Fotelforradalom mellékhatásairól

 

Hogyha valaki rátéved esetleg egy megosztott 444 vagy Index cikk alatti kommentekre, láthatja, ott kizárólag a „józan és egészséges marxista önkritika” hangjai maradnak meg a „nép totális egyetértésének” konklúzióját támasztva alá. „Orbán kirabol és megeszi a csecsemőket – és ez ÍGY IS VAN. Ezt támasztja alá maga a Nép névtelen és egyszerű kommentelőinek hada. Mindent megtesznek tehát a demokrácia és véleményszabadság nevében azért, hogy a lehető legtisztább egyetértés, béke és véleményegység mutatkozzon meg cikkeik alatt. De hogy mi ez az egész jelenség és hova vezet – azt közszolgálatilag most megpróbáljuk összefoglalni.

[rule style=”rule-dotted” ]

Erről is szól részben a Pukli-jelenség, erre egész műfaj épül mára a balmédiában. Ha kicsit combosabban küldi el az ember valamelyik hülyét a picsába, netán mondjuk konkrétan helyesbítésért folyamodna egy-egy nyilvánvaló hazugságuk miatt, többnyire a válasz a törlés vagy a néma csend. Ennyit a balos demokráciáról és a sajtószabadságról alkotott nézeteikről, amihez annyi közük van, mint Puklinak az oktatásügyhöz vagy migránsnak a véreshurkához. Ritka kivételként ott maradhatnak a legostobább, legprimitívebb jobbos trollok a buta összeesküvés-elméleteikkel, akik védve vannak, az ő szerepük az „azok ott mind sötét nácikok!” tétel bizonyítása.

A közösségi média elsősorban felelős a „nárcisztikus személyiségzavar” terjedéséért, ami legtöbb „komment trollon” – politikai oldalától függetlenül – megmutatkozik. Ennek jellemzői a következők:

– a szelektív hallás, (más véleményének totális elutasítása és figyelmen kívül hagyása).
– önmagával való elfoglaltság (önzés, érdekorientáltság).
– az alapvető szabályok (etikett, udvariasság) áthágása a személyes kommunikációban.
– a kritika hárítása és el nem fogadása (erre agresszív reakciók).
– a felelősség másokra és a „világra” hárítása (Orbán Viktor, kormány, társadalom, fideszesek, ufók, szar világ, elvált férj, szülők stb.).
– a hirtelen harag (hamar felkapja a vizet).

Sokan a „profi trollok közül” nem rendelkeznek ilyen komoly személyiségzavarral, ellenben vannak már meglévő instabilitásaik. A Kaliforniai Egyetem felmérése szerint a közösségi média túlzott használata tünetként kapcsolatba hozható olyan egyéb személyiségzavarokkal, mint a hiperaktivitás, depresszió, hipochondria, voyeurizmus (azaz kóros pletykálás, kukkolási kényszer), skizofrénia, kényszerbetegségek és egyéb függőségek. Akiknek tehát ilyen hajlamai vannak, alapvetően olajat önt a tűzre a twitterezéssel és facebookozással.

A legtöbben, főleg az idősebbek közül (köztük van a legtöbb troll is) pedig egyszerűen nem tudják: a gépbe beleképzelt önmaguk nem azonos valós énjükkel, és ezért – köszönhetően a „digitális bevándorlás” okozta kulturális sokknak, pont olyan „digitális huligánná” lesznek, mint a valódi migráns, aki nem érti, hogy a miniszoknya nem azért van, hogy beakasszon viselőjének éjjel az utcán.

Jórészt tehát unatkozó nyuggerek és egyéb, rengeteg idővel rendelkező, s azt a Facebookon elbaszó emberke fogja ezeket a kommentáradatokat meghatározni, hisz a legtöbb ember dolgozik és nem főállásban kommentel. Ha meg felmászik, akkor szembesül azzal, hogy XY már megint szétszpemmelte a falát, és elkezd kommenteket olvasni, amiből persze törvényszerűen hamis kép fog körvonalazódni. És ekkor lép életbe az, amiről a Science legutóbbi számában megjelent tanulmány szól:

tudat alatt elkezdtük lebontani ugyanis a Demokrácia intézményét.

