Határok nélküli világról, világkormányról és egymást ölelő teletabikról álmodik a haladó világ

 

 

  

Viszonylag halkan pukkanó bombaként robbant a hír, hogy elkészült az ENSZ migrációs egyezményének tervezete, ami néhány nappal ezelőtt csak azért került a világ eseményeit meglehetősen egyszerű szűrőn keresztül figyelő ellenzéki lapok címoldalára, mivel Szijjártó külügyér belengette a kilépésünket az egyeztetésből, valamint néhány fideszes politikus Soros Gyurka bácsi sorvezetőjét emlegette az egyezmény szövegével kapcsolatban.

A mű elkészült. Minden előzetes és meglehetősen pesszimista várakozásunkat igazolta, az ENSZ pedig – remélhetőleg nélkülünk és az Egyesült Államok távolmaradása mellett – az év végén kívánja elfogadni a mesés Marokkóban.

A tartalmára sok szót nem érdemes vesztegetni, minden részletét hallottuk már ezerszer a legvérmesebb migrásnsimogatók szájából. Nagy vonalakban arról van szó, hogy a migrációt, tehát a népvándorlást emberi joggá emelik, a tranzitországokat pátyolgatásra és ellátásra, a célországokat pedig befogadásra, pátyolgatásra, ellátásra és simogatásra kötelezik. Persze nem mulasztottak el célzásokat tenni az integrált (világkormány által igazgatott és szervezett?!?) határvédelemre, valamint az embercsempészet megállítására sem.

Utóbbi kettő kapcsán rögtön felmerül a kérdés az agyat többé-kevésbé rendeltetésszerűen használók fejében:

1. Ha emberi jog a népvándorlás, akkor ki ellen kellene megvédeni a nemzeti határokat?
2. Emellett, ha emberi jog a népvándorlás, akkor miért venne bárki is igénybe embercsempészeti szolgáltatást?
3. A központilag szervezett határvédelem hogyan is nézne ki?

És a legfontosabb kérdés, mégis mi a lófasz köze van ehhez (és amúgy bármihez) az ENSZ-nek?

ENSZ önmaga egy jókora kövér vicc. Most eltekintve attól, hogy a bantusztánok között fehér gazdaként peckesen járkáló Jan Smuts szövegezte a preambulumát, mindig is súlyos problémák voltak vele.

Kezdjük azzal, hogy az ENSZ két fajta tevékenységet folytatott a létrejötte óta. Elsősorban az önmagukat rendkívül fontosnak érző, pátyolgatásban és karitatív munkában jeleskedő, egyébiránt unatkozó keleti-parti, liberális politikus-feleségek bridzspartijainak helyszínéül szolgált, másodsorban pedig, főleg Hrurcsov és Andropov idejében, különböző szovjet kémszervezetek bázisául.

A világtörténelem során kb. egy ízben teljesítette többé-kevésbé a küldetését. Amikor a nagy és piros gombokon tenyerelő USA és CCCP között fenntartotta a párbeszédet valamilyen szinten, de ez is kimúlt a közvetlen kapcsolat megteremtése után, az úgynevezett vörös telefon drótjának lefektetése idejében. Ami nem vörös volt és nem telefon, hanem egy Pentagonba bekötött faxgép, de közvetlen és állandó kapcsolatot teremtett a két egymásra fenekedő szuperhatalom között.

Zárójelben azért érdemes megjegyezni, hogy a migráció mindig is szerepet játszott az ENSZ-ben, csak egy picit másképpen, mint azt most szeretnék vezényelni szervezni. Ugye nagyon jó volt, hogy különböző afrikai országok négerei végre fontosnak érezhették magukat, elmentek New Yorkba szavazgatni megbízottként, de valahogy egyik se tért soha haza. Később ott árulták az ENSZ épületétől nem messze a hamburgert meg vezették a taxikat. De az csak egy amolyan fehér felsőbbrendűségről tanúskodó mellékvágány volt…

Szintén nem véletlen, hogy Reagen, Tatcher egytől-egyig magasról szart az ENSZ-re, hiszen a „világbéke iránti harc legfőbb szervezete” valamiért állandóan a britekkel és az amcsikkal szemben bocsájtott ki határozatokat, miközben például Szovjetunió két határozat között lerohanta Afganisztánt.

Aztán sok ideig szerencsére nem nagyon hallottunk ezekről a retardáltakról, mivel a hidegháború után, az ENSZ egyetlen izgalmas intézménye, a Biztonsági Tanács, ami egyedül kötelező érvényű határozatokat hozhat, többé-kevésbé idejétmúlt krétakör lett. Az még valahol szórakoztató volt Szovjetunó és a nyugati világ szembenállása idején. Például a palesztinok beadták javaslatként, hogy el kéne gázosítani a zsidókat, azt az USA mindig leszavazta, ha meg az izraeliek adták be az ellenkezőjét, azt meg a szovjetek szavazták le. Így ment egészen sokáig, a kétpólusú világ megszűntéig, a fejlett nyugat őszinte ámulatától kísérve.

Miután megszűnt a kétpólusú világ, Szovjetunió nekifogott saját romhalmazának az eltakarítására, rögtön rá is jött mindenki, hogy tulajdonképpen nem is kell ENSZ határozat egy háborúhoz.

Közben az ENSZ kudarcot kudarcra halmozott.

Jugoszlávia, Irak, Ruanda, Szudán, Uganda, Timor, Szíria estében mind-mind tehetetlennek bizonyult, nem véletlen, hogy szép lassan egy melegszívű, karitatív szervezet lett újra (már a szovjetek se kémkedtek), ami főképpen a pofázással tölti az idejét.

Ez sokáig, ez a teszetosza semmittevés ki is elégítette őket, de most, amikor láthatóan az Európai Bizottság mégse lesz képes az Egyesült Európai Államokat megteremteni és föderatív kormányként funkcionálni, a kedvenc fantasztáink ismét rágerjedtek az ENSZ-re, és annak – papíron – eredeti funkciójára, a Világkormányra.

A világkormány meg világkormányoz, tehát a nemzetközi migrációt is szervezi.

Ennek eszköze az ún. lopakodó jogalkotás. Az tény, hogy az ENSZ nem alkothat jogszabályt, viszont megszövegezhet különböző egyezményeket a morálra, a szívre hivatkozva, amit, ha az ostoba tagállamok aláírnak, jogrendjükbe illesztenek, utána kereshetik a lyukat a seggükön.

Guterres vezetésével az ENSZ most ilyesmire készül. El akarják érni, hogy ne a menedékhez való jog legyen alapjog, hanem a migráció is, valamint a menekült fogalmát a lehető legszélesebbre vegyék. Innentől meg a tagállamoknak, az aláíróknak megszűnik a joga a határvédelemre.

Ezt meg nevezhetjük Soros-tervnek, Safranek-tervnek, kicsi zöld levelibéka-tervnek, mindenképpen az, aminek látszik.

És nem csak mi szállunk ki belőle, hanem az amcsik is, ami nagyobb baj az ENSZ-nek, mivel kb. ők finanszírozzák a működését, azt 30 ezer semmittevőt világszerte. Ha kiveszik belőle a pénzt, akkor az ENSZ székházának földszintjét kiadhatják gyorsétteremnek.

Reméljük, ez meg is fog történni, és akkor a haladó éttermiség legalább valahol összegyűlhet panaszkodni.