Ezért nem értetted Orbán Viktor beszédét, kedves liberálkommunista embertársam


Orbán Viktor beszédeit mindig nagy várakozás előzi meg, hogy ezúttal milyen erőset mond, majd utána sokszor hetekig emlegetik a megkapott erős kifejezést. A liberálisok és kommunisták szörnyülködnek, hogy már annak kimondásáig fasizálódtunk, a kormánypárti emberek pedig örülnek, hogy végre eljutottunk annak kimondásáig. Az egy héttel ezelőtti beszédet azonban a haladók sem csócsálták szét, és a hívek sem idézték lépten-nyomon. Az értetlenkedő reakciókból ítélve, sokan nem is értették a beszédet, s emiatt némi hiányérzet maradt bennük. Nekik szeretnénk most segíteni.

Közrejátszott persze az is, hogy az Európai Néppárt önmegsemmisítése végrehajtási szakaszába lépett, és ez elterelte a figyelmet. A március 15-i Orbán-beszéd ugyanakkor elvontabb volt a szokásosnál, de egy fokkal sem visszafogottabb. Csupán arról van szó, hogy doktor Miniszterelnök Úr most nem a frontharcba avatkozott be látványosan, hanem belőtt az ellenség főhadiszállására, a vezérkari szobába. Ez a frontra csak később fog begyűrűzni, csak később fog ott fájni, akinek kell.

A magas rangú vendég tiszteletére a megszokottnál több lengyelbarát mondaton és a közelgő EP-választásra szánt kijelentéseken túl ez a beszéd a szabadságról és a szabad akaratról szólt.

„A szabadság a kereszténységből sarjad.”

A szabadság nem francia enciklopédisták és polgári radikális megmondóemberek íróasztalain, nem jakobinus és kommunista hóhérok kezei közt születik meg, hanem a kereszténységből sarjad. Mégis, mit jelentsen ez?

Szent Mihály legyőzi a Gonoszt a Miniszterelnökség épületén álló szobron.

A SZABADSÁG MOSTANÁIG

A liberális szabadságértelmezés, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt. De ki állapítja ezt meg, hogy kinek mi árt? Nekem például már a szétcsúszott életűek rasztahajait látni is zaklató. Nincs olyan hatalom, amely eldöntené, hogy kinek mi árt, és ennek függvényében féken tartaná az ártókat. Nem is lehet, hiszen a liberális ideológia pont az egyént hangsúlyozza, és nem lehet rendőrt állítani minden ostoba türhő, minden mondat, minden elcseszett ruha, frizura és testmódosítás mellé.

A liberális szabadság tehát törvényszerűen anarchiába torkollik, amennyiben azt szó szerint komolyan veszik.

Ha pedig csak kifogásnak, hatalmi technikának kell, akkor a liberalizmusra hivatkozva éppen az egyént, az egyénit elnyomva, mindenkit kalodába zárnak a polkorrektséggel és az áldozati kultúrával. A „gyűlöletbeszéd” és a „patriarchátus” „áldozatai” az újkommunizmus melósai és zsellérei, akiknek a sorsát amúgy le se szarják a kommunista forradalmárok, viszont értük aggódva, rajtuk felkapaszkodva akarják átvenni a hatalmat.

A SZABADSÁG RÉGEN ÉS MOSTANTÓL

Mindezzel szemben áll a keresztény szabadságértelmezés, amelyet Orbán Viktor villantott fel a beszédében. Ez a saját életét szellemileg és anyagilag irányítani képes, önmaga felett rendelkező ember szabadsága, aki a Jóistentől szabad akaratot kapott, és az ezzel meghozott döntéseiért a felelősséget is vállalja. Ez az ember nem tehet meg bármit, hiszen alkalmazkodnia kell a világhoz, de azt nem mindenféle magasztosnak tűnő ideák értelmében teszi, hanem egyszerűen a valóság, a teremtett világ tiszteletben tartása miatt.

Ezért mondta a miniszterelnök, hogy a szabadság nem idea, hanem maga az élet.

És ez még mindig csak az alapfok, mert a szabadság magasabb szintje, amikor az ember ugyanezt a felelősséget a feleségéért/férjéért, gyerekeiért is tudatosan felvállalja, majd a gyerekeit az idő elérkeztekor képes a saját szabad döntéseikre bízni. Egy ország számára pedig az a szabadság, amikor mindezt van ereje és szándéka támogatni.

