Az “igazi” konzervatívokról

 

 

  

Az igazi konzervatívok a liberálisokhoz, a morál bunkósbotját hordozó progresszív baloldalhoz való kanosszajárása, az elesterházyasodás riasztó jelensége figyelmeztet. Ha nem vigyázunk, óvunk eléggé, Budapest egyik pillanatról a másikra Berlinné válhat, vagyis a 20 év alatt kiharcolt orbáni reálpolitika helyét felváltja a túlértékelt értelmiség kiengesztelhetetlen bűntudata, elhatárolódása, a tömegre kényszerített moralizáló következetlenség.

Az értelmiség kasztja (cuckserv, igazi konzervatív = jobboldali értelmiség) a néptől való elhatárolódásban, idegenségben, bűnben, árulásban fogant meg. Születése pillanatától kezdve a morális felsőbbrendűsége, írástudói áltevékenykedése, elidegenedésre való hajlama okán emelkedett a páriák fölé.

Az értelmiség félművelt, ivarérett negyedintellektussá cseperedett. Aki lusta, a szellemi munkára való hajlama alacsony, biztos távolból kritizál, elégedetlenkedik, moralizál, öntevékeny semmittevésével szellemi akadályt állít a cselekvő elé, röviden: ellehetetlenít. Az értelmiség a szellem egyedüli képviselőjének, sámánjának tartja magát, az egyetemesség, a toleráns, mindent megismerő emberiség prófétájának, az ideologikusan zárt, objektív világok apostolának, aki személyesen a logosz lángoló csipkebokrának ragyogásából hozza el a morált, a törvényt, az egyetlen biztonságos, tisztázott, megélhető, mindent magába foglaló realitást. Ideológiát a tapasztalat ellenében.

Az értelmiségi számára mindig lesz, ami fontosabb, mint a valósággal való kapcsolat. Régi problémák ezek.

Az aktív politikai gyakorlat, közelebb áll a művészethez (mint bármi máshoz), mert a tapasztalat, a valóság munka által valómegtapasztalása a spiritus rectora. A kontrollt megtestesíteni vágyó, teoretikus, reflexív értelmiségi pedig objektív, zárt ideológiák foglya, aki menekül a reá nézve végzetes, az őt elsöprő tapasztalat, a valóság elől.

Ezen okból, a NER-ben, Orbán számára, fokozatosan szükségtelenné váltak a „a cinikus, véleményformáló értelmiségiek”, az „intellektuális hátország”. (Jól látható) Az Orbán ellenében fellépő „tömeg” a feleslegessé vált értelmiség maradéka, és a nyomorult, az értelmiség kegyeibe vágyó holdudvar hisztériája. Ezért akármennyien is mennek tüntetni (pl.) a CEU védelmében, valójában tehetetlenek maradnak.

Na, ez különbözteti meg 2006-ot, 2017-től.

Tanulság: az, aki z0rbánnal akar tartani, annak le kell mondania az önmagának legyártott, kényelmes értelmiségi, írástudói (stb.) szerepeiről. A trollbánizmus nem a gyengék kenyere, mert nem pofázni, melózni kell.

Az igazi konzervatív nem a Simicskával való szolidaritás, a G-nap okán gyűlöli Orbánt, hanem Simicska ellenére dédelgeti az immáron szalonképessé avanzsálódott Vona Gábort, az Evola-műveletlen, rendezetlenül nyekergő, idétlenül vitaképtelen, világtalan, de legalább kezelhetően férfiatlan proli-karizmát, a panelrengetegekből feltörő megfeleltetési vágyak kiproteinezett Don Juanját.

De továbbmegyek: az igazi konzervatív Simicskát azért szereti és menti fel minden korábbi vétke alól, mert trollbán túl konzervatív, túl népi, magyarán: egy szaroscsizmájú téeszelnök, akit biza’ le kell verni a szekérről. Orbán Csurkára emlékezteti őket, Csurka pedig Gömbösre és így tovább, és így tovább. A háttérben – természetesen – a trágyaszagú, fődostoba parasztok, a vidéki lakótelepek betonasztalainál köpködő, keménymarkú melósok megvetése, elutasítása, fogyóeszközszerű felfogása, vagyis a mindenki értünk, általunk elve rejlik. Különös, nem?

