Tutiblog

Mostantól Fletóval fogtok egyetemet foglalni?

18:25 Semmi meglepő nem történt, a pár tucat tüntető egymással kezdett el vitatkozni. Tudósítónk szerint azon vesztek össze, hogy a helyszínen amúgy meg sem jelenő Fodor Gábor megtartaná az egykulcsos adót, ezért egyesek szerint ki kéne zárni az összefogásból. Mások szerint viszont minden szavazatra szükség van Orbán leváltásához. Erre a DK-s Szabó Zoltán azt mondta, hogy akkor őket ki kell …

Több »

Megújulás helyett összefogás

Majdnem sikerült, hősies küzdelem volt. Bajnai lőtt, Mesterházy cserélte a tárat, kint a Demokratikus Koalíció saját agyukat fogyasztó dühös zombijai. Mikor elfogyott a lőszer, megszűnt az utánpótlás, Fodor Gabi felmentő seregei pedig sosem léteztek, puszta kézzel vetették magukat a harcba. Sokáig, de hiába tartották a bejáratot, mert a Gyuriferi csak beszüremkedett végül a hátsó ajtón valahogyan a Nagy Ellenzéki Összefogásba. …

Több »

Amerikai demokrácia-exportőrök esete az iraki demokráciával

Irakban tavaly több civil halt meg, mint a második Öbölháború némelyik évében. Az amerikaiak által támogatott síita kormányzat (az iszlám egyik vallási irányzata, amely politikai mozgalomként is megszerveződött és felülkerekedett a szunnita kisebbség pártjain) nem képes megszilárdítani a hatalmát. Jogállamiságról, demokráciáról szó sincs. És nincs könnyű helyzetben a kormányzat sem, mert nagyon úgy tűnik, hogy a „világ rendőrének” szerepében tetszelgő …

Több »

Nagyon durva: Gordon tisztességes adózásból okít minket!

Ebben az ócska, miazmás, nem tél-télben az ember hajlamos tudomást sem venni a nagy eseményekről. Menyhárt például még azt sem dolgozta fel, hogy szilveszterkor, Gavra Gábor HVG.hu-exfőszerkesztő utolsó munkanapján valami charta-féle járta végig a netet, miszerint a törpikés videóhamisítás miatt kirúgott hávégések a sajtószabadság mártírjai, meg ilyenek. Volt véleményük, és nem tartották magukban… Vagy ez csak valami szilveszteri poén? Aztán …

Több »