Jön a nyuszi, tojást tojik, tavasz, megújulás, remény – igazából azt hiszem, az egész Húsvéttal nem igazán tud mit kezdeni valaki, aki nem tudja, mit ünnepelnek ezen a speciálisan keresztény ünnepen eredetileg. A Karácsonyból is sikerült ugye szeretet ünnepét csinálni, az is kicsit magában a levegőben lóg a maga kiheré… vallástalanított változatában.
De a Húsvét még inkább. Nyuszi? Tojás? Mi van? Mi ez az egész? Aki jobban belegondol, a speckó keresztény tartalom nélküli Húsvétnak még annyi értelme sincs, mint a Karácsonynak. Esetleg utána lehet nézni a néprajzi lexikonokban, hogy a nyuszkó meg a tojás meg a locsolkodás termékenységi kultuszokban eredeztethetőek. Erről az egyszeri 21. századi ember arra következtet, hogy a Húsvét is a szexről szól. Amúgyis tavasz van, egyre lengébb, izé, egyre feszesebb, de rövidebb ruhákban járnak a lányok, kivillanak a pasik felsőtestei.
És így lesz valamiből, ami többre hivatott, a locsolás elsikkadásával – mert ma már arra is lusták vagyunk – ivászati derbi este a kocsmában. A Karácsony már most is sokaknak a sörözésről szól a haverokkal, a húsvétból is ez válik éppen, tulajdonképp egy szintre kerülnek a Szilveszterrel.
Persze ha a kiábrándult népeknek komolyabb kérdéseket teszünk fel, akkor terelik a szót, nyugtalankodni kezdenek, és visszamenekülnek a sörükbe. És akkor mondják még, hogy keresztények gyáva nyuszik (na tessék, nesze neked, húsvét), akik belemenekülnek a fogódzókat adó vallásba. Hát, ember, inkább, mint hogy sörbe meneküljünk!
Mi persze itt a Toronyházban imádjuk a sört, és kiváló ivászati derbiket szoktunk rendezni, de épp ezért nincs rá szükségünk, hogy Húsvétkor is ezt csináljuk. Vagy ha hétfő este le is tévedünk a kocsmába, vagy épp a borospincébe, akkor is igényeljük, hogy az ünnepek, jelesül most a Húsvét, másról szóljanak – minek vannak ugyanis az ünnepek, ha az ivászatról szólnak, amit a hét bármely napján tudunk művelni?
Több kell ide.
Ide az kell, legyen ez a Krisztus, aki majd’ kétezer bevállalta a kereszthalált – igen, azért, hogy a Toronyházban itt, ma, meg mindenki más, a legénybúcsúra Krakkóba meg Pestre érkező holland meg angol turista is, nyugodtan tudjon sörözni. A nyugodt sörözéshez meg kell a tudat, hogy nem kell megváltani a világot, a hivatásos forradalmárok munkanélküliek, és ezért lehetőségünk van élvezni is az életet. Ennek a dolognak az átérzéséhez meg kellett a negyven napos böjt – így aztán Húsvét hétfő este jobban fog esni a sör, mint negyven nappal azelőtt bármikor. Tudom, pedig egy ideje az inkvizítorok is munka nélkül vannak, és pennájukkal kell inkvizítorkodni. De most a megbocsátás ünnepe van.
Szóval lehet röhögni meg pattogni, hogy “képmutató keresztények”, de egyrészt: a képmutató keresztényekpontosan tudják, hogy tökéletlen és bűnös emberek, ennek belátásához pedig van mércéjük – utóbbi időnkénti felmutatása miatt kapják meg a képmutató és álszent jelzőt. Szóval inkább azok az álszentek, akik mutogatnak a keresztényekre, miközben ők maguk nem ismernék el, hogy létezik bűn és hasonlók.
Másrészt: aki meg próbálja átélni és megérteni ennek a kétezer évvel ezelőtt élt fickónak, akin a nyugati kultúra alapul, a szenvedését, és elfogadja őt nagyfőnöknek (helytartóját meg kisfőnöknek), annak sok teher lekerül a válláról, s mivel fel tud nézni az égbe, ismeri helyét az univerzumban, a kozmoszban, ezért le is tud nézni a sörébe, és nem fog elgémberedni a nyaka. Se a keze. Ha értitek, mire gondolok. Már csak tudom, pontosan láttam ezt inkvizítori működésem folyamán a középkorban. Nagy idők voltak, érdekesebbek és nem olyan unalmasak, mint ez az elbaltázott 21. század!
Aki hajlandó megélni mélységeket, az könnyebben megél magasságokat is, és nem csak a sokat szidott szürke hétköznapok lesznek az osztályrésze. Merjünk ünnepelni, merjük átérezni az ünnep eredeti értelmét, s akkor – banális, de – elmondhatjuk: Krisztus óta még sörözni is könnyebb!