EZ EGY ERŐS BESZÉD VOLT

Ettől a szabadságtól igencsak messze állnak a szülők pénzén élményalapú életet élő, mindig új helyekre és új ismeretségekre vadászó, sok tízezer forintos önismereti és spirituális tréningekre befizető, alapjövedelmet, társadalmi igazságosságot, progresszív adórendszert, egyenlőséget és egyéb homályos kommunista baromságokat követelő, huszon-, meg harmincas éveikben járó gyerekek. Nekik nincs egy olyan biztos pont, olyan biztos ember az életükben, ahol, akinél otthon lehetnek. Legfeljebb gyerekszobájuk van a szülői házban, amíg a szülők élnek, aztán már az se. Ők akármilyen szabadnak érzik magukat egy párizsi idegen lakásában töltött couchsurfing éjszaka után, a megvilágosodás céljával felkeresett tibeti lámakolostorban vagy a marokkói vadkempingezés során, ennek semmi köze a szabadsághoz.

Ez csak a liberalizmus szemfényvesztése. Akik bedőlnek neki, ők az újkommunisták megbízható aktivistái és szavazói.

Ők – ha egyáltalán megértették – most nagyon fel vannak háborodva azon, hogy Orbán Viktor szerint a szabadság a kereszténységből sarjad. Úgyhogy mindenki nyugodjon meg, ez egy nagyon erős beszéd volt!


  Vésey Kovács László

​Mit fognak ehhez szólni mások?

29 hozzászólás

  1. A szabadságnak gyakorlatilag semmi köze e kereszténységhez, hiszen az egyház évszázadokon át pusztította, elnyomta a szabadgondolkodást és az emberi jogokat, lásd. indexre tett művek, inkvizíció, keresztes hadjáratok, gyarmatosítás, boszonykányüldözések, ellenreformáció. A szabadság mint tudatos elhatározáson és elidegeníthetetlen jogokon alapuló önrendelkezés a felvilágosodás egyik alapfogalma. Montesquieu, Hobbes, Locke és Rousseau műveiben szerepel először és John Stuart Mill klasszikus esszéjében nyerte el klasszikus megfogalmazását. Örülök, hogy segíthettem.

  2. Nincs olyan, hogy liberàlkommunista te szerencsètlen!

  3. gyurcsányiviktor

    Örvendek VKL, hogy – gyermeke születése után, amihez ez úton gratulálok – kezdi reálisan szemlélni az ÉLET-et, lévén maga is fiatal, családját eltartani köteles férfiember.
    Remélem második és harmadik gyermeke világra jötte után, még inkább kiáll majd a családi normalitás mellett.
    Igaza van, ez nem egy kisstílű beszéd volt, hanem udvarias, de kemény beszólás.
    Ez az ember – a Miniszterelnök úr -, kemény játékos, kockáztat, ha úgy érzi, hogy érdemes, nem húzza be a farkát még akkor sem, ha a nem-gój világhatalommal kerül szembe.
    Természetesen valaki(k) áll(nak) mögötte, hiszen ezt büntetlenül Kennedy sem úszta meg.
    Csak remélhetjük, hogy a mögötte álló erők lesznek a végjáték győztesei …
    Mondottam ember, küzdj …

    • csakafidesz

      Amerikai rokonaim szerint a Kennedy klán elleni leszámolás volt a dolog hátterében. Robert Kennedyt is megölték, Edwardot is meg akarták ölni, az ifjabbik John Kennedy (az elnök fia) repülőgépeje is lezuhant, pont 20 évvel ezelőtt. Ez a dolog nem annyira a politikáról, inkább a pénzemberek maffia-módszereiről szól.

  4. csakafidesz

    Tény, hogy a szabadság nem cél hanem eszköz. Sőt mivel valamennyien teremtmények vagyunk Istentől csak az ember kapott öntudatot (elérte a nooszférát ahogy Teilhard de Chardin mondotta volt) és szabad akarattal rendelkezik. A kereszténység lényege, mondhatni alapja az Istentől kapott szabadsággal rendelkezés. A talentumokról szóló példabeszéd mutat rá a legjobban. Rendelkezek vele, de el kell a végén számolni azzal, hogy mire költöttem.

