Hülye angolok, angol hülyék és a káéurópai munkavállalók

Orbán és Cameron átnyúlva a gonosz Karoling Kontinens feje fölött az Igazság bajnokaiként két fronton gyomrozzák a gaz keleti és nyugati frank brüsszelitákat. Legalábbis ez szokott lenni a bevett narratíva bizonyos helyeken. A valóság azonban ennél sokkal kevésbé romantikus. Lord Palmerston szállóigévé lett szavaival: „Angliának nincsenek barátai, Angliának nincsenek ellenségei, Angliának érdekei vannak.”

[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””][/title]

Veri az asztalt Cameron, hogy az oda „kitántorgott” csalódott magyar és lengyel ifjúság lehetőleg annyi szoctámot vegyen csak fel Londonban, amennyit itthon kapna. Ezért küzd a mi „igaz barátunk, Orbán legkomolyabb szövetségese” hajnalokig Brüsszelben. Ha sikerül neki, akkor már a németek és francok is marha boldogak lesznek, követni fogják, és hamarosan be lehet fejezni az RTL Klub és a 444-Index-HVG „itten nem lehet élni és ki kell innen menni, mert odakint minden sokkal jobb” rovatát, amit jópár éve futtatnak. Ha meg nem sikerül, akkor az Angolok szépen mennek, és szarnak az EU-ra, aminek következtében az összes Londonban mekiző közgazdászunk, kommunikáció szakos bölcsészünk és egyéb fiatalunk pakolhat, és jöhet haza.

Orbán és az újabban „káközép szektorként” összeállt V4-blokk persze tiltakozik. Pont úgy, mint a Karoling Birodalom által tolt „barbár népvándorlási kvóta” ellen. A kettő együtt elég nagy szívás.

Képzeljük csak el a jelenetet, ahogy a „gazdasági érdekek” oltárán frissen feláldozott „kelet európai munkavállalók” tömegesen jönnek haza csalódottan, egy fapados járaton a sötét tekintetű migránssal. A semmirekellő, analfabéta, röszkéző szírtürkménafgánnal, akivel frissen közölték, hogy a baklavából épített ingyenlakás, valamint a pucér baloldali migszolgás lányok (ingyen szopás a kukák mögött) által kézbesített „jólét menü” helyett most valahol Ózd – Ploiesti – Szófia koordinátarendszerben kezdhet új életet egy panellakásban kukásemberként a havi 47 ezer forintos közmunkaprogram haszonélvezőjeként. Ennek a programnak része, ha csúnyán néz Józsira a Hangulat Presszó bejárata előtt, vagy rákacsint Ivettkére, akkor hobbiból kiverik a fogait is, mivel ezen a vidéken az érzékenyítő tréningek közelébe se jutnak, ám a helyi erők a lányok seggének fogdosását korántsem olyan lazasággal kezelik, mint a Lajtától nyugatra.

Akkor meg hiába üzennek táblán Merkelnek, hogy #help us, we need money, we need ficki-ficki.

Innentől érthető az, hogy Orbán igazából se migránsokat nem akar, még egy darabot se, pláne nem ebből a hamis papírokkal glasszáló, merkelezgető szírafgánpástutürkmarokkói turmixból, sem arra nem vágyik, hogy a libnyaf által felheccelt londoni londinertömegek egyszerre szakadjanak a nyakára, és álljanak neki kockásingben tüntetni azért, hogy 1000 Eurót és lakást nekik, de most.

A „gyertek haza” kampány egyenlőre punnyad, de ha Cameron (és őt követve a többiek) kitalálják nagy okosan ezt a „nem is annyira szabad munkavállalás” történetet, a józanabbja pakolni fog és haza is jön szépen. Egyszerre, mint a migránsok. Tömegesen. És akkor Viktor kb. rá is haraphat a ciánkapszulára, mert ezt a kettős frontot élő ember nem tudja kezelni. Akkor meg jöhet újra a baloldal, akik meg a jól megszokott menetrend szerint fél év alatt kiosztja azt, amit a Fidesz összeizzadt gazdasági növekedésileg, a maradék három és fél évben meg a következő generáció jövőjét.

És ne legyenek illúzióink David Cameron kapcsán, aki lehet, hogy gesztusértékű látogatást tett Orbánnál nemrég, de ennek az üzenetértéke Brüsszel felé simán volt az is, hogy „egészen elmegyek az Europutyinig is ha kell, szóval ne szarozzatok velem” pont úgy, ahogy – mivel Angliának érdekei vannak.

