Mi van akkor, ha…….

Nos, ezt a rengeteg marhaságot kellene megenni nekünk. Meg el is hinni. De mi van, ha a jelen események forgatókönyvei nem annyira a Godzilla vagy valami Marvel képregény íróasztalán születtek? Ennek fényében az alábbi eszmefuttatást lehet akár pont olyan „légből kapottnak” tekinteni, mint a korábban vázoltakat.

Emlékezzünk csak vissza, hogy Ukrajnában, Grúziában, Szerbiában és Szlovákiában a „jobboldal”, míg mondjuk nálunk épp a „baloldal” és a „dezertőr jobbosok” mondják ugyanazokat a dolgokat. Megállapíthatjuk, hogy a törésvonal egyáltalán nem ott van, ahova azt korábban gondoltuk, és talán épp emiatt a Soros-Putyin narratívák sem igazak, hanem pusztán a valóság meglehetősen egyoldalú vizsgálatának eredményei. Mert tulajdonképpen mindegy, ki mennyire liberális, szocialista vagy jobbos.

Sokkal fontosabb, hogy árnyékok ellen hadakozik, vagy valódi csatákat vív.

Nézzük országonként, méghozzá hozzávetőleg onnan, ahol a „forradalmi és seggfej” vírus hirtelen elkezdett terjedni, és ahol a hajdani jófej vezetők sorra seggfejek lettek, illetve hirtelen mindenki demokráciára és equalityre kezdett vágyni, vagy épp nemzeti függetlenségre és autonómiára. Közös pont, hogy mind a két ideológiával a regnáló hatalmat lehet gyengíteni és zűrzavart telepíteni az országba.

A világ a mostani évtized elején, kilábalva az előző évtized válságából, komoly kihívások elé került. Mindenképp eldőlt ugyanis, hogy új technológiai korszak köszönt be, amiben a világ energiaszerkezete radikálisan át fog alakulni. Ez azt jelenti, hogy a globális „szintlépés” olyan méretű, mint ami a szén-olaj, illetve a benzin-atom alapokon nyugvó energiapiaci átrendeződéskor volt, és ez azt is jelenti, hogy a világ egészét a jaltai konferenciához hasonló mértékben fogják újraszabni. A kőolaj helyét átveszi egyrészt a gáz, másrészt az atom, illetve a megújuló energiaforrások kombinációja, ami egy „elektromos világot” vetít előre. Elektromos autók, automatizált gyártósorok, robotizáció.

Ez radikálisan átszabja a munkaerőpiacot, a nemzetek gazdaságait.

Az olaj-korszak a végéhez közeledik megállíthatatlanul. Mivel az energiapiac minden létező piacok alapja, ennek megfelelően működik a világgazdaság is (lásd a dollár és az olaj viszonyát), a nagyon okos történészek és közgazdászok pedig tudják: ez bizony globális háborút jelent. Eldőlt tehát, nem ússzuk meg a harmadik világháborút, csak az a nagyon nem mindegy, hogy miként vívjuk meg!

Nos, ekkor juthatott eszébe valamelyik nagyon okos bácsinak egy nagyon sötét nagyon titkos szoba nagyon legmélyén (akár hívhatták őt Soros Györgynek is, ha úgy tetszik), hogy hát Orwell megírta az 1984-ben: a háború = béke. Az emberek felfogásának függvénye amúgy minden, hisz a modern kor „nulladik” világháborúját, a „gyarmatosítást” és a második világháború utáni hidegháborút is úgy vívták meg a felek, hogy az emberek közben „világbékében” éltek. Ezt pedig nem akarják feladni.

A felek úgy döntöttek, és valószínűleg ez a nagyon okos bácsi is annak a nagyon sötét szobának a nagyon mélyén úgy gondolta, hogy az elkerülhetetlen harmadik világháború fő hadszíntere a Közel-Kelet lesz. Vagy legyen. Nem volt nehéz dolga, hisz a térség már a múlt század utolsó évtizede óta háborúban él, tehát senkinek sem fog feltűnni, hogy éppenséggel egy teljesen másik konfliktust is lejátszanak ott.

Jól bele lehet „csomagolni” a látszólag évtizedek óta folyó, soha meg nem szűnő konfliktusok közé a saját globális háborúnkat.

