Viktor, kövesd Iványit, vagy elkárhozol – mondá az Úr

 

 

  

Elég abszurd már az is, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség örökös vezetőlelkésze, a ős-szadeszos Iványi Gábor ad advent alkalmából nagy interjút a “konzervatív” Magyar Nemzetnek… De hát a G. nap óta már semmin sem lepődünk meg.

Ami azonban még a legelvakultabb Fidesz-kritikusokat is meglepte, az az egyházi vezető szájából elhangzott mondat volt, miszerint Orbán Viktor „el fog kárhozni”. Folytatni kell hát a miniszterelnökért szervezett imaláncot a fideszes Facebook csoportokban, mert a kinyilatkoztatás óta komoly a helyzet!

Egész a Felvilágosodásig szokás volt (azután is volt persze próbálkozás), kezdve a kora-középkor legsötétebb időszakaitól, hogy egy-egy világi nézeteket valló tudós férfiút, az egyházi vezetőkkel összekülönbözött királyokat, hitvitákban alulmaradt papokat, vagy éppen a boszorkányokat máglyahalálra, vagy kiátkozásra és túlvilági kárhozatra ítélte a pápa. Persze a „sötét középkornak” a szekularizációval vége lett, és a római katolikus egyház is visszavett ebből a nem éppen “haladó” tempóból, illetve a gombamód szaporodó újító keresztény közösségek, majd egyházak sem igen tartották azt helyesnek, ha Isten földi helytartói ítélkeznek. Legfőképpen abban nem, hogy ki kerül a mennyországba, ki a pokolba, vagy éppen ki dicsőül, és ki fog elkárhozni halála után…

Persze a hitbéli morális parancsok szerint lehet és lehetett is mindig következtetni; és volt, hogy egy-egy egyházi személy borgőzös szájából csak-csak kiböffent az ítélkezés, de voltaképp személyt névvel megjelölni és rásütni, hogy ő a pokol tűzén fog megégni – már minden keresztény egyháznál kiment a divatból.

Maradt az egyébként sokkal inkább elfogadható, hiteles és alázatos hozzáállás a bűnös lelkekhez, amelyet Jézus is tanított: „Ne ítélkezzetek, és titeket sem fognak elítélni! Ne ítéljetek el senkit, és benneteket sem fognak elmarasztal-ni! Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni!” (Lukács 6,37)

Iványi Gábor metodista lelkész, de annak az elágazásnak is egy elágazása. Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség ugyanis még a 80-as évek elején vált ki a kollaboráns Magyarországi Metodista Egyházból és egyfajta liberális kritikát hirdetett a szocializmussal szemben, amiért a követőit gyakran zaklatták a kádárista rendőrök. Sokáig illegalitásban is kellet dolgozniuk, s mikor a rendszer kezdett szétesni, vezetőjük, Iványi Gábor hamar az SZDSZ meghatározó politikusai között találta magát. Orbán, aki a rendszerváltáskor is ebben az ellenzéki körben forgott, nagy tisztelettel tekinthetett a nála jóval idősebb ellenzéki, reformer egyházi vezetőre… Aminek az lett a következménye, hogy Iványit kérte meg az akkor születő gyermekének megkeresztelésére.

Akkor még nem tudta, nem tudhatta, hogy mekkorát hibázott! Persze azt sem, hogy egykor majd Magyarország miniszterelnöke lesz… Csak annyit, hogy Iványi egy tagadhatatlanul ellenzéki vezéralak és egy reformer egyházalapító. Ráadásul egy progresszív, modern, huszadik századi egyházi közösség megalapítója, ami még vonzóbbá teheti egy a kommunisták ellen harcoló, fiatal liberális ember számára.

És ha már modern, huszadik századi egyház… Igaz, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség valódi közfeladatokat lát el; igaz, hogy idősek otthonát, iskolát ás hajléktalanszállót üzemeltet…

De modern egyház, így igazi biznisz egyház is.

Mögötte alapítványok, és egyesületek százával szipkázza le az uniós pénzeket, gyűjti az adományokat, majd kikerülve az adózást, és az ÁFA kötelezettséget, egyre nagyobb pénzügyi-hatalmi birodalmat épít maga körül… Bár a mostani kormányzat, ahol csak tudja megfingatja az ilyeneket.

De hagyjuk is ezt, mert a lényeg most nem a biznisz és a politika, hanem az, hogy egy egyházi vezető, aki progresszívnak tartja a saját intézményesített vallási közösségét, most sötét középkori módszerekkel él az általa nem szeretett személyekkel szemben. Igazi mindenhatóságot érző liberális szellemiségűként – kárhozatra ítéli a politikailag másképp gondolkodókat. Jelen esetben Orbán Viktort.

De ki nem szarja le? – mondhatnánk erre. Mert valószínűleg az országban él kilencmillió ember (meg félmillió, aki nem értené…), aki jó nagyot röhögne, ha Iványi Gábor kiátkozná, vagy kárhozatra ítélné. Orbánnak viszont, mivel az első két gyermekét ő keresztelte meg, mégiscsak tőrdöfés ez. (Nem véletlen hát, hogy a Magyar Nemzet csinálta az interjút.) És itt jön az a nagy kérdés, hogy miképp élhet egy ilyen dologgal vissza egy egyházi személy? Egyáltalán, egy Jézus követő lelkész, legyen az bármely közösség vezetője, miképp ítélkezhet így? Honnan veszi a bátorságot?

Főként, hogy az interjúban Iványi Orbán szemére veti, hogy: “Jézus azt mondja: ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, akkor mivel vagytok különbek a képmutatóknál?” Miközben ő is, ebben az esetben leginkább ő esik ebbe a hibába (bűnbe?)…