Tutiblog Tutiblog – PestiSrácok.hu
„Somoza may be a son of a bitch, but he is our son of a bitch.” – mondta Eisenhower az ötvenes évek hajnalán arról az Anastasio Somozáról, akinek a dolgozószobája falán a negyvenes években bizonyítottan egy jellegzetes bajszú osztrák festő képe lógott. Ekkor a mi gecink épp a közép amerikai térséget stabilizálta, nem is meglepő, ha rögvest össze is fogott ellene az ottani demokratikus baloldali ellenzék, hogy megbuktassa a közép-amerikai, illiberális komcsinácit.
Azért kezdünk most a nicaraguázásba, hogy ad1: megmutassuk a baller médiának, hogy mi nem csak átvenni tudjuk a nyugati sajtó felületes kampány-nyafogását, ha bel- és külpolitikai elemzünk, nem elégszünk meg a vulgáris diktatúrázással és putyinozással, hanem teljesen alanyi jogon is tudunk ilyent tolni. Ad2: célunk, hogy megmutassuk, hogy ennek ellenére ez az egész logika egy baromság, mert leginkább Ukrajnában sokkal inkább a globális játszma újabb fejezete folyik, ahogy Nicaraguában, úgy most sem számít ki a demokrata, és ki a fasiszta valójában, és hogy mely belpolitikai szereplő mit is akar. Ad3: célunk, hogy megmutassuk, hogy az „Amerika elkötelezett a liberális demokrácia értékei mellett”, meg a „Felszólítjuk a Szovjetuniót, hogy ne avatkozzon bele más országok belügyeibe” szólam két hatalmas bullshit, és a valósághoz annyi köze van, mint vöröshagymának a munkásmozgalomhoz.
Miként sejthetjük, a most a fejlettnyugati sajtón végigsöprő, uborkaszezont borzoló international Orbán-bashing nem arról szól, hogy van ez a Gonosz Orbán Viktor, a Putyin kis helytartója, akit majd jól elüldöz az amerikai és nyugat-európai fejlődés élcsapata, a lángoló tekintetű demokratikus ellenzék összefogása és Soros-pénzen való felpumpálása révén. A jók győznek, a gonosz meghal, happy end, virágzó demokrácia, európai normák, nyitott társadalom, melegházasság, fékek és ellensúlyok, nyugati életszínvonal. De a minket érintő kapcsolódási pontokról majd később…
Szóval ugorjunk vissza Nicaraguába, ahol a „Se nem jobb, se nem bal, egyszerűen csak fejlődjünk, mint a rakéta” politikai programját egy napszemcsós katonatiszt hirdette meg először a harmincas években.
Anastasio Somoza papája nem kispályás szinten tolta az „oligarcha”-témát. Semmi KÖZGÉP, semmi Felcsút ahhoz képest, hogyha valaki a családi kasszát a második VH alatt az Amerikai Hadsereg élelmiszer-beszállítójaként tömi telibe. Bizony, bizony: az amcsi katonáknak nem sajdult fel a demokrácia-érzékük, amikor a normandiai partraszálláshoz a táskában cipelt marhakonzerv alapanyaga egy olyan bácsi „családi vállalkozásától” származott, akinek a falán az általuk legyőzni kívánt osztrák bajszos képe lógott. De hát ilyen ez a biznisz. A vágómarhákból magát megszedő Somoza a háború után már Közép-Amerika legnagyobb kávé-ültetvényese is lett kedves családjával, ezzel példázva a gazdasági és politikai hatalom végletes összefonódását. Feltehetnénk a kérdést, hogy egy ilyen mocsadék fasiszta disznónak ugye haladó demokratikus baloldali ellenzéke van, de a kérdésre minden 444-cink-Népszabi-hvg publicista legnagyobb bánatára NEM a válasz: Somoza ellenzékének magja katolikus konzervatív politikusok környezetében körvonalazódott szép lassan, ezen belül is az azóta a boldoggá avatott Oscár Romero érsek környezetében.
Bizony, Somoza és köreinek „pártja” tehát az őt támogató tulajdonképpeni „egypárt” neve Független Liberális Párt volt. Somoza a maga kis rezsimjét demokratikus, progresszív, liberális demokráciának álcázta, és vele szemben voltak az ósdi, maradi, gyarmati korból visszamaradt, babonás, ostoba konzervatívok a pedofil papjaikkal. (Jé, milyen izgalmas felállás és újszerű retorika, nemde?) Somoza haladó liberalizmusát továbbra is pénzelte a USA, míg a „maradi konzervatívokat” gyomrozta a New York Times-tól a nicaraguai sajtóig mindenki. Az egyetlen fórum a templom maradt: a szószékeket nem lehetett betiltani már akkor sem, talán épp ez vezetett ahhoz, hogy a későbbi rezsim (Anastasio Somoza, a kisebbik fiú rezsimje, ahol történetünk játszódik) 1980-ban épp misézés közben lövette agyon Romero érseket.