Amerikában a Fox News a CNN és más televíziós és online felületek története, utóbbi évtizedekben történt átalakulása régen bebizonyították azt a feltételezést, hogy egy adott politikai közösség azt szereti hallgatni, amit már amúgy is gondol. Az utóbbi években a HírTV – ATV vonalon szépen el is vált egymástól a jobbos tüntető nyugdíjas és a balos tüntető nyugdíjas, és ez így is volt jó.

Minden politikai oldal azon volt, hogy kiépítse saját sajtó-hátországát, és az adott orgánumok nem is igyekeztek az objektivitás látszatát sem követni. Amerikában az idei választások a korábbinál is erősebben mutatták azt, hogy a folyamat iránya megfordult. A „jobbos” Fox News például a Republikánus párt szándékai ellenében támogatta műsoraiban Trump-ot (hasonlóan a Simicska-média mostani viselkedéséhez, amikor jobbos olvasói bázison futtatják Gazda Albertet, Puzsért és Weiszer Alindát, aki az első kettővel szemben még kilátástalanul buta is) és ennek eredményei meg is lettek.

Hasonlóan foglalt állást már az előválasztásokkor a Huff Post szélsőliberális portál Sanders mellett, vagy épp a New York Times, Washington Post Clinton pártján. Az angolszász világban ennek a jelenségnek „hagyományai” vannak, oszloposodásnak hívják, de a tömegek ilyen fajta befolyásolására nem volt eddig példa, ahogy az egész kampány hőfoka is félelmetes az amerikai választás-történelmet ismerők számára.

Ez az „erő” pedig nem másnak, mint a web2-es felületek hatásának köszönhető, amely a médiatörténetben először képes áttörni a Személyiség és Egyén korábban meglévő határait, és a nézeteket az identitásba csempészve tulajdonképp az Egyént magát teszi politikai eszközzé.

Keményebben működik ez pszichológiai téren, mint a náciknál és a kommunistáknál, akik szintén használták ezeket a manipulációs eszközöket, de jórészt a tömegpszichózis révén. Az „egyén” sértetlensége, integritása megmaradt, ez is tette lehetővé az ellenállást, sőt a kelet-európai országok esetében a „túlhaladottnak hitt” gondolat-rendszerek túlélését is.

A Science folyóirat cikke most azt állítja, hogy a közösségi médiában, egyre többször találkozni álcázott szerkesztett tartalmakkal. A hírek „megszemélyesülnek” és bár vezérelt algoritmusok irányítják ezek működését, mégis elméleti téren azzal a veszéllyel fenyeget, hogy elfojtja az emberek önálló képzet-alkotását.

Az egyéni vélemények helyét a szerkesztett érzelmek és identitás-minták pótolják.

Ez pláne durva, ha a közösségi médiára a gyerekek korán rácuppannak, akik ezeket a tartalmakat kritikátlanul szívják magukba, és tulajdonképpen egy zombi-generációt hozunk létre magunk alatt. Hogy értsük: ha a 444 és Pukli fél, akkor én is félek. Ha Gyurcsány dühös, én is az leszek. Ha Jámbor Andris számára az élet elviselhetetlen (amilyen hülye, ezen egyébként nem csodálkoznék), nekem is az lesz, és bár saját érzékelésem nem támasztja alá ezeket, mégis „lájkokkal igazolom magam”, kívülről gyűjtök kellő számú bizonyítékot arra, hogy igazam van. Ez a folyamat bezárja az embereket, érzéseiket és gondolataikat helyettesíti a politikai és egyéb tartalmakkal.

A Facebook és a University of Michigan közös kutatást is szervezett a kérdés kapcsán. Azt nézték meg, mely három különböző tényező befolyásolja az ideológiai sokszínűséget a Facebookon folyó hírfolyamoknál.

„A Facebook-on történő médiafogyasztás nem csak attól függ, amit a barátaink megosztanak, hanem a News Feed rangsorolási algoritmusa is befolyásolja ezeket a cikkeket, a harmadik faktor pedig, hogy az egyének hogy dönt, mit fog végül elolvasni.”

