Hogyan nyerhet mégis Trump

Nem más, mint a végtelenül idegesítő és borzalmas szélballer, Michael Moore, a szakmájára nézve filmes propagandista adott 5 pontos tippet arra, miért győzhet mégis Trump. Annak ellenére, hogy igazából minden ellene szól.

Rozsdaövezeti Brexit

A Nagy Tavak iparvidékének hangulatát, a szellemvárossá rothadó Detroit és Chicago vidékének állapotát taglalja, ahol 2010 óta republikánus kormányzókat és helyi szenátusokat választanak. Ezen a régebbi Demokrata-bázison az Establishment ellenes hangulat oly magas, hogy Clinton gyarmatain is képes volt Sanders úgy is győzni, hogy mindenki azt magyarázta már akkor róla, hogy „nem éri el a fekete szavazókat.” Trump is tarolt errefelé, holott őt meg egyenesen lerasszista-kukluxklánozták. A Demokrata párt egésze és a hagyományos szavazói rétegeik egyértelműen „furcsán viselkednek” e ködös vidéken.

A dühös fehér férfi sarokba szorítása

Moore – aki amúgy megnyertnek tekinti a liberális kultúrkampfot – úgy érzi, „reakciós fellegek” gyülekeznek Amerika 240 évig fehér férfiak által uralt, ám már szivárványszínűre festett egén. Ezzel a „last stand” westernfilmes helyzettel mi is egyet értünk, bár ellenkező előjellel. Túlesve 40 év kommunizmuson, ez a „túlhaladjuk a múltat” meg „végképp eltöröljük” maximum hablaty, és hallottuk már a „reakció keze betette a lábát” szókapcsolatot is. Ám valóban úgy érezzük, hogy ez a kultúrkampf sokat kivett Amerikából, és nem csupán a Moore által megbélyegzett „reakciós sötétben bujkáló ellenforradalmárok”, hanem maga az átlagember töke van ki a hozzá hasonló agyament faszfejek kulturális uralmától és hype-jától.

Hillary-problem

Ha Moore azt mondja, aki igazából orrát befogva, a „fasiszta-veszély” miatt szavaz Clintonra, beismeri egyúttal, hogy Hillary maga a gond. Olyan washingtoni héja, aki ellen – elvileg – a liberális kulturális és világforradalom zajlik. A nő tehát leleplezi, hogy a szivárványos propaganda a Világuralmi Vállalat marketingje, semmi több, és ahogy meglátjuk annak egyik CEO-ját, rögvest undorodunk az egész Gépezet erkölcstelen, érzelmek nélküli rideg természetétől. Amit nem mozgat más, mint az Érdek.

Trumpot, híveinek magja a DK-s nyugger szintjéig fanatizálva imádja, Hillaryt azonban még a saját férje se szereti. Se a lánya. Se senki. Egyszerűen nincsenek „hívei” csak olyan szövetségesei, akiket a pillanatnyi politikai érdek melléje állít. És ez nála igazából naponta változik: miközben melegházasság-ellenes volt még 10 éve is, most már ő a legnagyobb meleg-aktivista, de csak azért, mert jobb kártyája nem lévén, most éppen ezt játssza ki a hatalom megszerzéséért folytatott hosszú, évtizedes játszmája során. Micsoda jellemfejlődés – mondhatja bármelyik balos, hacsak épp nem az lenne a tény, hogy lerí az egészről a 35 éves politikai karrierjét átható számítás.

Letört Sanders szavazat

Mivel a nőt senki se szereti, a szövetségei is nagyon ingatagok. Persze az LMBTXYZ mindig jó, ha baj van, ergó most lehet tolni a transzdumát, és ugye ott vannak a feministák, szénné hájpolva, megszellemírtózva, de Sanders szocijainak szövetsége egyáltalán nem tűnik ennyire stabilnak. Nekik van vezetőjük: Sanders. Bíznak Sandersben, és miután Sanders – joggal – nem bízik Hillaryban, bár a pártfegyelem miatt muszáj neki, a szavazói sem olyan „jobbágyok” mint amilyeneket Hillary mozgat a saját terepasztalán.

Jesse Ventura-effekt

Hillary alapvetően a terepasztalon mozgat tömegeket (egyelőre még nem a bunkerben), akik számára teljesen arctalanok, és úgy lehet őket etetni, mint Pavlov kutyáit. Ezt a nőknek, azt a négereknek, amazt a spanyoloknak. Sanders és Trump populizmusa ennél sokkal mélyebben nyúl le a Nép Egyszerű Lelkébe. Moore persze ezt nem érti, csak érzékeli.

Jesse Ventura egy magát szlovákként leíró, ám János vezetéknévvel született minnesotai wrestler birkózó volt. Mi például a Predátor c. remekműből ismerhetjük, de a nyolcvanas években számtalan epizódszereppel égette bele az arcát a kor mozinézőinek retinájába. Miután Ventura visszavonult a WWF-től (ahol ugye nem állatokat védett), konspirációs elméleteket kezdett publikálni, majd 1999-ben az első pontban megemlített „Rust Belt” kulcsállamában lett az akkoriban Trump által támogatott Reform Párt kormányzójelöltje. Ugye ennek a kis pártnak volt 2001-ben maga Donald Trump volt az elnökjelöltje, amely kampánya során tűnik fel neve pár másodpercre az éppen Michael Moore által forgatott 2001-es Rage Against The Machine nevű komcsi zenekar klipjében, amelynek forgatása során Moore és a zenekar, némi flashmob ízzel kiegészítve bezárattak egy napra a Wall Street-et.

https://www.youtube.com/watch?v=w211KOQ5BMI

Visszatérve Venturára: a csávó, a Film+-os akciófilmekben marháskodó pankrátor, aki őrült és elszállt konteókat publikálgatott kb. a „boszniai piramisok” szintjén 1999-ben mégis megnyerte az amúgy a Demokraták kulcsállamának számító és igencsak nagy és népes Minnesota államot, így 2003-ig ő is volt a kormányzó. Szintén a sors egyik mókás játéka, hogy abban az évben Kaliforniában (szintén meglepetésre, hisz Kalifornia maga a Demokrata Fészek) a Republikánus színekben induló főhős, Dutch nyer. Shane Black maradt a filmezésnél, pedig őt is megnéztük volna…

A Jesse Ventura-effekt tehát Amerikában nagyon is működőképes. Az emberek valós politikai múlttal nem rendelkező, mondhatni „mókás” jelöltet támogatnak azért, mert megtehetik, vagy mert csak. Illetve azért, mert végső soron egy olyan meccsben, ahol Trump és Clinton küzdenek, eleve minden mindegy. És ebben a játékban Trump az, akinek SEMMI vesztenivalója nincs, míg Clinton az, aki igazából MINDENT, tehát 35 év kemény szemétkedését és a célért elkövetett összes aljasságát teszi kockára. Hazárdjáték? Az. De úgy tűnik, minden „mértéktartó elemzés” ellenére, melynek papírformája Clinton elnökségét hozza, ez a szcenárió is megfontolandó.

Ha nem épp ez a nyertes forgatókönyv….