    • dr. Széchy Miklós

      Igen, a szabadság fogalmát nem hajlandók megérteni vagy inkább értelmezni. A szabadság nem azt jelenti, hogy azt csinálok, amit akarok, hanem azt, hogy NEM KELL AZT CSINÁLNOM, AMIT NEM AKAROK. Aprónak látszó, azonban óriási különbség!

  5. POROSZLAI RÓBERT

    Az a baj ,hogy nem is akarja érteni.

  6. Bulcsu Mihasz. Csak a halott moszlim a jó moszlim.

  7. A moderációtokkal kapjátok be a farkam.

  8. A kereszténység centruma Jézus. Az egyén. Ebből a körből nő ki minden. Ez van az első helyen. Az isteni ember. A szerető, megbocsátó, bizalommal élő ember.

    A túlérzékeny, keresztény gyökerű liberálisok meg a neutrális hatalmat és az univerzális (és önellentmondásos) hatalmú egyént teszik első helyre. Ez “minden ládát felfeszegető” emberhez, és korlátlan-megállíthatatlan-folyton növekvő terrorhoz/harchoz vezet.

  9. “Nekem például már a szétcsúszott életűek rasztahajait látni is zaklató.”
    %
    Köszönet érte. Ebben minden benne van.
    És a toprongyos, zsíros hajú, nyúlt pulóveres alakokat Nemzeti Színházban.

  10. Mostanában már , mindenkor és mindenben Szolzsenyicint kell idézni a mocskos , büdös kommunistákkal , marxistákkal, leninistákkal szemben és velük kapcsolatban…azaz alávaló, aljas, szemét, írtani való egy majom-ember faj…a világban is de főleg MAGYARORSZÁGON….Velük nem szabad sohasem kíméletesnek lenni, agyagba kell őket döngölni, mert amint lehetőségük van gyilkos állattá válnak !! Hát inkább ők pusztuljanak, mint a rendesek…………..

  11. Kedvesem!
    Te magadtól vagy ilyen hülye, vagy a CEU-n tanultál?

  12. A liberálbolsi meg a megértés? Na, azok még sosem találkoztak!

  13. Én a “keresztény szabadságnál” sokkalta sűrűbb mondanivalót vettem ki a beszédből:


    ‘De most egy másfajta jövőre készülünk… közép-európai felemelkedésre, hajdanvolt nagyságunk megismétlésére … közép-európai reneszánszra”

    értsd: a reneszánsz Mátyás király-kori Kárpát-medencei hatalom visszaszerzésére.

    “minden évben a magyarok Istenére esküt teszünk, … A nemzet közös esküje azt jelenti, hogy minden magyar kiáll minden magyarért, és … Magyarországért … Körömszakadtáig ragaszkodtak a szabad döntés jogához az oszmánok, a Habsburgok és a szovjetek ellenében is.”

    értsd: nekünk nem az EU magországai diktálnak, “Eb ura fakó, az EU nem királyunk többé”

    a magyaroknak joguk van a saját hazájukhoz, joguk van a saját magyar életükhöz, ahogyan a kedvük szerint való. … szétszóratásban kell élnünk, de közös hazáról álmodunk. Nem volt, nincs és nem is lesz mégoly erős és agyafúrt birodalom sem, amely ezen változtatni tudna. … tudjuk, miről álmodik a másik magyar. Ez a mi igazi erőnk.

    értsd: a Kárpát-medencében minden magyarnak joga, álma, igazi ereje a közös haza megteremtésének reménye magyarlakta régiókon belül és közöttük

    “a haza megmaradásáért, a nemzet megtartásáért és a keresztény kultúráért vívott háborúkat mi végül mindig megnyertük. Voltunk, vagyunk és leszünk. A magyar név megint szép lesz, … És így lesz újra és újra… Ez a legnagyobb diadal, … a birodalmak felett”

    értsd: a föntebbiek nyomatékosításaként. “Ez a legnagyobb diadal” már 2 éve is elhangzott. [Voltunk, vagyunk, leszünk: hungarista könyvcím:-)]

    “Szabad ember csak az lehet, aki egy szabad nemzet fia, és nem egy birodalom alattvalója. … csak akkor lehet boldog, ha maga dönthet saját és nemzete sorsáról. … Egyetlen nemzet sem akarhat mást, mint ami történelmének lényege. … Nekünk a szabadság nem cél, hanem az út”