Tavaly már tapasztaltuk ezt, amikor számos amerikai lapon megjelent, hogy az utóbbi 8 obamás évben a baloldali médiafölényt erősen befolyásolta az, hogy Zuckerberg papa erősen baller, nem beszélve arról, hogy saját NGO-t kezdett el gründolni, hogy ő lehessen Sorosgyurka 2.0. Zuckerberg saját cégének saját ízlése miatt, annak ellenére, hogy a Facebook már-már elsődleges médiafelületté kezd előlépni, számtalan keresztény, jobboldali és egyéb portál és szerkesztőség észlelte, hogy Zuckisrác lebanneli az ő tartalmaikat. Miközben az olyan kontentek, mint a meleg-felvonulások és társaik olyan promót kapnak, amilyent semmilyen másik kérdés soha.

Ugyanígy „szelektálnak” események közt is: a francia terrortámadásnál egy gombnyomásra lehetett „szolidarítani” míg a törökországi, nigériai, oroszországi események visszhang nélkül maradtak ezeken a közösségi csatornákon.

A vizsgálathoz amúgy a fent említett kutatók 10 millió anonim amerikai Facebook felhasználó adatait vizsgálták. Ezek a felhasználók a vizsgálat ideje alatt 7.000.000 különböző internetes linket osztottak meg hat hónap alatt. Ezeket a linkeket aztán rangsorolták, mint „kemény”, azaz nemzeti és nemzetközi hírek és politika, illetve „puha” kategóriába, mint sport, szórakozás, utazás. A tartalmaknak csak mintegy 13 százaléka esett a „kemény” kategóriába, ami arra kényszeríti a tartalomszolgáltatókat, hogy a politikai tartalmakat „becsomagolják”: szórakoztató formában kell tálalni a politikai véleményeket. Cuki kislány tapsol Hillary Clintonnak… Amerikai öreg néni táncol Obamának…

Ezeknek a híreknek a jelentősége felértékelődik. Ahogy a mémek is fontosak: ahogy Donald Trumpról nem jelennek meg pozitív, úgy például demokrata politikusokról meg negatív mémek. Terjedésüket gátolják az algoritmusok, és alapvetően szűrik őket azok a motorok, amik „offenzív, sértő, rasszista, szexuális, szélsőséges” nézetekre vonatkoznak, de jellemzően átengedik Sztálint és Che Guevarrát, miközben leszűrik Mussolinit, ahogy ezt a médiában korábban már megszokhattuk.

Az első, azért még mindig legfontosabb tényező, hogy mi az amit a barátok megosztanak. Zuckerberg „algoritmusa” csak ez után lép működésbe, hogy tovább szűkítse a különböző, végül a falon megjelenő híreket. A Facebook felhasználókat a kutatók ezután politikai oldalaik szerint vizsgálták, és úgy találták, hogy a hatások erősebbek voltak a baloldalon, mint a jobboldalon.

“Annak ellenére, hogy kissé nagyobb mennyiségű a konzervatívok körében a kemény tartalmak megosztása, a liberálisokra inkább jellemző, hogy letiltsanak minden olyan barátot, aki ellenkező nézetet vall, így kevés barát közül, eleve szűrt körből merítsék azokat a híreket, amiket aztán megosztanak. Bár náluk a megosztott kemény tartalom csak 24%, de ez a 24% jóformán mindenkinél ugyanaz, amit elsősorban egymástól is vesznek át. A konzervatívoknál az arány 35%, tehát elvileg több kemény cikket osztanak meg, azonban ezeknek a változatossága is sokkal nagyobb, nem beszélve arról, hogy liberális és konzervatív cikkeket, véleményeket egyaránt hajlamosak megosztani.”

A másik tanulságos eredmény, hogy a konzervatívok kevesebb barátjukat bannolják, mint a „liberálisok” (nem véletlenül tettük idézőjelbe), akik innentől leginkább egymás közt beszélik meg a saját dolgaikat, míg a konzervatívok horizontálisabban szórva tájékozódnak. A tanulmány ezen megállapítását mi is alá tudjuk támasztani, a balliberális hisztikultúra szerves része lett az évtizedes barátságok felrúgása egy-egy, az ő világnézetüket akár csak megkérdőjelező bejegyzés miatt.

Pedig ugye mit ér az a világnézet, amelyik egy három soros, vicces komment próbáját nem állja ki…

Ezek után jön a sokat átkozott Facebook algoritmikus, a News Feed. Ennek amúgy az elsődleges célja, hogy az embereknek bejelentkezéskor lehetőleg azokat a tartalmakat mutassa elsőként, amelyeket feltehetően meg is fognak nyitni. A fent kifejtett „felhasználói szokások” miatt a konzervatívok többet látnak az ellenkező oldal diskurzusaiból. Ez ugye – mint látjuk – már ama bizonyos algoritmus működésének eredménye. Különösen érdekes ezek után, hogy a liberálisok a szűrést észre se veszik, hisz számukra a világ eleve úgy kerek, ha csak maguk vannak.