Mivel a gazdasági és politikai hatalom ilyen koncentrációja mellett a Somoza egy Skynet-szerű uralom-központtá lett Nicaraguában, így a Somoza család örökletes rezsimet hozott létre a szabadság, demokrácia, liberalizmus jegyében, szalonellenzéki szinten tartva a konzervatívokat. És hát Amerika teljes mellszélességgel támogatta is a végtelenül haladó és progresszív maffiát, akiknél ahogy nem zavarta, hogy a családalapító falán Hitler képe csüngött, úgy az se, hogy fiacskái meg egyre szívélyesebb viszonyt kezdtek ápolni azokkal a fehéröltönyös puhakalapos bácsikkal, akik finom fehér porral szponzorálták a Szerelem Nyarát, majd a vietnámi háborút. Míg a Somozák jóvoltából fincsi marhakonzervek figyeltek a GI-ok táskájában ’44-ben, ’67-68-ban már egy kis műanyagtasak volt náluk a családi biznisz részeként a Mekong Deltában.
Ilyenkor, ha az ember picit átpörgeti az eseményeket, hirtelen más fénytörésbe kerül az, amikor pár hónapja McCain szenátor a magyarverő-turulromboló Swobodás ürgével fotózkodik az ukrán demokrácia megteremtése érdekében, és amikor kiderül, hogy a pinavillantó Pussy Riot nevű médiahekk mögött tulajdonképpen Soros Gyuri dollárjai állnak. Egy másik bölcs mondás, nevezetesen az angol Henry John Temple Palmerston idézete ugrik be: „Angliának nincsenek örök barátai, Angliának nincsenek örök ellenségei, Angliának érdekei vannak.” És hát Amerika érdekei azt diktálják, hogy minél hátrább tolja az orosz érdekszférát, lehetőleg ázsiai hatalo
mmá kényszerítve, és az EU-t egyfajta kontinentális szövetségesként képzeli el az immár orosz-kínai kényszer-kettőssel szemben.
mmá kényszerítve, és az EU-t egyfajta kontinentális szövetségesként képzeli el az immár orosz-kínai kényszer-kettőssel szemben.
Amíg az oroszok bántóan erősen vannak jelen önálló tényezőként a globális színtéren annak ellenére, hogy gazdasági és egyéb pozícióik ezt nem indokolják. Folyton kerülgetni kell őket Szíriában, Egyiptomban, Izraelben, és bizony a kulcs-szövetséges Európában is, hisz elsősorban Oroszország globális pozícióit – róka fogta csuka módjára – épp a fő szövetséges garantálja azzal, hogy első számú energiaszállítója. Amerika gazdasági elszigetelődését jelenti, ha közben a ruszkik a kínaiakkal is jóban vannak és az EU-t is tenyérből etetik energiahordozókkal. Pláne baj lesz, ha Dél Amerikában az oroszok és a kínaiak a mostaninál is jobban beizzítják az önálló gazdasági modellek működtetését. Még több piaci pozíciót vásárolnak maguknak az ilyen-olyan, de az USA-val nem kifejezetten baráti viszonyt ápoló államoknál. Tehát Amerikának érdekei vannak: leszakítani az EU-t az orosz energia-zsinórról, kiebrudalni őket a Közel-Keletről, és a fő tárgyalási pozíciókat önmaga és Kína viszonyára áthelyezni. A tőlük délre fekvő Amerikára meg vannak begyakorolt megoldásaik.
És itt jön képbe Ukrajna a maga karlengetős nácijaival, aranycsapokból tejfürdőt vevő oligarcháival, akik úgy helyezkednek a globális sakktáblán, ahogy érdekeik kívánják. Egy igazi kis Nicaragua, ahol ezek az érdekek – köszönhetően a politikai elit végtelen korruptságának, a valós ellenzék nemlétének – szinte akadály nélkül érvényesíthetőek. Vettek tehát maguknak az amcsik egy csokigyáros oligarchát, olyant, mint a Somozák, és „liberális demokratává” maszkírozva szépen neki is rontottak a „putyinista” keleti oligarcháknak, akik hirtelen a Főgonosz szerepében találták magukat, mint az egyszeri Orbán Viktor a tusványosi másnapon.
Térjünk azonban vissza Nicaraguába, a hetvenes évek végére. Somozáék és szalonellenzékük kedélyes napjai akkor zárultak le, amikor a közelben kitört a kubai rakétaválság. Létrejött egy „másmilyen” – kezdetben még csak nem is kifejezetten kommunista – állam a szomszédban, ami (főleg köszönhetően az import-gerilláknak és a KGB aktív közreműködésének) új helyzetet és új ellenzéket teremtett. Nicaraguában is megjelent az ekkor a térségben szinte mindenütt jelen lévő gerilla-harcmodor, és Kuba-párti, oroszok támogatta sandinisták, akiknek nem volt nehéz dolguk a nicaraguai népet, a konzervatív ellenzék köreit egységbe kovácsolni az évtizedek óta uralkodó maffia-oligarchia ellen. Egy platformon Romero érsek és a kubai komcsik? Bizony, és a másik oldalon kik vannak? Liberálisnak nevezett fasiszta komcsik.
