Eszméből a halálba

Gulágok, Recsk, ’56, ’68. Mao Ce Tung, Kádár, Rákosi, Erdős Péter és Gerő Ernő. Emellett vas és acél, továbbá némi gyapot. Nevek, évszámok és alapanyagok. Minden hatalom a népé, munkás-paraszt szolidaritás. Hirtelen ezek a címszavak jutnak eszembe arról az elkorcsosult társadalmi kísérletről, mely Marx és Engels művein alapult kezdetben, viszont igazán a sokmilliós emberáldozaton keresztül teljesedett ki.

Kommunizmus egy eszme, melyet beszennyezett az áldozatok vére. Egy eszme, mely a társadalmi egyenlőség helyett a társadalom uniformizálását és a társadalom fölé magasodó uralkodóosztályt hozta magával. Ha egyiknek sem vagy tagja, veszned kell. Ha tagja vagy, elég rettegni, hogy valaki fölötted, vagy éppen melletted, alattad, beléd akar rúgni. Ha konszenzus van elveszejtéseddel kapcsolatban, akkor elvesztél. Jött a fekete autó, vagy szerencsésebb helyzetben csak hirtelen persona non grata lettél és vége lett a munkának, tanulásnak, utazásnak. Utóbbinak amúgy is, elvégre nem arra van a munkás-paraszt, hogy világot lásson. A hatalom figyelt és irányított mindent.

Ha úgy gondoltad, hogy téged nem, tévedtél. A barátaid, tanáraid, munkatársaid és ismerőseid jelentéseket írogattak rólad, némi alamizsna reményében, vagy azért, mert ragaszkodtak a körmeikhez, a kínzókamrák pedig nem a happy endről híresek. Akik magasan voltak, értettek a műfajhoz, tudták, hogy megosztani és uralkodni, helyett működik a leosztani és uralkodni is. A lényeg, hogy tiszteld a vezért és gyűlöld az osztályellenséget, legyen az a hanyatló nyugat, vagy éppen a szomszéd, aki sokat keres és nyugati autóval jár.

Forradalom. Ellenforradalom? Forradalom. Diáktüntetésként indult, vérbe fulladt. Nem voltunk olyan szerencsések, mint az Ukránok idén. Csak a harcokban hivatalosan 2652 áldozat, az utána következő megtorláshullámban ennek többszöröse. Akit nem végeztek ki, azt csak megnyomorították egy életre, gyakorlatilag elhúzódó haláltusára kényszerítettek egy országot. Nagy Imre és Maléter Pál pere és kivégzése, viszont a világ felfigyel. Sajnos a figyelem alábbhagy, a hidegháborút senki nem szeretné rendes háborúvá alakítani. Egy forradalom, minek az egész ország áldozata. Maradunk a Marxizmus-Leninizmus rendszerében, még sokáig. A legvidámabb barakká válunk, jön a gulyáskommunizmus és a puha diktatúra, az áldozatok is mások. Nincsenek már itthon statáriális kivégzések, de ha valaki nem illeszkedik, más jellegű vég vár rá. Ha rosszul szól, azt veszi észre, hogy életét egy kis lyukban kell leélnie, se iskola, se normális munkahely. Cenzúra mindenhol, persze a feljelentgetés megmarad. Ha rosszul veszi a levegőt, máris hárman rohannak az elvtársakhoz, hogy zavar van, kéne tenni valamit. És tesznek is, az egyenlőség jegyében.

Sajnos nem csak hazánk volt érintett a tragédiában. Oroszországban, Kínában, bárhol, ahol megpróbálták, milliók haltak bele. A rövidlátás rendszere volt: aki nem hal éhen, az osztályegyenlőség jegyében választhatott magának halálnemet. Elég volt egy rossz szó és szinte biztossá vált a gulág, a tábor, kisbetűvel, mert ez nem egy terület, hanem egy eszköz. A nagy egyenlőségben a hatalom külön réteget képez, és az arctalan tömeggel szembeállva csak a túlélés vezérli. Átgázolni mindenkin, bármi áron, fönnmaradni és lubickolni a moslékos vályú mellett. Az eszközök számukra nem azért vannak, hogy válogassanak bennük, hanem, hogy használják őket. Mit számít pártízezer emberélet, ha saját nagyságuk mementóját kell fölépíteniük.

Persze nem csak itthon álltak ellen az egyenlők diktatúrájának: ’68-ban beköszöntött a prágai tavasz, mely felülről próbálta megreformálni Csehszlovákiát, és melyet elfojtott a Szovjetunió félelemmel vegyes haragja. Vértelen forradalom volt, melyet vértelem megtorlás követett és szinte minden maradt a régiben, még sokáig. Az első szakadások a vasfüggöny szövetén a nyolcvanas években keletkeztek, többek között a lengyel „Szolidaritás” mozgalomnak és Lech Walesának köszönhetően. A gdanski hajógyárban alakított szakszervezet akkorára dagadt, hogy már a hatalomnak is számolnia kellett velük, tízezres tömegeket nem lehet nyomtalanul eltüntetni békeidőben. Később bekövetkezett a Peresztrojka, mely idővel a varsói szerződés fölbomlásához vezetett.

Ez egy bekezdés. Az áldozatok nevét viszont, kik az 1917-es orosz forradalom és 1991, a Szovjetunió fölbomlása között adták életüket veszítették az őrületben, könyvekben is nehéz lenne fölsorolni. Ez a nap az ő emlékük napja, haláluk mindannyiunk számára intő példa: a korlátlan hatalom korlátlan kegyetlenséggel is jár, mindegy milyen eszmét tűz zászlajára. Emlékezzünk meg rájuk tisztelettel, életüket adták mostani szabadságunkért.