A pozitívan diszkriminált hisztériáról és az olimpiai menekültkvótáról

 

 

  

Történt egy verőfényes nyári estén a távoli és megmagyarázhatatlan Rioban, ahol a szegények laknak a hegyen és a gazdagok terülnek el alattuk, hogy tönkrement egy közvetítő állomás, ami tekintettel a méltán híres brazil munkaszervezési hagyományokra, úgy is maradt. Különösképpen már csak azért sem izgatták fel magukat ezen a résztvevők, mert az egyik fél brazilokból állt, akik alapvetően semmin nem izgatják fel magukat, a másik fél meg magyarként eleve nem élete sportkommentátori csúcsteljesítményének szánta a futottak még kategóriás versenyzők tökéletesen érdektelen előfutamát. Nekünk vannak úszóink is.

Nem is lett volna semmi baj, simán belesikkadt volna az álmos közvetítések sorába, ami a reklám mellett a sörért való sorban állásra szolgál, ha történetesen az egyik résztvevő nem egy migráns leányzó. Őket különös figyelem kíséri az Olimpián, miután valami megmagyarázhatatlan okból nem szülőhazájuk színeiben versenyeznek, hanem hontalanként.

Apró kitérő, az Olimpiát eddig se kerülte el a pozitív diszkrimináció, de azért próbálták szinten tartani, habár mindenki emlékezhet Erikre, az angolnára, aki afrika-kvótával állhatott a rajtkőre, majd izgulhattuk végig a produkcióját, ami egy haldokló delfin utolsó perceit idézte az álmélkodó nagyérdemű szemében. A végén hálásan tapsolhattunk neki, mert szíveskedett nem belefulladni a medencébe, noha az valóban egyedülálló lett volna a vizes versenyek történetében. Zárójel a zárójelben, Erik, az angolna, Egyenlítői-Guinea hős fia miatt vezényeltek Rioban vízi mentőket a medence mellé, hátha valaki meg kívánja ismételni az előadást. Zárójelek bezárva.

A hontalan, olimpiai színekben versenyző sportolókat természetesen kitüntető figyelemmel követik itthon és a fejlettnyugati világ számtalan pontján azok, akik amúgy az Olimpiát egy felesleges nacionalista hőbörgésnek tartják és lógó orral veszik tudomásul, hogy egyesek képesek belefeledkezni a nemzetek közötti versengés eme kártékony mákonyába. Ők boldogon ültek le a képernyők elé honfitársuknak, a hontalannak szurkolni és nem várt inzultusként élték meg, hogy ifjabbik Knézy elkúrta a közvetítést. Illetve nem elkúrta, hanem valami sajtcetliről bekamuzott 3 nevet és 4 országot, letudva ezzel a kötelezőt, mert bízott benne, ahogy őt sem, úgy minket, tévénézőket sem érdekel a pozitív diszkriminációs futam. Aztán valaki csak megjavítja azt a közvetítő állomást.

Nem így lett, kirobbant az idei év eddigi legszánalmasabb kamubotránya, ahol a TASZ felvilágosítása óta mindenki a központi migráns-ellenességnek tudja be ezt a semmi jelenetet és versenyt sikoltoznak azon, hogy a geci Királyi Televízió nem ismeri el szegény szír leányzó egyedülálló teljesítményét, mi több, elhallgatja.

Ezzel kapcsolatban azért csak felmerül bennem két apró kis kérdésfoszlány. Egyrészt mi értelme volna elhallgatni direktbe, másrészt miért szerepel ilyen idővel bárki is Olimpián. Legyünk őszinték, főleg, mert másunk nincs, egy teljesen felesleges gesztusnak lehettünk tanúi. Ilyen alapon a Belgrádból Röszkéig gyaloglókat is lehetett volna indítani, aztán valamikor ősszel ők is átszakítják a célszalagot. Vagy engem, én ugyanis bármelyik versenyszámban képes vagyok utolsó lenni. Ráadásul még soha senki nem versenyzett az Olimpiák történetében cigarettával a szájában.

Végezetül még arra vagyok kíváncsi, vajon a TASZ ma vagy holnap adja ki a közleményét, melyben elnézést kér a magyar és nemzetközi közvélemény gátlástalan hiszterizálásáért és melyben megköveti az érintetteket.