Globális háború lévén ennek persze számos másik hadszíntere is lesz, de ezeket a frontokat egymástól eltérő helyeken, eltérő módszerekkel fogják vívni. Mi a háború tétje azonban, ha igazából az olaj ürügy? A válasz: Európa birtoklása és a „Jalta utáni világrenden belül” elsősorban Amerika pozícióinak és dominanciájának további biztosítása, Európa és Oroszország korábbi pozícióinak meggyengítése, illetve e két hatalom kontrollja.

Európa tervei korábban, míg nem voltak az események ennyire kiélezve, arról szóltak, hogy Oroszországgal hosszú távú gazdasági szövetségre lép, és orosz „benzinkutakból” üzemelteti saját gazdaságát. Ez a szövetség, az eurázsiai-térség kiépülése azonban Amerikának nem érdeke, mert szeretné ezzel szemben Európa térnyerését saját pozíciónövelésével társítani, és befolyási övezetét egészen az orosz határig kitolni, felszámolva az orosz pozíciókat Közép-Ázsiában és a Közel-Keleten is. Ehhez számára eszköz az EU-bővítés és a NATO biztonsági zónájának kiterjesztése. Hogy értsük: a korábban a nyugat-európai gazdaság oroszok elleni „védelmi” helyzetét, a sajátos „déloszi szövetségét” Európában Amerika nemhogy feladni nem szeretné, hanem tovább akarja növelni.

Erről szólt a TTIP javaslata is.

Nos, ez a térnyerés Európának nem érdeke. Nem Magyarország lesz ezen a felálláson belül Amerikai gyarmat, hanem egész Európa, ami ha nem lenne politikailag és gazdaságilag kiszolgáltatva Amerikának, az oroszokkal közösen egy Amerikánál is erősebb globális szereplőként vehetne részt az új világrendben, ami meg Amerikának nem érdeke.

Érdeke lenne, lehetne azonban a komplett Közel-Keletnek, Afrikának, ahol azonban Kína terjeszkedik, amelyik Kínának pedig az egész Világgazdaság is kiszolgáltatott, elvégre Kína ma a „világ ipartelepe”. Ez eredményezi azt is, hogy a kínaiak szmogban fuldokolnak, folyóikban fekete lötty úszik, minden szörnyűség, ami korábban Anglia, Amerika és Európa „rozsdaövezeteinek” volt a privilégiuma, ma kínai fotóriporterek számára hozza a sajtófotó díjakat.

Európa tehát igenis szeretné szeretni Putyint, és Putyin szeretné, ha Amerika végre békén hagyná és megköthetné az Eurázsiai Uniót, ami amúgy – valljuk be – önmagában nem egy rossz ötlet.

Node Amerika ezt nagyon nem akarja, ezért belekezdett Oroszország nemzetközi kapcsolatainak befagyasztásába. Az új világrendet ugyanis csak úgy tudja magának leginkább kedvező módon megcsinálni, ha lehetőleg az oroszok és Európa is hosszú távon valami egészen más dologgal van elfoglalva, semmint ez a szövetség, ami Amerika pozícióit jelentősen vetné vissza, de paradox módon Kínát is visszafogná attól, hogy kilépjen korábbi ipari szerepéből és részt vehessen a globális átrendeződésben.

Trump tehát a maga „establishment ellenes” és „kívülálló” módján pont jól is jött volna nem csak Putyinnak, de paradox módon Kínának és főleg Európának, hisz a visszavonuló Amerika hagyta volna Európát saját útját járni, ami törvényszerűen Oroszország irányába vezet.

Node. America first, ugye.

Magyarország hatványozottan abban érdekelt, amiben a németek, mert neki az ad minimális mozgásteret, hogy történelmileg is az oroszok és nyugat között „közvetít”, mint tranzitország (nem csak szimbolikusan, de szó szerint Záhonynál váltanak a tehervonatok sínt például). Ezen túl a magyar gazdaságot a német ipar tartja fenn, nem is szán ennél többet hazánknak Európa sem, de a magyar-német gazdasági szövetség elég jól működik.