Már most tisztán érzékelhető, hogy az elsődleges terv, a nagy lehetőség, a felszabadulás pillanatait követő cuckserv vízió, miszerint értelmisi munkájukkal, erkölcsi iránymutatásukkal behatárolják, terelgetik a buta, dagi kenyéradó gazdit a szép és új, a kiegyezéspárti igazi konzervatív világ felé, nem fog összejönni.

A mindigellenzék rohamléptékben elvonásódó oligarchája a mimózalelkű, rinyáló, idővel vagy behódoló, vagy feleslegessé váló igazi konzervatívokkal meg fogja ásatni a saját meszesgödreiket. A Zsírpubi nem fog berosálni attól, hogy ráeressze a SS Gabika-féle proliapokalipszist a NER-re a következő négy éves, iszonyúan véres állóháborúban. Na, akkor lesz, akkor jön el a sírás-rívás és fogaknak csikorgatása a trúkonzi, bétacuck körökben.

Az MSZMP a gyávák árulásával, a harminc ezüstpénzt kiosztó főpapok erkölcsi, morális felsőbbrendűségével tartotta kézben a hatalmat. Az értelmisiség, az igazi konzervatívok megtanultak létezni a könnyített diktatúrában, így végső soron ők maguk, az árulásukkal objektiválták és tartották fenn, minden racionalitás ellenére a kádári világot. Ez az amorális lehetőség nem része a NER-nek, ezért semmiféle körülmények között nem szabad számítani rá.

„Akkor látván Júdás, a ki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a főpapoknak és a véneknek, mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad. Ő pedig eldobván az ezüst pénzeket a templomban, eltávozék; és elmenvén felakasztá magát. A főpapok pedig felszedvén az ezüst pénzeket, mondának: Nem szabad ezeket a templom kincsei közé tennünk, mert vérnek ára. Tanácsot ülvén pedig, megvásárlák azon a fazekasnak mezejét idegenek számára való temetőnek. Ezért hívják ezt a mezőt vérmezejének mind e mai napig.”

Az árulás anatómiája. A megtérés nélkül való bűntudat az önmagunkon végrehajtott ítélettel jár együtt. Ez a cuckservek alapvető problémája.

A NER, az Orbánizmus túl kényelmetlen, ósdi, félázsiai, de főként túl konzervatív a népbíróságokon megregulázott cuckok számára. Cuckok legbelül a mai napig rettegnek, állandó csengőfrászban várják a nagy fekete Pobjedát, a pillanatot, amikor Rákosi bandája felismeri (vagy rájuk bizonyítja), hogy kik is ők valójában. A népellenség, a történelemellenes reakciós, a protofasiszta, a náci, hitlerista-horthysta (stb.). Mert ők, a trúkonzik voltak azok, akik ugyan a nem lőttek Dunába senkit, de a villamosokon faggatták a túlélőket, hogy milyen is volt, sőt volt-e egyáltalán Auschwitz? És nagyvonalúan, mértékletes polgári felsőbbrendűséggel arcukon fizették ki a szerencsétlen zsidó villamosjegyét, ha feltűnt a gyanúsan rosszarcú ellenőr.

Semmi különös nincs ebben, mert először a népbíróságok árnyékában, a törvény kapujában, másodjára, a kádári hallgatásban tanulták meg azt, hogyan kell élni, kihez, mihez kell igazodni.

Mégis, mindezek ellenére ők azok, akik semmit sem érthetnek meg a világból, mert hajtja őket belülről az összes régi, kipolgárosodó anakronizmus. Túlélni, megmaradni, nem kiesni (a pikszisből), ha lehet nem mondani semmit, vagy csak redőny mögött, félhangosan, a félhomályban, a teakonyhában politizálni, meglapulni, nem kilátszani; hátulról támadni; ölni, ha kell(!); de a legfontosabb: bűntudat nélkül élni, kihúzni, amíg csak lehet.

Pár napja Boogieman is megírta: velük lehet a legbiztosabb formában hazugságokat konszolidálni. De kizökkent idejük, rendjük soha többé nem állhat már helyre. Belzebubbal vállvetve hangoztathatják a szociális igazságokat, ám azt nem ismerhetik fel, hogy a szociális igazságok beteljesítése vezetett a legnagyobb szociális igazságtalanságokig.

Szemforgatás, sipítozás, tiltakozás, habogás, felháborodás, elhatárolódás. Ennyit szabad. Ennyit kell.