Fejben vagy zsebben üresebbek?

 

 

  

Az illetékes választási iroda épp megtette a feljelentést az összeborult – teljesítményük alapján pedig inkább megborult/leborult/elborult – ellenzék józsefvárosi lebukása miatt. Miközben az embereket a mindennapokban kergeti őrületbe a GDPR, az európai adatkezelési szabályozás, addig az Orbánt mindenáron legyőzni akaró gyülvész hadának apró, de elszánt seregének fejéből kipattant az isteni szikra: Másoljunk Béláim! Vegyünk fel kismillió hivatalos ajánlásgyűjtő ívet, és lemásolva az adatok, építsünk egy mozgósításra alkalmas adatbázist.  Bár az ötlet nem rossz, a bökkenő, hogy éppenséggel teljes mértékben törvénytelen. De ugye kicsire nem adunk, a nagy meg az MSZP szétesése óta ismeretlen…

A korrektség jegyében le kell szögezzük, hogy évtizedes legenda övezi a kormányzó pártokat egy misztikus erőről, amely örökké hatalomban tartja majd ezt a mucsai, félázsiai, összeszerelő diktatúrát. A Kubatov-lista legendája. A lista, ami a központi széfben pihenve csak arra vár, hogy választásról választásra lapjai közé kaphasson a szellő, majd a szomszédos fákon csücsülő madárkák is csak azok tartalmát csicsereghessék, és a megfelelő pillanatban x-ek formájában testet ölthessenek gyanútlan szavazók mit sem sejtő szavazólapjain.

Vannak magukat buzgó ateistának vallók szép számmal, akik nagyobb lelkesedéssel hisznek ebben a dajkamesében, mint atlag NASA-kutató a gömb formában. Merthogy a Kubatov-lista nem más, mint egy dajkamese, egy önámítás.

Mert ki hallotta az örök vesztestől már azt a mondatot, hogy a másik jobb nálam? Senki!

A győztesnek mindig szerencséje volt, neki lejtett a pálya, stb. Ilyen a Kubatov-lista is, amely vizionálásnak másfél évtizedes története rámutat egy a saját képességeinek a fogságából szabadulni nem tudó, inkompetens horda szeszélyeire.

Egy hárommilliós tömegpárt támogatottságával szemben azzal a lózunggal házalni, hogy a többség mellettünk, hős ellenálló szabadságharcosok mellett áll, minimum megmosolyogtató. Ez a gondolatmenet talán annak a fényében a legszürreálisabb, hogy a fővárosban szép számmal egykori SZDSZ huszárok nyergelték fel – a tőlük megszokott esetlenséggel – a szivárványos színben játszó csillámpónikat a mindent eldöntő csatájuk előtt.

Olyan figurák ezek, akiknek saját kormányon töltött éveik során is úgy kellett összepecázniuk kétszázötvenezer szavazót, hogy egyáltalán átugorják azt a bizonyos parlamenti küszöböt!

Ezek a népek ma megmondóemberek, függetlenobjektív sajtómunkások, szakértők, vagy éppen újragondolt élvonalbeli politikusok. A náluk egészen biztos többet érdemlő Józsefváros ennek a jelenségnek állatorvosi lovává vált. A Klubrádió színeit civil pártlogóra váltó Pikó, és az SZDSZ tanácsadóból lett zöld kampányfőnökből országgyűlési képviselővé váló, abból Bajnai-szövetségessé avanzsáló, illetve párbeszéd-polgármesterré felcsapott, de közben zöldszocialista miniszterelnök-jelöltként kampányoló, végül éppen közös polgármesterelölt Karácsony Gergely puszta életműve sokatmondóan érzékelteti a magát permanensen többségben érző kisebbség valóságát. 

Nincs mit tenni, a számok magukért beszélnek és kilenc esztendő után rájöttek a roncsderbi éppen összeboruló tagjai, hogy lehet, nem ártana foglalkozni velük. Leültek, egyeztettek, sokat, nagyon sokat és sokáig. Hány üveg Unicum és miegymás… 

És végre megszületett a gondolat. Ha a számok nem elég jók, dolgozzunk rajta, hogy jók legyenek. Naiv elvakultsággal mondhatnánk, hogy kilenc év után felfogták a NER-ben való sikeresség kulcsát, a tisztességes munka erejét. De nem, a mi ellenzékünkre mindig számíthatunk. Becsülettel és szorgalommal dolgozni, ugyan.  Ha már a választási ajánlóívekből úgyis fel lehet venni akármennyit, miért ne vennénk? Ne vesződjünk nyomtatással, saját támogatói ívek készítésével, adatkezelési szabályzattal, ez mind bagatell. Állambácsi állja a cechet, a standoló aktivista meg örülhet, hogy hol a tűző nap, hol a leszakadó eső elől az irodába vonulhat, ahol vár rá egy kis „feldolgozandó” ajánlóív köteg. 

Tudjuk, hogy ezeket az íveket miként lehet feldolgozni, alakulni fognak tőle a számok. Összességében tehát törvénytelen, de működik.

A neofasiszták és szemkilövető neoliberálbolsevikok groteszk koalíciójának tagjai nyugodt lelkiismerettel dőlhetnek hátra, mert azt érezhetik, hogy ezúttal sikerülhet a dicstelen győzelem. Azonban idézzük ide, hogy azok az alakok lapítanak sunyin ennek a botránynak a küszöbén, akik felkent főpapjaik vezetésével állandóan a kormány alkotmányossági és legitimációs deficitjeivel hintik tele a magyar közbeszédet. Tamás Gáspár Miklóstól Majtényi Lászlóig számtalan magát gondolkodónak tartó individuum fejtette már meg a bukásra kódolt Orbán-rezsim működésképtelenségét hónapról hónapra. Mintegy gondolkodásbeli evolúcióként – úgy az ellenzéki politikusok, mint a holdudvaruk – pedig az elméletek sorozatos kudarcától mára eljutottunk oda, hogy törvényt szegni jó, szabad, sőt nemsokára morális kötelességgé válik – persze csak nekik.

Szánalmas maszatolás ez jó adag kettős mércével leöntve. Pár plakáthely áráért vállalni a törvénytelenséget. Az abszurd helyzetben nehezen tudjuk eldönteni, hogy akik éppen a nemzet fővárosának megváltásáról zengik szentségtelen szózataikat, azok ezek alapján fejben vagy zsebben üresebbek-e.