Putyint nem a rák, hanem a röhögőgörcs fogja elvinni

 

 

  

Nos, az a helyzet, hogy ezt nem érdemes és nem is lehet szépíteni: az ukrán hadsereg összeomlott donyecki régióban. Ahol még lehetőségük van rá, ott fejvesztve menekülnek; ahol pedig nincs, ott megadják magukat. Zelenszkij és Boris Johnson Putyin hasznos idiótái. Kifejtős fogalmazás következik.

Másfél hete Kijevbe látogatott Macron, Scholz és Draghi, hogy támogatásukról biztosítsák Ukrajnát és érzelmes pillantásokat váltsanak Zelenszkijjel. A diplomáciai nagyüzem alig titkolt célja az volt, hogy rávegyék az ukrán elnököt a béketárgyalások felmelegítésére. Vagy legalábbis egy tűzszünet kikunyerálására. Az ukránok hajlottak is az értelmes szóra, a látogatást megelőző napokban sorra adtak ki szokatlanul realista nyilatkozatokat a haderejük veszteségeiről és a felszerelésük hiányosságairól. Az egyik, tulajdonképpen semmiből jött őszinteségi rohamukban azt is a széles nyilvánosság elé tárták, hogy az oroszok akkora tüzérségi túlerővel rendelkeznek, hogy gyakorlatilag a teljes amerikai és brit arzenálra lenne szükségük azonnal, hogy érdemi sikereket érjenek el a fronton.

Sőt! Ha és amennyiben az ukrán politikai vezetés nem kényszeríti a vezérkart az utolsó emberig történő kitartásra, akkor már rég (rendezetten) visszavonultak volna a Luhanszki szakadár népköztársaság területéről. Szóval gigászi nagy szarban voltak az ukránok, és az Unió vezető hatalmainak első emberei bizony megpróbálták meggyőzni Zelenszkijt, hogy akkor most érdemes leülni beszélgetni, mert a végén nem marad semmi az országából. Mármint ami értékes. 

Erre másnap Boris Johnson váratlanul megjelent Kijevben, és a realista ukránok azon nyomban visszaváltoztak keményköcsöggé. Mint a háború első 2 hónapjában, amikor valódi sikereket értek el északon. Nagy erővel kijelentették, hogy addig nincs vége a háborúnak, amíg Moszkva nem kapitulál. Értsd: miközben a fronton folyamatosan szorítják egyre hátrébb őket, sorra feladni kényszerülnek az évek alatt kiépített állásaikat, egyre komolyabb veszteségeket szenvednek el mind területben, mind emberben, feltétel nélküli megadásra szólították fel az oroszokat. Hát izé. 

A háborút ma már csak két entitásnak áll érdekében folytatni, és nincs közöttük Ukrajna. Az amerikaiak (és csatolt szerveik, a lengyelek és a balti államok) mindenképpen le akarják gyengíteni az orosz katonai potenciált, lehetőleg olyan szintre, hogy utána képtelen legyen beavatkozni Közép-Ázsiában, ha ott újra kavarni kezd a mélyállam. Pláne képtelenek legyenek a balti államokat fenyegetni.

Zelenszkij végsőkig való kitartásának a másik nagy nyertese viszont nem más, mint Oroszország.

Az oroszoknak ugyanis eszük ágában sincs megállni. Ők már csak olyanok, hogy addig mennek, amíg szembe nem találkoznak egy másik megszálló hadsereggel. A némettel Lengyelország megszállásakor, az angolszászokkal Németországban. Ukrajnából pont annyit fog Putyin megszerezni, ahol a háború végeztével orosz katona áll. Ha Odessza után omlik össze a Kijevi vezetés, akkor Odesszáig mennek. Ha még akkor is kitart Zelenszkij, akkor Kijevig is elmennek. Számukra Zelenszkij a tökéletes ellenfél.

