Olimpiai rükverc

 

 

  

A jelek szerint eldőlt, a kormány bátran elfutott és visszavon(at)ják az olimpiai pályázatot. Hogy mi vezetett ide és mi lesz ennek a következménye, arról a szekrényből hirtelen előbújó szürke kardigánok oldalakat fognak teleírni a haladó sajtótermékekben, lehet egy-egy különszám is megjelenik, mint mikor kitört a nagy háború. Sok-sok büszkeséggel és még több reménnyel fogják megtölteni azokat az oldalakat, rámutatva arra, hogy innentől lefelé vezet a spirál, a bukás elkerülhetetlen. Ez legyen az ő bajuk, van viszont nekünk is egy olvasatunk.

Nyugodtan kijelenthetjük, körülbelül egy hónap alatt sikerült az ellenkezőjére fordítani a közvéleményt. Kétharmadnyi pro-olimpiai véleményből lett egyharmad. Magam se hittem volna, ahogy azt sem, hogy sikerül összegyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges aláírásokat. Jó, hát nemcsak a Viktor, én is tévedhetek néhanapján (ikszdé).

Ezt csak részben lehet azzal magyarázni, hogy a társadalomban – még ha nem is látványosan – de bőven jelen vannak azok a bizonyos averziók a kormánnyal és legfőképpen Orbánbasival szemben, aminek szervezői erejét az egyik részről hajlamosak alábecsülni, a másik részről meg rendre felülmérik és elképesztő reményeket fűznek hozzá. Például amikor a teljes ellenzék egybegyűlt a Blahán és majd 2000 ember előtt hosszasan ecsetelték, hogyan fogják feldugni a spanyolkörtét Viktor seggébe és hogyan fogják azt csavargatni. De bőven benne volt a 260 ezer aláírásban a szándék, hogy akkor most “kibaszok az Orbánnal”.

Noha erről nyilván nincsenek adatok, de ritka nagy elkúrás volt az elmúlt másfél hónap hallgatása is. A pro-olimpiai álláspont alig-alig jelent meg, a haladó média meg olyan könnyedén ásta be magát a frontvonal másik oldalára, mintha mindig is oda tartoztak volna. Az ő jelük lehetne a bukaresti diadalív az óvodában, amelynek – mint az közismert – a lábai a szemben álló hadviselő feleket képviselik.

De ennyire passzívan akkor sem lehet politizálni és hiába igyekezett magától eltolni a kormányzat az olimpiát, hogyhát az a főváros és a BOM ügylete, sajnos mind a két helyen túlsúlyban vannak a fideszes politikusok. Késő bánat, de talán az össznemzeti ügyet és a pártok közötti konszenzust meg lehetett volna azzal marcipánozni, hogy pár ellenzékit is meghívnak pogácsázni a felügyelőbizottsági bulikra. Majd legközelebb.

Meg hát meg kellett volna szólalni.

Mert az a helyzet, hogy a momentumosok többsége gyenge holmi. Tegnap közel párhuzamosan két rendezvényen is kardoztak a témában, a Gödörben Orosz Anna, a Corvinuson pedig maga Virsli Koncsita jelenítette meg az olimpiaellenes gondolatot és mind a kettő – finoman szólva – a tökbuta benyomását keltette az álmélkodó közönség nem elkötelezett részében. Orosz Anna (előre is elnézést a szexizmusért) a nagybetűs NŐ-t képviselte, nagyon érzelmes volt, rengeteget aggódott, de senki nem jött rá, hogy mi a fenét is akar mondani. Meg hogy mit keres ott. Amikor nagyritkán valami tényállítás-szerűt próbált meg felmutatni, akkor meg hülyeségeket beszélt. Bárhogy is nézzük, ezekkel szemben egy harmadrangú vidéki közfideszes is siker reményében léphetett volna  szorítóba. Annyira tapasztalatlanok és ostobácskák, hogy könnyedén köznevetség tárgyává válhattak volna, ha megfelelő időben és megfelelő mennyiségben leállnak velük vitázni.

És van még egy csavar ám itt. Olyan rugalmasan szakadt el az ellenségtől a kormány, hogy ki sem várta az aláírások hitelesítését. Talán érdemes lett volna nem hirtelenkedni, mert akkor rögtön kiderül, hogy nem is 260 az az ezer, hanem kevesebb, meg talán azok a bizonyos ellenzéki kubatov-listák se mind írták alá, hisz láttunk már mindannyian kopogatócédula varázslatot.

Az elkúrás ettől persze még elkúrás marad.