Egy romkocsma balladája

 

 

  

Bezárt az Anker’t köz, és annak rendje és módja szerint hatalmas, végeláthatatlan picsogásba kezdett az urbánus haladó baloldal. Megint elvesztettünk valami szépet, valami értékeset, valami különlegeset, ami egyedivé, utánozhatatlanné és megismételhetetlenné tette városunkat, csak az ugar marad és a kietlen romokon tenyésző orbánizmus – jelentik ki a szokásos tévedhetetlenségükkel. Mint annyiszor, most sincs egy cseppnyi igazság sem szavaikban, mind a kiindulópont, mind a levont következtetés hamis.

A szórakozóhelyeket, köztük most az Anker’ttel, nem valami megfoghatatlan emberi gonoszság, nem a hatalom mindent elemésztő pusztítása zárja be, hanem a hideg számítás, a napi kiadásokat és bevételeket rögzítő oszlopokból levont következtetések. Szép magyar kifejezéssel: a profitabilitás. A budapesti szórakozóhelyeknek ugyanis nemcsak története, hanem életciklusa is van.

Az kimúlásukat pedig, ahogy a felfutásukat is, a fapados turistáknak köszönhetik.

A budapesti turizmus egy jelentős részét a – sajnos, nem sajnos – a fapados turisták teszik ki. Ők azok, akik egy hosszú hétvégére jönnek csak, élményekért és bulikért, és ami a legfontosabb, megismerni a bennszülötteket; mintha csak valami szafarin lennének, természetes környezetükben szeretnék látni ezeket a furcsa, barbár, fegyelmezetlen magyarokat, akikről annyi rosszat mesél nekik otthon a mainstream médiájuk. Hogy aztán hazatérve elmesélhessék barátaiknak, üzletfeleiknek, hogy túlélték a kalandot, egyúttal feltöltekezzenek a nyugati fiatalokra olyannyira jellemző primitív és alap nélküli felsőbbrendűség-tudattal. 

Ezekkel az egzotikus, különleges és vad magyarokkal pedig szórakozóhelyeken szeretnének találkozni, mert mégis csak turistákról beszélünk, nem felfedezőkről.

A belvárosi szórakozóhelyek élete három szakaszra bontható. Miután megnyitnak, a hazai pályára árult szolgáltatásokkal és a környékbeliekre optimalizált hirdetésekkel próbálnak befutni. Ha sikerül rentábilisen működni, még valamennyi profitot is képeznek, és nem mennek tönkre pár hónap alatt, akkor jöhet a következő fázis. Fizetnek a fapados turistákat már a repülőúton eligazító magazinoknak és influenszereknek, akiknek köszönhetően tömegével jelennek meg a rengeteget költő, de annál elviselhetetlenebb nyugati fiatalok, akik annyira kiálhatatlanok, hogy a magyar vendégek a szó szoros értelmében elmenekülnek. De ez a rövidke idő alatt annyi bevételre lehet szert tenni, ami megéri azt a pár hónapos szünetet, míg új arculattal egy új helyet nyitnak, ahol minden kezdődik elölről.

Zárójel. Nem tudom, a kedves olvasók közül jártak-e a belvárosban szórakozni mostanában, de ha csak tervezik, akkor fogadjanak el egy apró figyelmeztetést. Csak nagyon halkan és nagyon óvatosan beszélgessenek magyarul, mert az óvatlan, hangos szó bizony kellemetlen következményekkel jár. A semmiből képes megjelenni egy féltucat ausztrál vagy új-zélandi kövér nő, akik közül mindegyik követeli, hogy rendes bennszülöttként a továbbiakban őt kalauzold az éjszakában. Annak minden rettenetével együtt. Annyira el vannak telve önnön felsőbbrendűségüktől, hogy fel se merül bennük, hogy a magyar lányok milliószor kedvesebbek, érdekesebbek és szebbek nálunk. Úgy állnak a magyar legényekhez, mint gyarmatosító őseik a fekete fiúkhoz Afrikában. Szóval csak óvatosan és körültekintően!

Az Anker’t tehát, mint megannyi hasonló belvárosi szórakozóhely, most bezárt, hogy nemsokára másik nyíljon a helyén, ahol gyanútlanul megjelennek a bennszülöttek, hogy utána csapdába esve szórakoztathassák a legundorítóbb, legnyeglébb, legelkényeztetettebb nyugati kölyköket. A menekülés pedig – mint fentebb olvasható – sosem végleges. Nemsokára minden kezdődik elölről. 

Tanuljunk a hibáinkból, és inkább maradjunk távol a belvárostól! Mindenki jobban járna, ha autentikus magyarok helyett fizetett statiszták játszanák kényszerűségből a bennszülött szerepét egy kis jól körülhatárolható, könnyen elkerülhető Skanzenbudapesten. A nyugati hülyegyerek költheti a pénzét, mi meg, őket messze elkerülve, egy normális, békés, civilizált helyen, normális, békés és civilizált magyarokkal körülvéve rúghatunk be. Win-win.