Magyarisztáni rögvalóság

Mikor a liberók keresztények lesznek…

És akkor felbontatik a hét pecsét, eljő az apokalipszis négy lovasa, gyermek a szülei, testvér a testvére ellen fordul, de mindezt megelőzően a liberálisok a keresztényi szeretetre hivatkoznak… A világvége jelei. Kicsit kibővítve alább. Már az is igazán hajmeresztő volt, amikor az államalapítás ünnepén a Liberálisok (ez a párt rövidítése – ezért a nagybetű!) arra emlékeztettek, hogy 896-ban a magyarok …

Több »

(Ki)tüntetők és (ki)tüntetettek

A mai nap elég sokan visszaadták a kitüntetéseiket. A legkülönbözőbb okokból. Most is igen sokan tiltakoznak és visszaadnak, mégpedig a nagy demokrácia nevében. A Toronyház nevében szeretnék akkor élére állni a mozgalomnak, de előtte vegyünk át néhány apróságot. Például, hogy mikor kellett volna tiltakozni. Vagy, hogy kik nem adhatják már vissza, sajnos, mert már elhaláloztak, de biztos visszaadnák, továbbá vannak, …

Több »

Soros Gyurka egy ebéd árából megvásárolta a fél baloldalt

Magyarország tőkevonzó képessége jelentősen nőtt, mióta a Palpatine garázdálkodik a fékeken és ellensúlyokon kies hazánkban. Mint kiderült, annyira durva elnyomásban részesülnek az ellenzéki újságírók és egyéb kibicek, hogy cserébe úgy kell Sorosgyurihoz járkálniuk aprópénzért, ahogy az egyszeri arab tevét itatni megy az oázisba. A teljesség kedvéért azért meg kell jegyeznünk, hogy Magyarország nem teljesít jól. Lehetőségeinkhez mérten jóval kevesebb működő …

Több »

Heringes Anitával hasít a szocialista párt!

Ezúttal sem sikerült áttörniük az üvegplafont a szociknak. Amellett, hogy vélt vagy valós fityeszes-mutyikról általánosságban kiadtak egy-két érdektelen közleményt (aminek szokás szerint semmiféle következménye nincs), csupán az ifjú szocialista politikusnő prototípusának minden személyiségjegyét önmagán hordozó Heringes Anitának volt egy önálló momentuma. Szemétszállítás és annak lakossági csekkjeinek ügyében… Uborkaszezon van ugyan – de ennyire? A hulladékügyi főasszonnyá nemesült ifjúszoci olyan rettenetes …

Több »