    értsd: Nemzetek Európája kell a szabadsághoz és boldogsághoz [Út és cél: Szálasi könyvének címe:-)]

    “mi vagyunk, akik erős Európát, erős nemzetállamokat és új, erős vezetőket akarunk látni Európa élén, … Új kezdetet akarunk, hogy megállítsuk Európa hanyatlását, véget vethessünk az Európai Egyesült Államokról szóló lázálmoknak”

    értsd: a föntebbiek nyomatékosításaként

  14. Aki erre a beszedre azt mondta hogy semmi uj nincs benne az megertette egybol.

  15. Rakovszky István

    Orbán március 15.-ei beszéde nagyon világos és érthető válasz volt Weber Veesenmayerkodására‼
    Nagyon hatásos és úgy nyílt, hogy nem ellenségeskedett‼
    Kevés olyan ember/politikus van ma a világon, aki ilyen nagyszabású beszédet tudna tartani‼

  16. Még fel sem dolgoztuk teljesen a március 15-i ünnepi beszédet (ld. a fenti cikket és az azt követő helyi polémiát); még mindig emésztjük – nem könnyen! – a brüsszeli minapi történéseket, benne OV esti nemzetközi sajtótájékoztatóján elhangzottakat; és máris itt az újabb beszéd miniszterelnökünktől, melyben Orbán Viktor most már a legkevésbé fogékonyak számára is teljesen érthetően, tanáros pontossággal, ám mégis szemléletesen elmagyarázza a nemzetközi hallgatóságnak Európa (és talán a világ) számára napjaink és a közeljövő legfontosabb kérdését, a migrációt, pontosabban azt, hogy Magyarország miért is lett itt fekete bárány ilyen mértékben, hogyan kerültünk mi ebbe a tragikus kilátásokkal fenyegető helyzetbe, és hogy mi lenne az egyetlen helyes út a többi európai és nem-európai ország számára.

    Az alábbi hírtévés linken elérhetitek a Nemzetközi Migrációs Konferencián, Budapesten ma délelőtt elhangzott 30 perces beszéd video-felvételét, a mandineres linken pedig az éppen csak rövidített, szerkesztett szövegét.

    https://hirtv.hu/ahirtvhirei/orban-viktor-most-kell-cselekedni-mert-kozos-jovonk-a-tet-2478636

    https://mandiner.hu/cikk/20190323_orban_a_migracios_konferencian_nem_veletlenul_erezzuk_erkolcsi_folenyben_magunkat_nyugat_europahoz_kepest

    Szerintem nagyon fontos!

  17. …és máris itt az újabb, kiváló OV-előadás, melyet miniszterelnökünk alig néhány órája, ma délelőtt tartott a nemzetközi migrációs konferencián a Várkert Bazár előadó termében.
    A beszédről a PS cikke is beszámol, de a teljes, 30 perces videofelvételt – tudtommal – egyelőre csak a HirTV honlapján lehet elérni.

  18. kulcsargeza

    Csak annyiban szeretném árnyalni a rasztás “telitalálatot”, hogy mi akik manapság felelősségteljesen végezzük a munkánkat és neveljük a gyermekeinket, bizony pár évtizede még mi is hordtunk hosszú hajat vagy rezsimpukkasztó módon öltözködtünk. Szándékosan nem irtam azt, hogy “polgárpukkasztó módon”, mert az átkosban nem mi voltunk azok, akik szemben álltak volna a kommunista rezsim által a földbe döngölt polgársággal.
    Ezért csak azt kérem, hogy az un rasztások felett (itt gyűjtőfogalom!) ne itélkezzünk túl keményen, mert igy még az esélyt sem adjuk meg nekik a pozitiv változáshoz!
    Végül pedig az itélkezés nem keresztény emberhez méltó, legfeljebb magát azzal összekeverő újságiróhoz, T. Szerző Úr!

  19. Szent Mihály legyőzi a Gonoszt

    A blog-kommentek általában és szerencsés esetben az eredeti cikk tartalmával, mondandójával foglalkoznak – ez itt most RÉSZBEN kivétel.
    Részben, mert a szövegközi fotó itt, az OV-beszédet taglaló írás kellős közepébe tördelve – feltételezem – nem egészen egy véletlen odakerült sorminta…, mondhatnók, szerves része az közlendőnek.

