Köztévé és a cenzúra

 

 

  

Cenzúráznak a köztelevíziónál! – sikoltott fel egy emberként a demokratikus értékekre oly érzékeny haladó sajtó, miután jóakarók kiszivárogtatták a Politico nevű liberális hecclapnak az MTVA belső levelezésének egy gondosan leválogatott, az előzetesen megállapított ítéletnek megfelelő részét. Annak ellenére, hogy kifejezetten nem vagyunk jó véleménnyel a köz televíziójának működéséről, az inkriminált történet sima hazugság és dezinformáció.

A köztévénél ugyanis nincs cenzúra – legalábbis a kiszivárogtatott levelezések ezt nem támasztják alá. Ettől még lehet, hogy van cenzúra, de a levelezések pusztán csak azt bizonyítják, hogy az MTVA-nál rigorózus és szigorú szerkesztési gyakorlat van érvényben, a szerkesztők pedig – joggal, vagy ok nélkül –, messzemenőleg nem bíznak saját beosztottjaik és munkatársaik írásművészetében, ítélőképességében és munkájában, ezért rövid pórázon tartják őket.

Szokás szerint a definíciókkal ügyeskedik és sejtet a haladó sajtó. Beleszólnak egy beosztott újságíró munkájába, mert annak előzetes engedélyt kell kérnie bizonyos érzékeny anyagok esetében a szerkesztőtől, ez megengedhetetlen cenzúra – írja ezt egy olyan skribler valamelyik haladó lapnál, amelyik a téma kapcsán egyeztetett a szerkesztőjével. Esetleg még a céges ügyvéddel is, hiszen belső levelezések nyilvánosságra hozása nem tartozik a kifejezetten törvényes cselekedetek közé, akkor sem, ha néha ezt a közérdek felülírja.

Ám!

A cenzúra azt jelenti, hogy egy szerkesztőség munkájába kívülről szólnak bele. Nem egyes újságírókat cenzúráznak ugyanis, amikor cenzúrát gyakorolnak valakik, hanem szerkesztőségeket korlátoznak. Példának okáért olyanokat adnak nekik utasításba, hogy a migránsokról és bevándorlókról kizárólag csak menekültként lehet értekezni, továbbá szigorúan megtiltják, hogy a határokon gyülekező és néha ott áttörni igyekvő tömegekben másokat is észrevegyenek, mint háború elől menekülő szír kiskorú agysebészeket. Ekkor a cenzúra alá vetett szerkesztőség dolgozói állományát a tömegben igen gyakran fel-feltűnő, ébenfekete arcok sem zavarják meg, ahogyan a szakállas, jatagánt forgató tálibot is magatehetetlen kiskorúként írják körül.

A köztévé gyakorlata tehát semmiben nem tér el mondjuk az Index gyakorlatától: vannak bizonyos politikailag és ideológiailag képzett munkatársak, akiket szerkesztői rangba emelt a láthatatlan kéz, és e láthatatlan kéz időről időre meghatározza, miről hogyan kell írni. 

Hogy ez jó, vagy sem, annak eldöntése kimeríti e poszt kereteit, annyit viszont érdemes leszögezni, ha az ember a napvilágra került levelezés után nem nézi a köztévét, akkor a magasra helyezett mércéje alapján haladó lapokat sem igen érdemes forgatnia.