Ha azonban egy Amerika átveszi „Európát” és magáévá teszi Ukrajnáig a keleti sztyeppét, Magyarország feleslegessé válik. A sokat emlegetett „német autógyárak” ugyanis sorra fognak alulmaradni az újraindított amerikai gyártással szemben, ahol mondjuk a TESLA és az ehhez hasonló amcsi gépek sorra fogják kiszorítani a piacról a németeket. Az új fracking-gáz révén tehát Európa a kaját az ukrán piacról, az energiát meg nyugati irányból, az új „kompországnak” használt brexitelt Anglia irányából kapja a jövőben. Az oroszok „ajándékként” mennek Kínának, aki átveszi egyúttal az oroszok korábbi közel-keleti pozícióit és jelentős szerepet kap Közép-Ázsiában is.

Tehát a harmadik világháború arról szól, hogy verjük szarrá az oroszokat.

Minden létező kapcsolatot számoljunk fel, szigeteljük el tőle Európát, a TTIP vagy valami ahhoz hasonló révén csatoljuk magunkhoz gazdaságilag, szívjuk le az agyat, és tartsuk köldökzsinóron egy „befolyási harapofogóba” szorítva.

Jó ez nekünk? Nekünk, magyaroknak igazából nem, illetve jelenleg mindegy, habár a TTIP révén a mi kis másik sikerágazatunk, a mezőgazdaság is lehúzhatja a rolót, nemcsak az autógyárak mennek el innen.

Magyarország, ha nem is gyarmat, de egyfajta kiszolgáltatott rezervátum lesz.

Se saját energiával, se saját önálló termékekkel, se gazdasággal nem rendelkezik ebben a felállásban, minden keggyé és adománnyá válik a magyarok számára. Ezt Orbán nem akarja, Putyin – mint a kikiáltott megszüntetésre és meghódításra szánt terület feje – szintén nem akarja. Paradox módon azonban, aki nagyon nem akarja, az épp Merkel. Ezért is húzta, halasztotta a TTIP ratifikációját, lélegzett fel ő is Trump jöttén kicsit, és épített gyorsan gázvezetéket az oroszokkal északon, bár kétségtelen, hogy Totó kutya is azért lihegett anno Putyin ölében a Szemlőhegyen, mert Magyarország már akkor azt szerette volna, ha ez délen fut.

Nekünk – tetszik nem tetszik – kellenek a ruszkik, mindig is kellettek, csak hát Amerika számára jelenleg még ez a kevés is sok. A magyarok meg a történelmi feketeseggűek, minket basztatni nem sport.

Érdekes módon Merkel érdekeit épp azok a dolgok szolgálják, amiket Orbán hangoztat, és Orbán megtartása révén ő rángathatja a vállát, sajnálkozhat, miközben Orbán, mint valami „tourette szindrómás veztető”, a sokat hivatkozott tagállami hatáskörben lépi meg Merkel összes kínos, ámde szükséges lépését.

Orbán fenntartja az orosz kapcsolatot akkor is, amikor a felszínen Merkel – az amerikaiaknak való megfelelés miatt – kénytelen hisztizni a felszínen (közben ugye ő is gázvezetéket épít, és egyezkedik Putyinnal). A migránsválság szervezettsége és furcsaságai tehát alapvetően Amerika érdekeit szolgálja, hisz Németország ebbéli ügyködéseit a rászabadított migránsáradattal tudná semlegesíteni.

Orbán tehát – paradox módon – úgy segített Merkelnek (ha épp nem nyíltan az ő érdekei szerint cselekedett konkrétan), hogy lezárta a balkáni útvonalat.

Hogy Soros György szerepe mi ebben, azt vitathatjuk. Lehet, hogy egy élelmes bennfentes, aki imád ezekben a zavarosokban halászni, de simán lehet, hogy öregségére messiás-komplexusa lett és eldöntötte, hogy az új világrend az ő politikai és eszmei öröksége. A nyílt társadalom, a balos lózung, a szabadság, egyenlőség és egyéb blablák ugyanolyan propagandaeszközök azonban számára, mint Putyinnak a nemzeti jobbos keresztény cucc. Az iszlamofóbia, migráns-utálat és imádat is igazából eszköz és lózung, elfedése a valóságnak. Lehet ezeket személyesen komolyan venni, vagy nem, de a reálpolitikusokat a lehető legkevésbé izgatják ezek, hacsak nem épp ezeket használják alibinek világpolitikai manővereik igazolásához.