Most épp olyan a helyzet, hogy vannak közös érdekek is ú, de pont úgy, ahogy ellentétesek is szintén. Ha azonban érvényesül az EU-darwinizmus, a két erős kutya még mindig csúnyán b@szna minket meg, és ebből legalább az egyiket érdemes lenne elkerülni. Ez pedig esetünkben az, hogy vagy a migránsokat ne kelljen nekünk itt pufira integrálni, vagy a peckhami fish and chipshez szokott libnyaf ifjúságot ne kapjuk a nyakunkba egy tömegben, akiknek nem lesz nehéz beadni, hogy „kiűzetésük Londonból” nincs konkrét és szoros összefüggésben azzal, hogy a mocskos Orbánbasi épp belerúg a migránsok, Fejlettnyugati Európában balos aktivisták által fényesre nyalt seggébe.

Az angol pénzcsapok elzárása elkerülhetetlen (bréking: most jött ki a nyilatkozat, valóban az lett), és a kelet európaiak „gazdasági vándorlása” pont úgy be kell fejeződjön, ahogy az araboké. Lassan de biztosan el kell kezdeni itthon a bérfelzárkóztatást, és rendezett körülmények között kell itthon lehetőségeket teremteni a visszatérőknek.

A valóság ugyanakkor kétségtelenül az, hogy ezt a „kelet európaiak elveszik a munkát” narratívát épp azok erősítik, akik amúgy eddig tapsikolva örültek annak, hogy a dél kenti agglomeráció minden mekijében fehérbőrű, szép szőke lengyel és magyar, egyetemet végzett, kedves emberkék kérdezték, hogy van-e Smart kártyájuk. Most azonban áradnak a migránsok, akiket bizony úgymond integrálni kell, és mivel a szavazópolgárok fele arrafelé még a mikativadaros-gólyapresszós libsiknél is tufábbak, így bizony valahogy el kell nekik adni a propagandát, miszerint ők mindent megtesznek a népért.

Ez a populizmus, ahogy haladunk Európa központjába, úgy erősödik. Európa politikai elitjei minimális kapcsolatban sincsenek saját szavazóikkal.

Tudjuk, hogy egy nyugaton dolgozó átlaglengyel – átlagmagyar 2000-3000 fontnyi összeget TESZ BELE a Brit gazdaság POZITÍV mérlegébe, míg a szírafgántürkpástumarokkói meg 10 ezer fontnyi összeget VESZ KI onnan. Anglia sosem volt és sosem lesz a Világ Ingyenkasszája-Szeretetszolgálata, ezt nem is várhatjuk el tőlük, és kénytelen ennek a dolognak gátat vetni, és ama bizonyos érdekeit itt is érvényesíteni.

Márpedig amíg az ukáz nekik is Brüsszelből jön az alkesztől meg a házilengyeltől úgy, hogy a sváb trampli tollba mondja nekik a házilecót, úgy nekik is nehéz dolguk van.

Ahogy ennek a szopóágnak a másik oldalán nekünk is. És egyre inkább kezd éleződni a helyzet a németeknek, a franciáknak, az olaszoknak is. Apropó olaszok: a jelenet a Híradóban, ahogy Schultz és Renzi majdhogynem pettingelni kezdenek a brüsszeli folyosón mindent elárul, ahogy Renzi „kiszivárgott nyilatkozata” is, miszerint ha sokat pattog kelet-európa, elzárják a pénzcsapot.

A végére, hogy értsük is miért geciznek az angolok a káeurópai munkavállalókkal, tegyünk ide egy kedves történetet a „fejlettnyugatról”, hogy érezzük azt, hogy miközben a balmédia most kockásinges-orbánozós relációban nem is tudja épp kinek a seggét nyalva kerüljön előre, addig mi az, amit „importálni szeretnének” a fejlett nyugatról, Cameron „konzervatív kardcsörgető” Nagy Britanniájából.

Saeed Khaliif soha egy percet nem dolgozott. 2008 óta él Angliában, feleségével és a gyerekekkel. Az ingatlan, amit a helyi tanács (önkormányzat) fizeti neki, bizony a pecó Angliában „A-listásnak” számít, olyan menő, hogy ilyent egy átlagos angol középosztálybeli család egész biztos nem engedhetne meg magának.

2001-ben költöztek az „agykutató migránsok” a menő West Hampstead-be, London északi részébe. A számlájuk 2000 Font/hét, melyet a Camdeni Tanács törvényileg fizet is, miután a család ragaszkodott ahhoz, hogy a brit fővárosban éljen, annak ellenére, hogy nincs semmilyen kapcsolatuk a területhez. A négy hálószobás ikerházat a Tanács a közelmúltban újította, korábban lakásokra volt osztva. Az ingatlan piaci értéke 1.3 millió Font (kb. 500 millió forint). A ház, amit a Tanács a nyolc gyerekes, Szomáliából érkezett Khaliff családnak kiutalt, mellesleg pár saroknyira van Emma Thomson házától, aki maga is híres balos aktivista, aki szerint a társadalmi igazság záloga az lenne, ha az idős fehér férfiakat egyszerűen megölnék.

