisoknak, részegeknek, terroristáknak. Hagyjuk, hogy Isten rendezze le őket később. Érted amit mondok? “

Hát nem értette a GQ riportere. Valójában ugyanis Phil épp NEM volt homofób, hisz – mint mondja – imádkozik a melegekért. Gyakorlatilag ugyanazt mondta, habár nem éppen azzal a cizelláltsággal, mint az év emberének választott Ferenc pápa. De aztán a jó öreg Phil nem állt le ezután, pedig a New York Times toplistáján lévő celebként jobban tette volna.

Nem mintha amit ő mondana, az lenne, de hagyjuk. Gondolom arra gondolt, hogy egy nő nem pusztán egy vagina, hanem többet is tud adni a puszta, végbél nyílás adta testi örömöknél. De ez csupán egy, szintén az amerikai déli folklór részét képező Boogieman álláspontja. A lényeg, Phil papa nem csipázza a seggbekukit, biztos vizuális típus. De ha ez nem lett volna elég, Robertson fater kitért a „rasszista előítéletek” témakörre is.

Ennyi. Phil Robertson a képernyőről örökre letiltva. Másnap szedhette a cókmókot, fene az egészbe, menjél kacsát lődözni szakáll-makáll, nem kell nézettség, ha képes vagy „ilyen” véleményeket hangoztatni. Az amerikai liberális média rásütötte a megszokott bélyeget: elfogadhatatlan homofób és rasszista  és ilyen nézeteknek nincs helye egy prominsens országos csatornán.  Mondani se kell, az ember ezúttal Amerikában is a szokottnál hangosabban teszi fel a kérdést: milyen véleményeket? Rasszista? Aki együtt énekel a négerekkel? Homofób, aki imádkozik értük, bűnösökért? Phil Robertson ugyanis a maga bárdolatlan modorában (egy kézigránáttal kacsákra vadászó emberről beszélünk kérem!!) azokat a nézeteket mondta csak el, amik ezekben a körökben bevettek. Ezek a tények már a sorozat indulásakor köztudottak voltak, és nagy valószínűség szerint ott a „fly over country-k” környékén, a két Part közé szorult amerikai vidék lelki világában bevett nézetek. Emiatt is lehet, hogy sokan vannak Amerikában, akik szimpatikusabbnak találják az asztali áldást mondó patriarchát, mint a meth-labort üzemeltető libsi kémiatanárt. Ez az, ami miatt ők ilyen vicces nézettség-mágnesek tudnak lenni!

“Én magam a 60-as évek terméke vagyok. Az életem a szex, a drogok és rock and roll körül forgott egész addig, amíg el nem értem a mélypontot, és elfogadtam Jézust, mint az én személyes Megváltómat. A küldetésem ma az, hogy elmenjek és elmondjam az embereknek, hogy miért követem Krisztust és azt, amit a Biblia tanít. Ennek a tanításnak a része az is, hogy Isten azt szeretné, hogy a nők és a férfiak legyenek együtt. Én azonban soha nem kezelek valakit tiszteletlenül csak azért, mert más, mint én. Mindannyian a Mindenható, által és az ő képére vagyunk teremtve, és én imádom az egész emberiséget. Mindannyian jobban járunk, ha szeretjük Istent, és szeretjük egymást.”

Most tehát kezd kialakulni a patthelyzet, miszerint rendes dolog-e az, hogy miközben mondjuk Miley Cyrus a seggét rázza főműsoridőben az amcsi tinik orrába „szólásszabadság” címszó alatt, addig Phil Robertsonnal takarodó van a képernyőről, mert azt mondta, hogy undorodik az análszextől.

Nem lenne korrekt elhallgatni azt, hogy azért a szemrebesgetés mellett lehetett az ügyben direkt provokáció is, ami azért annyira érdemben nem változtat a tényálláson. A Robertsonok amúgy a sorozattal elég jól jártak, hisz az elmúlt négy évben alatt a családi vállalkozás megháromszorozta bevételeit, és annyi kacsacsalogató sípot adtak el, amennyit még soha. Azt is be kell vallani, hogy Phil korábban már lebegtette, hogy kilép a sorozatból, mert már unja a felhajtást, ami körülveszi. Nyilatkozott olyant, hogy szívesebben irtaná a kacsákat mint Matula bácsi és Mad Max szerelemgyereke, de hát a celebvilág nem engedi, és folyton szerepelnie kell itt meg ott. Lehet tehát, hogy Phil Robertson direkt dobott követ az állóvízbe, és így remélt pontot tenni a csatornával való huzavona végére. Sejthette a következményeket, annál is inkább, mert a Duck Society-t készítő executive producerek egyike vállaltan homoszexuális. Viszont nem mondott semmi olyant, amit ne gondolt volna szívből, ami ellenkezett volna a nézeteivel, és amiért – valljuk be őszintén – ezt a reakciót méltán érdemelte volna meg. Hát elnézést kérek, megismételném, hogy Robertson papa, aki amúgy a Louisiana Steelers nevű amerikai futball csapat quarterback-je, azaz irányítója volt fiatal korában, nem épp a magas intelligenciájáról és a kifinomult modoráról híres.

Az ugyanis, hogy valaki személyesen undorodik az melegszextől, teljesen természetes. A hosszas idézet, amit kapunk a fajtalankodókról pedig egyszerűen Szent Pál Galathákhoz írott levelének szabad idézése, ami egy amcsi kereszténytől nem akkora cucc, lévén kb. fejből tolják az Írást. De hozzá is tette az öreg, hogy ő nem ítéli el őket, lévén az Isten dolga, tehát kevés az esély arra, hogy a Robertsonék a burbontól részegen a pick-up truck platóján a shotgunnal behajtsanak West Monroe-ba, és felgyújtsák az ottani melegbárt, már ha van ott ilyen egyáltalán.

Ugyanígy csak a liberálisok keltette hamis ellentétek számára fájó, ha valaki közli, hogy miután a saját szemével még sosem látott szomorú négert, így nehéz elhinnie mindazt, amit a média sugall. Tehát a shotgun továbbra is a kacsaseggek szétlövésére lesz használva, semmi jó kis KKK-allűr, rasszizmus vagy ilyesmi, égő kereszt, hasonló. Valójában a legfelháborítóbb a nyilatkozatban, hogy igazából Amerika kiesebb vidékein élő farmerek, illetve a sok hasonló, a hollywoodi filmekben kizárólag rasszista alkoholista baromként ábrázolt ember egyszerű szívéből szólt.

Nem kell hát Magyarországon annyira besértődni, amikor a Nagykörúton túli világgal hadilábon álló, belvárosi liberálisok „mucsaiznak” és „balkánoznak”, hisz a maguk provinciális módján csak azt teszik, amit hasonszőrű new yorki elvtársaik a redneckekkel. Azért tegyük hozzá: a Duck Society című sorozat, s ezáltal a Robertson család maga is elég combosan járult hozzá ahhoz, hogy a mocsárban lődöző white trash sztereotípiája Amerikában és világszerte megerősödjön. Ha „szerepben maradt volna” minden reme
k is lenne, virágozhatna tovább a kacsavadász-biznisz, de sajnos – szándékosan, vagy csupán a bárdolatlanságából adódóan – Phil megtörte a szerepet, és volt képe annak mutatni a vidéki Amerikát, amilyen az pőre valójában. 

De hisz ettől „reality” a valóságshow vagy nem? Ezek szerint Amerikában sem.