Blogok

Lassan mindenki meghülyül

Legalábbis ezt vélem kiolvasni az elmúlt pár nap híreiből. Persze a tavasz miatt amúgy is hajlamosak vagyunk megkergülni (igen, a hormonok), de úgy tűnik, hogy a Juhász Petya színházi cameojában emlegetett legális fű idő előtt került az utcára, annak is ellenzéki felére. Nézzük, hogy miért gyanús nekem, hogy az anyagból jutott több helyre is. Adott ugye a Budapest Anarchista Színház …

Több »

Miért is kéne kormányprogram?

Gyakorlatilag hónapok óta hallgatjuk a kifogást, hogy a Fidesznek nincs programja, Orbán Viktornak meg kormányprogramja. A program annyi: „folytatjuk”. Állítólag ez a program a demokrácia alapkövetelménye lenne (Bauer Tamás, Galamus), és semmiképpen sem normális, hogy nincs. Talán emlékszünk még 2010-re, amikor ugyanez a vád fogalmazódott meg: nincs a Fidesznek „igazi” programja, csak lózungokkal, közhelyekkel, általánosságokkal teli programszerűsége. Ezekkel a kifogásokkal …

Több »

Barátságos lufifújás kampány helyett

Nem sok jele van annak, hogy vasárnap sorsdöntő választásokat tartanak Magyarországon. Sorsdöntő, mert az ellenzéki oldalon most dőlne el, hogy ki lesz az alfahím ősszel, kihez kell igazodniuk a többieknek, és kik esnek ki a játékból végleg, hogy aztán lógó orral kunyerálhassák vissza magukat a szocialista párt valamelyik platformjaként a biztos kényelembe. Ehhez képest néhány kósza és rendkívül bárgyú közterületi …

Több »

My name is Béla. Kovács Béla

Ha igazak a vádak, miszerint Kovács Béla (alias KÁGÉBÉLA – copyright Gazda Albert), a Jobbik európai parlamenti képviselője valóban kémkedett az oroszoknak, akkor Dunának mehet az egész Jobbik vezetése. (Jól hallották: nem a Dumának, hanem a Dunának!) Elnököstül, frakcióstól, mindenestül. Vonával, meg a Novák házaspárral együtt. Nekifuthatnak egyenest a parlamentből. Nincs is túl messze onnan. Mert ha tudtak róla, hogy …

Több »