Nem véletlen, hogy csak a háború első szakaszában támadták a kijevi kormányzati negyedet. Azóta egyszer sem. Nem Zelenszkij ügyességén, pláne nem az ukrán légelhárításon múlt, hogy az oroszok nem lőtték szét példának okáért az ukrán parlament épületét, ahonnan ugye naponta többször üzen az ukrán elnök a világnak.

Boris Johnson azért utazott Kijevbe, hogy lebassza a béke felé tapogatózó ukrán elnököt. Úgy a saját, mint az Egyesült Államok nevében megtiltotta az ukránoknak, hogy akár egy lépést is tegyenek a rendezés irányába. Zelenszkij pedig rögtön szerepet váltott, a kétségbeesett, az országának maradékát menteni igyekvő, nehéz döntésekre készülő államférfiból visszavedlett háborús hőssé, aki harcol donbaszi dombokon, harcol a Dnyeper melletti mocsarakban, harcol a szurzsik szántóföldeken, harcol Kijev külvárosában, de soha nem adja fel.

A két hasznos idióta, Boris Johnson és Zelenszkij pont azt csinálja, amit Putyin szeretett volna.

Ha ma tűzszünetet kér és elkezdődnek a tárgyalások, talán még kikötője is marad Ukrajnának. A békéért cserébe Putyin ugyan kelletlenül, de rábólintott volna arra, hogy a két szakadár köztársaság és Herszon mellett elég neki Krím elismerése. Ukrajna pedig megmaradt volna egy többé-kevésbé életképes országnak. Hát, erre már nincs esély.

Az orosz geostratégia egy vonal, amit Harkovtól húznak a Dnyeszter Menti köztársaságig. Plusz Budzsák, ha már úgyis arra járnak.

Persze majd elő lehet adni, hogy Ukrajna kétharmada így is megmenekült, csak hát az semmiképpen nem lesz életképes. 

Az egykori lengyel területek és a kijevi régió terméketlen és szegény. Se gabona, se napraforgó, se bánya, se kikötő, se semmi nincs arra. (Oké, napraforgó az pont marad, de kikötő hiányában csak a szép sárga mezőkkel járul hozzá Ukrajna jólétéhez.) Az egyetlen értékes funkciója mindig is az volt, hogy rajta keresztül kereskedett Észak és Dél, Kelet és Nyugat. Már a Kijevi Rusz gazdagsága is arra épült, hogy vitték Bizáncba a prémet, Északra pedig a szír üveget és a bizánci ötvösmunkákat. És akkor tegyük fel a roppant kézenfekvő kérdést: ki fog kereskedni a következő 50 évben Kijeven vagy Lembergen keresztül? Lesz orosz-lengyel árucsere? Lesz skandináv-török kereskedelmi forgalom? Nos, nem lesz. A Lembergtől a cserkaszi területig húzódó Ukrajna pont annyit fog érni, mint mondjuk Szudán. Mínusz tengerpart. Egy hatalmas, gyéren lakott, közép-afrikai gazdasági mélységekbe süllyedt, bolond nacionalisták által irányított maffiaállam marad ott – köszönhetően Boris Johnsonnak és Zelenszkijnek. És mindezt majd finanszírozza az Európai Unió. Hitelből.

Putyint nem a rák, hanem a röhögőgörcs fogja elvinni. 

Apropó, másik megszálló hadsereg. Ha egy derűs, őszi reggelen Zelenszkijt fejbe találja lőni valamelyik, a háborút már kissé megunt vezérkari tiszt, akkor onnantól Kijevben nincs nyugat által elfogadott kormányzat. A lengyel hadsereg rögtön bevonul fenntartani a rendet az egykori Lengyel-Litván Unió határáig, vagyis hát odáig, ahonnan már az orosz megszállási övezet kezdődik. A magyar hadsereg pedig fel a Kárpátokig. Természetesen az adott terület kormányzójának kérésére, mert hogy másképpen is lehetne. És ideiglenesen, hát hogyne…