    Jelen kommentem tehát a Miniszterelnökség épületét díszítő Szent Mihály szobrot mutatja be, ráadásul az olvasó nagyobb szerencséjére nem szerény képességű saját fogalmazásban, hanem avatott tollú szerzőtől, a PestBuda címet viselő kulturális honlap folyó év január 5-i keltezésű cikkéből vett rövid részlettel. (Ugyanott egyébként további számos szép fotót is találhatunk erről a témáról is, meg másról is).

    *

    Az egyemeletes, tetőtér-beépítéses épület földszintje kőburkolatos, amit keskeny párkány választ el az emelet vakolt, fehérre festett falától. A saroknál a párkány magasságában a falból kiemelkedő konzol tartja a szobrot. A két emeleti falsík találkozásánál az alsó rész élét lefaragva fülkeszerű mélyedést alakítottak ki. Ez azonban már a 2018 februárjában készített fotóinkon is látható, vagyis az új miniszterelnökségi irodaházat eleve úgy építették, hogy azon majd egy szobrot fognak elhelyezni.

    Mivel a bronzszobor több méterrel az utcaszint fölött van, messziről is jól látható. Szent Mihály alakja életnagyságúnál valamivel nagyobb, a jobb kezében keresztet, bal kezében pajzsot tart. A szobrász tehát nem a megszokott ábrázolásokat követte, miszerint az egyébként harcos angyalként ismert Szent Mihály a kezében kardot tart, vagy amennyiben keresztet, akkor az lándzsában végződik.

    Az alkotáson Szent Mihály a magyar nemzet védelmezőjeként jelenik meg, erre utal a kezében lévő pajzs, amely a hivatalos magyar címer Szent Korona nélküli részét ábrázolja: a függőlegesen kettéosztott pajzs egyik felében a hétszer vágott mező látható, a másik felében a hármas halom az aranykoronával és a kettős kereszttel. Mivel Szent Mihály a hit pajzsát tartja, ez az ábrázolás az országba vetett hitet és az ország védelmét hangsúlyozza.

    Szent Mihály lábainál egy sárkányt láthatunk, amely a legyőzött vagy legyőzendő gonoszt ábrázolja. A sárkány a szobortalapzatba kapaszkodva, vesztes helyzetben látható. Bár a mélybe csúszó sárkány esélytelennek tűnik Szent Mihállyal szemben, de életben van, még nem adta fel a harcot, így szükség van a védelmezőre – üzeni az ábrázolás.

    Szent Mihály védelmező szerepe a szobor elhelyezéséből is következik: az épület sarkán posztol, magaslaton, mint egy őr, határozottan, megrendíthetetlenül tartja kezében harcának legfontosabb „eszközeit”, a keresztet és a pajzsot, arcával a Színház utca felé fordul, ahol hosszan elnyúlik a Miniszterelnökség új és régi épülete.

    *

    Végül szabad legyen emlékeztetnem a nyájas, ám esetleg kevéssé tájékozott olvasót: OV másik keresztneve: Mihály!
    🙂

  20. A szabadság azt jelenti, hogy kényszerektől mentes (liberális felfogás szerint csak külső kényszertől mentes, de léteznek belső kényszerek is). Vagyis az szabad, aki a lelkiismerete szerinti jót korlátozások nélkül teheti. Aki a lelkiismerete szerinti rosszat teheti és meg is teszi, az nem szabad, hanem súlyos belső kényszerek rabja. Hiszen olyasmire vágyik, kényszerül, amit maga is elítél. Ebből következik a neoliberális szemlélet hibája, hiszen az nem pusztán a jóra irányuló akadályok lebontását tűzi ki célul, hanem a rossztól védő korlátok lebontását is. Mintha egy lépcsőházból és az emeleti függőfolyosókról akarnánk elbontani a korlátokat.
    A kereszténység – nem az Egyház, hanem Krisztus követése – felvértez egy olyan erkölcsi fogódzóval, ami lehetővé teszi, hogy a lelkiismeretünk szerinti jót tegyük. Nem állítom, hogy az egyetlen világnézet, ami erre alkalmas, hiszen a többi valláserkölcsi irányzatot nem ismerem behatóan, de számunkra ez az elérhető, és a legjobbnak ismert. Ennélfogva Európában megáll az állítás: „A szabadság a kereszténységből sarjad.”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük