Az ellenzéki szavazó fogolydilemmája

 

 

  

Miután az ellenzéki pártok és azok nagy formátumú politikus vezetői példás együttműködési készségről tettek tanúbizonyságot a választási kooperáció terén, és tanítani való előrelátással, valamint kompromisszumkészséggel egyeztek meg, fogalmam sincs arról, hogy a saját körzetemben ki az ellenzéki jelölt. Hála Istennek még a helyi gyurcsányistának és a kiábrándult fideszes jobbikosnak se. Szerintem még a fideszes jelölt számára is bizonytalan, hogy ki fog neki gratulálni nyolcadikán. De az ellenzéki jelöltek tudják, mind az öten, hogy ők. Csak a másik négy nem akar visszalépni.

Ez mind csupán egy szórakoztató kis mellékzönge lenne az ellenzék négyötödös április elsejei tarolása mellett, ha nem sikerült volna mindegyik ellenzéki pártnak az egyre nagyobb győzelmi esélyei mellett katasztrófa közeli helyzetbe manővereznie magát.

Ezt a játékot ugyanis szavazatra játsszák, és a hülye választóknak csak kettő van belőle.

A nem hülyéknek is, csak az az ellenzéket nem érinti.

Ahhoz, hogy az egyéniben győzelmet szerző párt is bekerüljön a parlamentbe, a szavazáson részvevő választók öt százalékának kell rá szavaznia. Miután sokaknak nem evidens, jelzem azt is, hogy az egyéni választókerületeket csak egy ember nyerheti meg. Aki a legtöbb szavazatot kapja, vagyis a fideszes. Annak ellenére, hogy öt-hat kiváló, esélyes ellenzéki jelölt is indul ellene, mert a pártelit a listával, meg a töredékszavazatok segítségével akar bejutni a tutiba.

A szorgos egyezkedés és kampányolás hatására ott tartunk, hogy reális az esélye annak, az esélyes jelöltek némelyikének a pártja úgy zúg ki a parlamentből, mint a ló a gödörbe le.

Az Együtt, a Momentum, a MOMO „elitje” az egy százalékért küzd. Szinte teljes egészében Budapesten reméli megszerezni az ehhez szükséges szavazatmennyiséget, mert vidéken az ehhez szükséges drogot még nem terjesztik. Az említett „elitekhez” kötődő szubkultúrák mindent meg is fognak tenni azért, hogy valami legyen, mert senki sem akarja bukni a befektetését. Nem tudom mit fektettek és mibe, de nem.

Az a két-három százalék, ami itt elpárolog, nagyon fájhat majd a „győzteseknek”.

Gyurcsány pártja a bejutási küszöb szélén egyensúlyozik, amit jól láthatólag alkoholos intoxikációval próbálnak elviselni. Egy nagyobb részvétel vagy egy nagyobb botrány könnyen kifelejtetheti az öszödi igazbeszélőt a magyar közéletből, amely kegyet az Úrtól meg sem érdemlünk. A DK és az MSZP-P (a második P a képzetes tag) közötti szavazatáramlás pillanatnyi állása persze ennek az ellenkezőjét is eredményezheti. Hiszen Gyurcsánynak akár lehet egy józan pillanata is és talán sikerrel imádkozza tíz százalék alá Karácsony Alkotmányozó Gergelyt és Molnár (Bu(n)kó) Gyulát.

A Kedves Olvasó bizonyára ismeri a „Csak nézek bután” című számot. Erre az indulóra kampányol az MSZP-P és reménykedik Karácsony karizmájában. Ez komoly karizma, Molnár Gyuláét például veri.

Mindenesetre, akinek szíve szakad a DK és az MSZP-P között, az lehet, hogy rosszul leadott listás szavazatával kinyírja az egyiket.

De ezek legalább nem indulnak el egymás ellen egyéniben.

A Jobbik sikeres néppártosodását visszaigazolja, hogy kampányeseményeiken jól láthatólag csak a preferált csoportjaik jelennek meg, a melegek, a muszlimok, a meleg muszlimok, valamint azok a nyilasok, akiknek valami írástudó nem olvassa fel az Alfahírt három éve. Saját méréseik szerint simán verik a Fideszt, csak azért akarják pénzért visszaléptetni a többiek esélytelen jelöltjeit, mert ismerik a kutatásaik módszertanát.

A Jobbik ezidáig nem tűnt kiesőjelöltnek, de olyan kiváló a kampányuk, hogy ez még változhat.

Sikerült elérniük, hogy az együttműködés bármilyen képzetes előnye nélkül, minden valóságos hátrányából részesüljenek. Már össze voltak simicskázva, most összekarácsonyozták, hadházyzták, szelezték és gyurcsányozták magukat úgy, hogy a pöcegödörbe már bele sem kell esniük a büdöshöz. Egyéni jelöltjeik eszessége pedig legendás lesz, ilyenekkel esett ki a parlamentből annak idején az MDF.

Az LMP lehet talán a legnyugodtabb, mert ő lett a „menekülőpárt” (by Aristo), akikre a teljesen elkeseredett liberáltak kínjukban szavaznak. Ez azonban csalóka, mert Hadházy Ákos a párt kamikázéja akkora rakománnyal repül, hogy könnyen agyoncsaphatja, akire rázuhan. Ákos családja valódi összegek mozgásában volt involvált, ami ellentétben a kitalált nagy összegekkel, valódi kérdéseket vet fel. Valamiért van egy olyan érzésem, hogy ezeket a kérdéseket a Fidesz meg is fogja válaszolni.

Hadházyt ki is vonták az arcvonalból, mostanában magát leplezi, nem másokat.

A sors nagy igazságtalansága lesz, hogy az LMP akkor kapja majd a legtöbb szavazatot, amikor a legjobban hasonlít az SZDSZ-re, és Szél Bernadett és Hadházy Ákos kibontakozó személyisége felidézi bennünk azt az eszelős gyűlölködést, ami húsz évig mérgezte a magyar közéletet.

Összefoglalva, ha a kb. kétmillió még nem részeg ellenzéki szavazó nem röffen össze Rákos mezején és nem beszéli meg, hogy ki kire szavaz, akkor akár két ellenzéki pártot is kicsinálhat az ellenzéki szavazók közös, de egymás előtt homályban maradó akarata.

Mondjuk a nagy filantrópnak is lehetett volna annyi esze, hogy nem ennyi, hanem csak egy hazaárulási központot finanszíroz, amely képes hatékonyan elmagyarázni a sok okosnak, hogy a nyilas terrornak meg kell előznie a vörös terrort, hogy a liberális terror megágyazhasson a muszlim elnyomásnak. Mindenesetre az ellenzéki szavazók számára bizonyára csodálatos érzés lesz néhány év múlva, hogy az ország bizonyosan nem Mészáros Lőrincé, hanem bizonyosan Allahé.

***

De van megoldás!

A Magyar Kétfarkú Kutya Pártra adott szavazat nem veszik kárba. Az ő jelöltjeik nem hazudnak, pont olyanok, mint amilyennek mutatják magukat. Teljesen koalícióképesek, mert a programjuk ingyensör része végrehajtható és század annyiba sem kerül, mint például Karácsony ígéretei.

Ja! És aki az ellenzék bármelyik pártjára szavaz (kivéve az MKKP), az Gyurcsányra is szavaz.

Isten nem ver bottal, csak a béke vallásával, meg agresszív pszichopatákkal.