Tutiblog Tutiblog – PestiSrácok.hu
Nem sok jele van annak, hogy vasárnap sorsdöntő választásokat tartanak Magyarországon. Sorsdöntő, mert az ellenzéki oldalon most dőlne el, hogy ki lesz az alfahím ősszel, kihez kell igazodniuk a többieknek, és kik esnek ki a játékból végleg, hogy aztán lógó orral kunyerálhassák vissza magukat a szocialista párt valamelyik platformjaként a biztos kényelembe. Ehhez képest néhány kósza és rendkívül bárgyú közterületi plakát, néhány cikk a futottak még rovatokban, és ennyi. Meglepően kevés.
A szakirodalom várhatóan mexikói-felállásként fogja majd leírni ezt a jelenséget. Ott figyel a demokratikusnak önbecézett ellenzéki oldalon 3 párt, amelyek (jelenleg) csak és kizárólag egymás kárára lennének képesek szavazatokat szerezni, erre nézegetik-méregetik egymást, de tüzet nem mernek nyitni a másikra, mert akkor senki nem úszná meg élve, és úgy tűnik a túlélés megint fontosabb, minden másnál. Fontosabb az önálló politikánál is, amiért – saját bevallásuk szerint – kiszálltak az MSZP-ből néhányan új pártocskákat alapítani.
Oké, minket nem lehet azzal vádolni, hogy konrádi izgalommal figyelnénk a baloldal vergődését, vagy hellerágnesi mennyiségben aggódnánk a jövőjükért, de tényleg érdekes volna például meghallgatni Mesterházy álláspontját a Feri-klán osztrákokkal, franciákkal és németekkel vágyottEurópai Egyesült Államokáról, vagy Bajnaitól megtudakolni, hogy mi a véleménye az MSZP által hirtelen felfedezettnemzeti érdekekről…
Mert a ki veti meg a legjobban a Jobbikot, vagy a ki utálja jobban és látványosabban a Kaijut versenyszámokra megint nem adnak pontot. Egyszerűen azért, mert unalmas és fárasztó. Amennyiben tényleg nem egy homogén tömeg a baloldal szavazóbázisa, és valóban szükség van jól elkülöníthető politikai arcéllel rendelkező pártokra azon az oldalon, akkor ezt talán meg is kellene jeleníteni, és nem egyetlen egy témában nyomni a ki mondja az erősebbet, ki késel meg verbálisan több szobrot. Az még érthető volt, hogy a magyar választási rendszer miatt végül kénytelenek voltak összeállni, de ha az európai választásokon egyszer külön indulnak, ráadásul belső erőfelmérőnek is tekintik, akkor védhetetlen ez a koalíciós attitűd.
Ha az Együtt-PM minimális szinten is komolyan gondolná a korszakváltásosszövegét, vagy a DK bármi mást akarna a jövőtől, mint néhány politikusának örökös parlamenti részvételt, kényelmes széket biztosítani, akkor szép kis tűzijátékot rendeztek volna az elmúlt hetekben. De nem tették, amit csak azzal magyarázhatunk, hogy végleg letettek a különutas, önálló politikáról, elfogadták az – azért rendesen megroggyant, de még mindig erős – MSZP vezető szerepét, és önmagukat afféle SZDSZ-re emlékeztető, progresszív sidekicknek tartják, akik majd izgalmas háttéralkuk és zsarolások során szereznek pár mandátumot, adott esetben kormányzati tisztséget a jövőben. És persze a tulok, nehezen mozdítható, tanácselnök szocialistákkal szemben ők a modernek. Ismerős felállás lesz.
Szóval minden ellenkező vélekedéssel szemben a baloldal számára nem sok belpolitikai tétje van az EP-választásoknak. Talán annyi, hogy az őszi együttműködési tárgyalásokat megelőző szárszói találkozón megpróbálnak-e Hellerék Bajnaiból közös főpolgármester-jelöltet csinálni, vagy végre csöndben maradnak…