„A segítség magától értetődő, hisz úr Khaliif úr (53) házas, és felesége, Sayid (46), nyolc gyermeket nevelnek segélyekből.”

Kilburn, ahol laknak egy feltörekvő, dzsentrifikálódó terület London észak-nyugati részén, ahol az ingatlanárak épp radikálisan emelkednek, és ami az ingatlanbefektetők és fejlesztők álomvidéke, melyben számos híresség és milliomos is vásárol manapság magának házat.

„A tanács adott nekik egy luxusotthont és további ezer fontot (400 ezer forint) felújítására, mielőtt beköltöztek volna. A ház hatalmas, és már be van rendezve. Nagyon magas színvonalú, egyterű elrendezése van, nagy amerikai konyha és tetőterasz is tartozik hozzá.”

„De a család nagyon furcsa és durva, és nem nyitnak ajtót sem, amikor a Tanács munkatársai ellenőrzésre jönnének. Én nagyon csalódott vagyok. Ez nem helyes, hogy egyesek ilyen lehetőségeket kapnak, míg mások küszködnek.”

A botrányt mellesleg a kerület Tory parlamenti képviselője Andrew Bridge robbantotta, amikor felhívta a figyelmet a Labour-ök által uralt tanács pazar ingatlan-kiutalására

„A juttatásplafon törvényét épp azért vezettük be, hogy véget  vessünk a támogatási rendszer hasonló visszaéléseinek. Az események fényében azonban úgy tűnik, hogy a Munkáspárti tanács megpróbálja aláásni ezt az ésszerű politikát.”

Dia Chakravarty (újabb őskelta név a történetben) az Adófizetők Szövetsége politikai igazgatója is azt mondta:

„A hasonlóan szorongatott családok is felettébb dühösek a helyi tanácsra, hisz oly aránytalanul sokat költöttek egyetlen luxusházra és egyetlen családra London egyik legdrágább területén.”

A tanács ezekre a vádakra azt mondta, hogy Khaliif úr két gyereke is testi fogyatékos, ami a család számára prioritást biztosít önkormányzati lakások elnyeréséhez.

„A tanács az otthonokat a felmerülő igények alapján osztja szét, összhangban a kormány politikájával és a vonatkozó jogszabályokkal.”

Immár láthatjuk: ilyen és ehhez hasonló „patikamérlegen kicentizett hátrányos helyzetek” és a lépten-nyomon tolt „privilégiumok” balliberális maszlagai táplálják azt a tüzet, ami David Cameront és egész Angliát készteti arra, hogy ezeken a számunkra is teljesen hajmeresztő jelenségeken változtasson. És ennek a történetnek a kelet-európai munkavállalók esnek áldozatául, főleg a lengyelek, ahol szokás, hogy a családot otthon hagyva a kint dolgozó apuka összes – egyéb iránt Angliában nem is tartózkodó – gyereke után felveszi a szoctámot.

Ez a segélyoptimalizálós módszer egyébként nem csak a lengyelekre igaz. Piréz is megírta korábban az „iraki kebabos” történetét, aki nyaranta egy kisebb Európa-turnét tart, hogy a különböző országokban lepakolt különböző feleségei és gyerekei után felvegye a mindenhol neki járó segélyeket, amiből aztán tényleg úgy él Budapesten, mint Marci Hevesen. Mivel ez a „típus” a jövő migránsa, (hasonlóan a lakók szerint „durva és barátságtalan” Khaliiffokhoz) a lengyelek és magyarok pedig előbb utóbb hazamennek, így fel kell készülnie Angliának most arra, hogy a „szociális vándorok” akik már most kamionokra és azok alá ugrálnak Calais-ben, előbb-utóbb rászoknak a bőkezű brit államra.

Arra fognak vágyni, sőt már most arra vágynak, mint Khaliiffék, akik a szomáliai sivatagból felmászva Angliáig, ma 500 milliós luxusingatlanban élhetnek a balos városi tanács által nekik utalt adófizetői pénzen, pár sarokra Emma Thompsontól és gorombáskodnak a spanyol nevű szomszéddal London Rózsadombján.

De legalább a mekiben dolgozó magyarokat és lengyeleket hazazavarták. Mert Angliában tényleg vannak érdekei, de politikusai – akik elég bölcsek ezek felismerésére – nincsenek.