Eközben a fejlett nyugaton

Viták és emlékművek

Nagy a felháborodás, hogy a kormány úgymond tárgyalás nélkül képes emlékművet állítani a német megszállásnak: olyat, ami le kívánja tagadni állítólagosan, hogy Magyarország is kivette a részét a borzalmakból. És tárgyalás nélkül volt képes újjáépíteni, balosból jobbosra csinálni a Kossuth teret. Nos, az a helyzet, hogy nem annyira vagyok híve a konszenzusmániának: oké, hogy konzultálni meg egyeztetni kell, no de …

Több »

Biztos jó nekünk Ukrajna területi épsége?

„A határok sérthetetlensége” az egyik jelszava a második világháború utáni európai politikának, amelyet meglehetős megkönnyebbüléssel vettek tudomásul például az egykori kisantant államai (1920-ban nem annyira ragaszkodtak ehhez az alapelvhez). Az Európai Unió most ezt szajkózza azzal az Ukrajnával kapcsolatban, amelyet azzal engedett ki a kezei közül, hogy nem volt hajlandó ráígérni Putyin potom 15 milliárd eurós segélycsomagjára. Úgy látszik, Brüsszel …

Több »

Walking Csirkefarhát

Ismét támad a szociális demagógia, az MSZP legmegbízhatóbb fegyvere. Eddig is felszínen tartották a témát, persze csak a szokásos hitelességi szinten (Simon “éhségmenet” Gábor és az ürgebőrbe varrt százmilliók, ugye.), de most kampányüzemmódban kezdték tolni. Maholnap már mindenki erről beszél: a maszop másfélszeresére emeli a minimálbért. De nézzük is, mi ezzel a probléma. Illetve problémák, mert több is van. Először …

Több »

A szocik kimúlása lesz az igazi baloldali megújulás

Arról, hogy miféle tétje lesz ennek a választásnak, meglehetősen kevés szó esik. Azt hiszem megköszönhetjük a végtelenül leharcolt baloldalnak, hogy a valamikori Mounikasó éteri magaslatáig sikerült emelni a politikáról való közgondolkodást. Elég a bohócos képet újra és újra kiplasztikázni az aktuális égés elemeivel, és a Fidesz zsebredugott kézzel slattyog be a Parlamentbe, miközben a baloldali kollégák kényszeredetten rendezik össze a …

Több »