Az azonban biztos, az oroszok nem fogják ezt hagyni, és minden eszközzel védekezni fognak.

Európa megtámadása nem áll érdekükben, sőt annak az ellenkezője, Európával legeslegjobb barik akarnak lenni, sőt lehetőség szerint akár közös gazdasági térséggé egyesülni. Rövidtávon pont ezért is érdeke hazánknak, hogy az EU-s bővítés Ukrajna esetében megtörténjen, de ennek az oroszok – a legutóbbi időkig – nem is nagyon állták útját, hisz a „közös gazdasági területek”, vagy „kettős befolyási övezetek” az ő érdeküket is szolgálják.

Ahol eddig is és most is hisztiznek, az a NATO és Amerika, akinek a céljai egészen mások, pont ennek az ellenkezője. Ezért is volt a Majdan, a narancsos forradalmak és társaik, ahol mágikus módon ugye feltűnt Soros György, de a Trump-hadművelet fordulata Orbán korábbi politikáját is felülírja. Már Orbánnak sem érdeke igazából az amerikai „hadműveletek” elleni fellépés, mert úgy tűnik, Soros eszköz volt eddig is, és maradt a továbbiakban is, miután Amerika nem függesztette fel korábbi hadműveleteit, a háború a korábbi medrében folyik tovább.

Az, hogy Soros György működése ideológiailag motivált lenne, azt igazából simán el is felejthetjük. Minap ugyanis épp az angol baloldali Economist hozott le egy hosszú cikket Soros képével, amiben azt pedzegették, hogy mekkora szerepe volt a Brexitben, az övéhez hasonló amerikai hedge fundok milyen manipulációkat végeznek, milyen lobbistáik épültek be a brit konzervatív pártba. Azt elemzi, hogy Amerikának az érdeke volt az is, hogy a kilépett Nagy Britanniával egy „saját bejáratot” nyisson Európába, amire Európának immár nincs befolyása. Ehhez a britek „nemzeti érzéseire” és izolacionizmusára kellett rájátszani, tehát ott éppenséggel az EU-párti, tehát az integrációt sürgető baloldal ellenében kellett a közhangulatot befolyásolni, hogy létrejöhessen ez a saját „bejárat” és a francia-német tandem egyedül maradjon.

A semmiből felépített francia „centrista” is inkább Amerika-barátságával és migráns-pártiságával tűnik ki, és igazából a baloldal rovására, azt szétzúzva épít egy új politikai erőt.

Ilyen erőt akarnak gründolni Németországban is, de Merkel politikai helyzete és „hintapolitikája” olyan hatékony, hogy ezzel szemben nem tudnak direkt lépni, ugyanis a mesterterv, a „migráns-dömping” – köszönhetően Orbán merész húzásának – meghosszabbítani látszik Merkel uralmát. Mutti korrigálni tudta a migránsválság okozta hirtelen tragikus népszerűségvesztést, az idióta szocdemek láthatóan nem tudták átvenni a kezdeményezést, és még Franciaország sem feltétlen lejátszott meccs, bár Le Pen elnöksége valószínűleg elszállt.

Orbán politikájára lefordítva, az ő ellene épp most folyó csata egyik lényeges eleme, hogy ön-provokatívan, szándékosan robbantotta ki. Nem tudható ugyanis Soros helyzete és Amerika Európa-stratégiája sem, pedig azt leginkább a német választások előtt kell megtudnia Merkelnek, hisz ehhez tudja igazítani későbbi stratégiáját.

Lehet tehát, hogy igazából Orbán nem annyira Putyin, mint Merkel kesztyűbábja?

Már ha épp nem egy saját gondolatokkal és stratégiával is rendelkező, önálló politikus, aki ebben a felvázolt katyvaszban próbálja hazánknak a lehető legjobb pozíciókat biztosítani. Részünkről az utóbbiban hiszünk, de ennél sokkal nagyobb baj, hogy a tisztelt ellenzékben ezek a kérdések fel sem merültek.