1977-ben aztán jött minden idők leggyengébb amcsi elnöke, Carter, és a történet eszkalálódott. Ugyanis a kényelmetlenné lett Somoza-klánnal szemben szerettek volna egy valóban demokratikus alternatívát kínálni, de a valódi demokrácia azt jelentette volna, hogy a KGB megragadva a kezdeményezést, Kuba után kiteszi a lábát az amerikai kontinensre, és felbootol egy másik népidemokratusállamot Amerika hátsó kertjében. Onnantól már megállíthatatlan lett volna, hogy a hasonló juntákat ne sorra takarítsa el a dél-amerikai „nép”, hogy aztán kitörjön a népidemokrácia, ami igazából annyira nem jó, ha azokat az embereket épp mi nyomjuk el közvetve évtizedeken át, és a legvége megint csak a III. világháború. Vörös hajnal és társaik. Szétlőtt amcsi városok.
Ukrajnában a helyzet az, hogy Janukovics-Somoza, aki esetünkben Putyin gecijevolt, kínossá vált az aranyozott budijával, miközben – hasonlóan a KGB-hez – a meggyengült rezsimen fogást találva az amcsi háttérintézetek, infiltrálódott ügynökök és tanácsadók egy táborba kovácsolták a Pussy Riot ukrán kiadását jelentő libiket és a hard core nyugatukrán nackókat. Hogy ezután némi segítséggel és szépen kifestett viral macák, valamint néhány felbérelt mesterlövész segítségével megbuktassák a rezsimet, és azonnal odategyék a saját „nyugatbarát” Somozáikat, hogy ezzel betegyék a lábukat Putyin és az oroszok előszobájába. Válaszul Putyin, a XXI. század szovjet Reagan-je, konkrétan a napokban ismétli meg Ukrajnában azt, amit Reagan 1980-ban tett. Humanitárius segélyakció indult ugyanis Kelet-Ukrajnában, egy az egyben az, amit Reagan indított Nicaraguába ekkor. A Majdan volt Ukrajna Masayája, és a „kelet ukrajnai szakadárok” meg a Putyin támogatta gerillák. Nos, Nicaragua 1979 és 1990 között a sandinisták, kontrák, szovjetbarát és amerikabarát gerillák kis csataterévé változott, amolyan „proxy war-zone” lett, ahol a nagyhatalmak kicsiben játszották le a dzsungel mélyén a maguk kis globális játszmáit.
Most itt állunk egy hasonló konflitkus előszobájában, ahol nem lesznek jók vagy rosszak, fasiszták vagy kommunisták, demokraták, igazak, hamisak, hanem valószínűleg egyre több halott civil, egyre több menekült, amiből – lévén szomszédok vagyunk – elég sok várható mindkét oldalról hazánkban is. Orbán Viktor viselkedése tehát érthető, hisz bármelyik oldal mellett is kötelezi el magát, a másik fogja kiirtani az ott élő magyarokat, és minden eszkaláció az oroszokkal, a 3.9%-os gazdasági növekedésünk, és gazdasági talpra állásunk esélyének lenullázódásával járnának.
Viszont a globális politika számára kellenek a „jók” és rosszak, s mivel Amerika érdeke az, hogy Ukrajna európai szomszédai egyöntetűen az általuk telepített Somozákat támogassa.
Ebben a globális játszmában, ahol a főszereplők a saját kis Somozájukat akarják telepíteni a stratégiailag fontos helyekre, ott nem ártana a mi baloldalunknak is észrevennie, hogy mi nem vagyunk stratégiailag fontos állam. Szóval hiába weyerbélázzák a fejlettnyugat felé az Orbán egyenlő miniputyin szólamokat, az USA nem fogja Bajnai-Somozát felbootolni holnap reggel mesterlövészek és beszervezett ügynökök segítségével, hiába is akarja Gulyásmarci a magyari Pussy Riot gúnyáját magára húzni. A miniputyinozással kizárólag csak Magyarország „nemzetközi tekintélyét” lehet porrá bombázni – ha maradt még belől
e valami – hogy aztán a maradék befolyásunkat is elveszítsük, nehogy képesek legyünk megmenteni százezernyi magyart a szomszédban.
e valami – hogy aztán a maradék befolyásunkat is elveszítsük, nehogy képesek legyünk megmenteni százezernyi magyart a szomszédban.
Több felelősséget, elvtársak!
