Tutiblog Tutiblog – PestiSrácok.hu
Van néhány dolog a világban, ami annyira megváltozott a közelmúltbeli önmagához képest, hogy egyszerűen nem értem az egész jelenséget. Népszerű és általános ezt a posztmodernnel magyarázni, amely gyökerestül forgatta ki a régi dolgok jelentését.
Az egyik ilyen például a kémkedés. Régen egyszerűen fel sem merült, hogy az ellenségnek végzett bárnemű szolgálat közben az illető, a megfigyeltek körében, ezzel hencegjen. Az ilyen idiótát bizonyára szeletekben tűzték volna ki az ostromlott vár fokára, hogy az ostromlók is jól lássák belső partnerük nyilvánvaló elvesztését. Bizonyára hasonló sorsa lett volna annak az idiótának is, aki egy bolsevik értekezlet közepette kezdi el lebegtetni saját imperialista kapcsolatait, akkoriban egy egyszerű külföldi tartózkodás is a biztos gulágot jelentette bárkinek. Bár a túloldalon ugyanebben az időben sok társaságban divat volt hencegni a kommunistasággal, meg szimpatizálni az izgalmas társadalmi kísérletnek tekintett Nagy Szovjetunióval. A legtöbb kártékony szovjet ügynök viszont az angol elitegyetemek után már nem nagyon verte nagydobra szimpátiáját, meg azt, hogy kinek dolgozik.
Szép csöndben voltak szovjet kémek évtizedeken át.
Az a csapat idióta művész, akik pedig nem bírták befogni, ekkoriban legalább kicsit megszívták, a nagyszerű kis fickó, Joseph McCarthy szenátor jóvoltából. (Ne dőljünk be a máig aktív liberálbolsevik propagandának. Akiket ez a kiváló ember megvádolt és megfosztott néhány zsíros főszereptől meg forgatókönyvtől, mind-mind rohadt kommunisták voltak, és meg is érdemelték.) Még a hatvanas-hetvenes évek hippi bulikémeiben is volt annyi önkontroll, hogy nem rakták ki kenderlevelekből a KGB betűket, ha esetleg az ő javukra tevékenykedtek.
Aztán nagyon megváltozott valami, és mára mit látunk? A dolgozók maguk osztják meg közösségi médiájukon, ha tartótisztjükhöz igyekeznek. Ölelkezve szelfiznek a kelet-európai részleg folyosóinak nedves kövein. Hencegve regisztrálják oldalukra a nem magyar születésüket és impozáns tanulmányi listájukat, amelyeken terített asztalként kínálják fel saját maguk ellen a bizonyítékok sorát.
Vajon miért csinálják ezt?
A CIA régen kémfilmekből vette az ötleteket, aztán egyszercsak jobb ötletnek vélték, ha Pierre Richard csetlés-botlásait utánozzák le a Magas szőke férfiből? Régen James Bond volt a kémideál, aztán valahogy gyümölcsözőbbnek mutatkozott, ha a cég szuperügynöke mégis mr Bean, vagy ha Gulyás Mártonra nézünk, akkor inkább Basil Waczak lesz? Megannyi kérdőjel, amire ez kínálkozik az egyetlen racionális magyarázatnak, de ne gondoljuk, hogy kizárólag az emberi minőségük lett ilyen. A technológiai még sokkal durvább…
A kémrepülés például régen az iparág csúcsát jelentette. A jórészt fából épített De Havilland Mosquito a német légierő gépei számára nehezen megközelíthető magasságon repesztett, de még a P-38-as felderítőváltozatának épített F-5-össel is csak az az Antoine de Saint-Exupéry tudott lezuhanni, aki nyilván valami bölcsészkedéssel terelte el figyelmét a repülésről. A CIA még később is olyan szupergépeket küldött bevetésre a Nagy Szovjetunió fölé, mint a lelőhetetlen magasságban araszoló U-2-es. Aztán, amikor ezt mégiscsak lelőtték, időt és az amerikai adófizetők pénzét nem kímélve létrehozták a repülési rekordok tucatjaiat a mai napig tartó SR-71-est.
Mi pedig mit érdemlünk tőlük? A Váli-Völgy Francis Gary Powersét…
Ezt a szerencsétlen, lukas zoknis lódoktort, amint benyugtatózva repked cessnájával, olyan magasságon és sebességen, hogy még a szépemlékű Vörös Báró triplánja is nehezebb célpontot jelenthetett az övénél.
Azt már meg se kérdezem, hogy vajon direkt csinálják-e. Inkább azt, hogy miért? Arra játszanak, hogy a bohócvonat mintájára a bohócrepülőtől is úgy lefagyunk majd, mint Karácsony Gergely, és ezért milyen jó ötlet?
Valaha az újságírás is tényszerű és kieyynsúlyozott közlést jelentett, nem propagandaagymosást.
“Aztán nagyon megváltozott valami, és mára mit látunk?”
Azokat a nagyszámú “ballonkabátos” nôket és férfiakat, akik feltünési viszketegségbôl kifolyólag meg-meglebbentik a kabát elejét, hogy lássa is mindenki mit rejtegetnek alatta.
A maró bûz szaga sokakat elér.
“Aztán nagyon megváltozott valami, és mára mit látunk?”
Mr Goodfriend és hátizsákja …… hova is látogatott?
Hát csak annyi változott, hogy régen a kémkedés egy szakma volt, és a legjobbakat válogatták ki erre, mert a kiképzésük hosszantartó és drága mulatság volt, vagy ha egy belső hazaárulót kellett megfizetni, az is marha sokba fájt a kémkedőknek.
Mára feltalálták a CIA-ék álmát a facebook becenevű önfeljelentő oldalt, ahol boldog-boldogtalan becsicsergi és még be is fényképezi a legapróbb titkait, amit még a nejének se vallana be, de olyanok mint a kismacska, amelyik eldugja a fejét, mikor támadni akar, és azt hiszi, nem tudjuk, hogy ott lapul, mikor kilóg a farka a függöny mögül. Egy szó mint száz, minek drága pénzért váltva 24órában csapatoknak megfigyelni, mikor a kliens úgy fecseg a világ-kém Cukorhegyinek, mintha nem tudná, hogy látják.
S akkor még nem beszéltünk a mozgásunkat követő és lehallgató okostelefonunkról.
Ez hozta azt, hogy a bárkinek beszerezhető kémeszcájgok világában az olcsójános I-ek filmezik az olcsójános II-ket, – ez még jó lesz valamire – elv alapján…
… aztán eladják a pár fityinget ígérőnek, vagy csak a bosszú örömére.
Mára nincsenek is izgalmas kémfilmek, mert az egykori kémszakikat felváltották a pitiáner senkik, akik 5 perc hírnévért a saját Karácsony Gergely- féle párttársukat húzzák csőbe. (Vagy éppen önfeljelentgetik a “pedig jó ötletnek tűnt” öszödi buktánál saját magukat, mint Fecó.).
Így múlik el a kémromantika dicsősége.
Szamomra mar ertelmezhetetlen az ellenzek. Tulajdonkeppen abban sem vagyok biztos hogy kinek az ellenzeke, mert ugy tunik inkabb egymasenak nem a fidesznek.