Elnyomó ciszgender

Amerikai demokrácia-exportőrök esete az iraki demokráciával

Irakban tavaly több civil halt meg, mint a második Öbölháború némelyik évében. Az amerikaiak által támogatott síita kormányzat (az iszlám egyik vallási irányzata, amely politikai mozgalomként is megszerveződött és felülkerekedett a szunnita kisebbség pártjain) nem képes megszilárdítani a hatalmát. Jogállamiságról, demokráciáról szó sincs. És nincs könnyű helyzetben a kormányzat sem, mert nagyon úgy tűnik, hogy a „világ rendőrének” szerepében tetszelgő …

Több »

2013 legjei

Év végén, újév elején mindenki teljesen értelmetlen összefoglalókat készített, vagy értelmetlen elvárásokat fogalmazott meg arról, hogy milyen európai értelemben vett pártokat szeretne jövőre, akikre tisztább lelkiismerettel tenné a voksot, amint ahogyan Pokahontasz ismerkedett a jamestowni srácokkal. Meg ilyenkor egyébként sem történik semmi, ha meg sikerült tavaly két jó poént kitalálni, azt ismét el lehet lőni. Elegánsan kerültük a zsánert idáig, …

Több »

Nicsak, ki beszél?

A gyurcsányi szakácskönyv után második helyre látszik fölzárkózni a bulvárbalos média karácsonyi nácitempózása, amely most a New York Times internetes oldaláról vicsorog reánk. December 24-én ugyanis közzé tétetett egy mély (SIC!) kérdőív, amely a magyarországi zsidóüldözést monitorozná napjainkban, bárki kitöltheti. Hehe, vagy ajjaj?Mindenesetre töltött káposzta-gőzös elmével sem igen tudtunk rájönni, hogy mire kellett ez, ugye, hacsak nem arra, hogy néhány …

Több »

Demokratikus receptek a Fenyőünnepre

Hát elkészült. Kapható. Kitűnő karácsonyi ajándék szeretteinknek. Remegő kezek tépik az angyalkamintás csomagolópapírt, és íme, feltűnik a kitűnő Ferenc sugárzó arca, amint az ő konyhájában ugye, főz. Ez a Feri mégiscsak ember, a kolbásztöltögető Viktorhoz képest egy kulináris szuperlatívusz. Ez a mi Ferink a konyhájában kivirul, kibomlik, mint a szegfű, sőt egyenesen átlényegül kicsi, kedves tündérkévé, szemüvegben. Ameddig a barátai …

Több »