Ugyan a felhasználók jelenleg még maguk játsszák a legnagyobb szerepet saját hírfolyamaik „megalkotásában” még akkor is, ha ebből tulajdonképp csak az első lépcsőt lépik meg önállóan, amikor „letiltok minden nácit és rasszistát” vagy „hagyom a trollokat, hadd éljék ki magukat. Tehát ahogy az elején említettük: a konzervatívokat alaphangon nem izgatja, ha másnak más a véleménye, míg a balosok már alaphangon szűrnek, cenzúráznak, letiltanak és nem csak akkor, ha épp politizálva hisztinek, hanem szép csöndben is.

Ez eredményezi végül, hogy míg a konzervatívoknak az ellenkező oldal nézeteinek 17%-a „szűrődik át” ez a liberálisok esetében csupán 6%. Láthatjuk: a balosok nem nagyon érdeklődnek a sajátjuktól különböző, tehát jobbos elképzelések iránt, nem nagyon izgatja őket mások véleménye, hamar felkapják a vizet, és letiltanak „zavaró” barátokat, önmagukkal vannak elfoglalva, szűrik a kritikai hangokat, és a Világ Baját a „rasszistákra, nácikra, jobbosokra, papokra, vallásokra” stb. hárítják.

Ismerős? Ezek voltak a nárcisztikus személyiségzavar tünetei.

A Facebook kapcsolatok sokszor régi barátságok, melyek – természetszerűen – átívelnek ideológiai választóvonalakon. Átlagosan kapcsolataink ötöde ilyen, ennek ellenére úgy látszik, hogy az emberek, a politikai spektrum mindkét oldalán, hajlamosak elvágni magukat a másik oldaltól. A balosok kimutathatóan jobban, mint a jobbosok. Ez a dolog annál is érdekesebb, mert ugye magyariban mondhatnánk, hogy ez azért van, mert a balosok félnek, hisz torkukon tipor az orbánbakancs, de Amerikában 8 éve balliberális kormány van. Ennek ellenére az ottani balosok is sokkal sértettebbnek, megbántottabbnak (offended) támadottabbnak érzik magukat és hasonlóan magyar társaikhoz, letiltanak és bezárkóznak.

Nagyon nem szeretik és nehezen tűrik azokat a nézeteket, amik nem illeszkednek a sajátjaikba, ami egy-egy nyilvánvalóan hülye nézet esetében még érthető is, habár mindig van olyan lehetőség is, hogy akkor gondolkodunk…

Az elemzést kísérő, kifejezetten a Facebookról szóló tanulmányt, David Lazer jegyzi, aki politológia és számítástechnika professzor a Northeastern University-n. Megállapítja, hogy a Facebook algoritmus folyamatos változásai ma még picike hatással vannak a felhasználók hosszútávú szokásaira, hisz a felhasználók többsége még nem „bennszülött”. Azonban ezek a hatások később hosszú távon és tartósan fogják befolyásolni az emberek viselkedését.

„Ironikus, hogy ezek az eredmények azt sugallják, hogy a Facebook beépítette az ideológiát abba a matematikai algoritmusba, ami az elénk táruló világot meghatározza. A jellemzője, hogy az algoritmusok figyelnek minket és ahelyett, hogy javítaná a tartalomhoz való hozzáférésünket, a széleskörű tájékozódást, sokkal tovább torzítja azt azáltal, hogy idővel automatikusan eltávolítja a disszonáns ideológiai tartalmakat.”

Gondoljunk tehát bele! Zuckerberg egy „jószándékú” pacák ugyebár. Ki tudja? Ha Lazer tanulmánya szerint ezzel az algoritmussal nem csak kisebb 7-15 százalékos torzulásokat lehet létrehozni, ráadásul olyan körülmények között, amikor az algoritmus saját hatását épp minimalizálni akarja, hanem ennek ellenkezője is létrehozható úgy, hogy észre se vesszük, ha ez az algoritmus épp szándékosan akar minket adott irányba befolyásolni.

Minderre úgy képes, hogy ezt mi nem vesszük észre.